Szerelemdoboz: ismerkedési „lehetőség” mazochistáknak

Szerelemdoboz: ismerkedési „lehetőség” mazochistáknak

Leteszteltem egy társkeresőt, a címből könnyen kitalálható, melyik oldalra gondolok. Nem akarom kiírni a nevüket, mert úgy hallottam, elég agresszívek média-területen, így inkább nem akarok konfrontálódni velük. Mindenhol reklámozták a városban, ez pedig nem mindig jó jel, hisz az az elit társkereső is csúnyán bebukott. Hiába reklámozták még a tévében is, mások visszajelzései alapján egy rakás… Kevés felhasználó, sokba kerül, és azért gondoljuk már végig, hogy mennyire lehet elszállva magától az az egyén (jellemzően nő), aki csak olyannal akar szóba állni, aki diplomás? Most komolyan, már hátránnyal indul emberségből az a nő, aki ez alapján akar választani.

De lássuk a mostani tesztalanyunkat, ami a szerelemdoboz névre hallgat. Azt tudni kell, hogy pár éve kipróbáltam már, de csak két hétre és volt is pár találkám onnan. Akkor még teljesen máshogy nézett ki ez az oldal. Ha beléptél, ordított róla, hogy fiatalos az egész, a megjelenés, a küldözgethető kis izék, mindenről sugárzott, hogy ez a huszonévesek ismerkedős helye. Hát ez mára eltűnt. Ami most fogadott, az egy teljesen tipikus ismerkedős oldal, mintha csak a klónja lenne egy-két másiknak (ezek vajon egy cég kezében vannak?).

Természetesen már évek óta zajlik a trend, hogy előfizetés nélkül egyik sem ér semmit. Nem láthatod nagyban a másik fényképeit, nem írhatsz, csak korlátozott számú üzenetet, nem tudsz válaszolni, nem láthatod, mikor lépett be utoljára a másik (ami miatt írhatsz olyannak is, aki már hónapok óta be sem lépett), stb. Persze a nőknek könnyű, nekik elég az ingyenes rész is, hisz majd a férfiak előfizetnek és küldik a képeket, elérhetőségeket. Szóval előfizettem, hogy mindent lássak, mindent tudjak. Már a fizetés is érdekes, mert a népszerű csomagot választottam három hónapra (felesleges volt), ami bankkártyás fizetéssel 990ft/hó. Ez akárhogy is számolom, 2970 forint kéne hogy legyen a három hónapra. De a kártyámról közel 5000 Ft-ot vettek le. Értem én, hogy kártya tranzakciós díj, de ennyi? Mindegy ezen nem problémáztam, pedig kellett volna, már csak azért is…

Kitérnék két dologra, amelyek érintenek minden társkereső oldalt. Az egyik, hogy ezek a sunyik automatikusan megújítják az előfizetésedet, amint az lejár, hacsak nem mondod le időben. Ha a három hónapos előfizetésed lejár július 1-jén és előtte nap nem mentél rá, hogy kikapcsolod a megújítást, akkor figyelmeztetés nélkül leszívják a következő előfizetési díjat is. Erre mindenhol oda kell figyelni (tindernél is). Másik fontos dolog a paypal fizetés. Imádom a paypalt, évek óta használom. Azt szeretem, hogy el tudom kerülni vele a kellemetlenségeket. Nem csatolok hozzá bankkártyát, amolyan virtuális pénztárcaként használom. Átutalom oda, amit költeni akarok és akkor csak annyit tudok költeni, amennyi ott van. Így még a legrosszabb esetben is (ha lenyúlják), csak az ott lévőt összeget bukom.

Ha nem vagyok elégedett a vásárolt termékkel, vagy dologgal, akkor csak jelzem a paypal felé, ők visszaadják a pénzem, majd kiperelik a harmadik féltől (akitől vettél valamit) a pénzt. Na, épp ezt a biztonságot nyújtó funkciót nem tudom kihasználni. Ugyanis ezek a randioldalak csak úgy támogatják a paypal fizetést, ha kötsz hozzá egy bankkártyát is. Hogy miért? Mert így ugyanúgy lehúzhatják a következő előfizetési díjat, mintha sima bankkártyával fizettél volna. Épp az lett volna a célom, hogy ha paypallal fizetek (kártya nélküli módban), akkor a következő havit nem tudják lerántatni róla, mert addigra kiürítem. Így nincs sok értelme paypallal fizetni nekik. Közben hallom, hogy ma már akármikor be lehet pipálni, hogy ne vonjon le automatikusan pénzt új hónap kezdésekor, de akkor még nem volt ilyen opció.

Akkor most vissza magára az oldalra. A regisztráció gyorsan ment, egy halom csúszka meg miegymás, amivel be lehet állítani, hogy inkább étterembe jársz, vagy magad főzöl, koncertekre jársz vagy bulikba és ilyesmi. Semmi értelme nincs, ez alapján szűrni ostobaság. Látszik, hogy arra az álomra épül, hogy van egy tökéletes társunk és a sok-sok szűrővel annyira be lehet korlátozni, kit keresünk, hogy biztosan nem fogunk találni senkit.

Első körben a 20-28 közötti csajokra néztem rá Budapesten. Írtam is nekik, majd azt vettem észre, hogy úgy 30-40 nő után, már elfogytak azok, akik három napnál nem régebben léptek be. Ennyi, ebben a korosztályban ennyicske nő van és erős a gyanúm, hogy legalább a fele hamis profil, mert szinte semmit nem töltöttek ki az adatlapjukon. Ekkor bővítettem a keresést 27-40 éves korig. Na, ekkor már kibővült a lista, a három napnál nem régebben belépett nők száma több százra duzzadt. Úgy tűnik az egykoron fiatalos oldal nem hozott elég bevételt és kénytelen voltak a design-t is változtatni és megszületett az újabb negyvenes társkereső oldal.

Elkezdtem ismerkedni velük, de randiig nem jutottam el egyikkel sem. Ahogy azt már szerintem mindenki sejti, három típusa van fent a 30-40-es nőknek. Az egyik olyannyira magasra tette a lécet, hogy nincs az a pali, aki azt megütné, bár ahogy kiveszem a szavaikból, George Clooney és Pierce Brosnan nyerő lenne (két nő is elmondta, hogy olyan urat keres, mint a fentebb említettek valamelyike). Álmodozzatok csak. :P A másik típus, akit annyira „megtört” már az élet, hogy semmi humor nem szorult belé, kicsit talán megkeseredettek is. A harmadik pedig azon nők csoportja, akiknek eddig nem sok férfi lehetett az életében, de nem is tesznek érte. Értsd, nem az a baj, hogy nem szépek, hanem hogy nem is próbálnak meg tetszeni a férfiaknak. Semmi nőies kisugárzás, semmi próbálkozás, semmi…

Azt még hozzáteszem, hogy a negyvenesek nekem kicsit idegen terep, jobban ismerem a 20-28 éves korosztályt (nők terén), így a negyvenesekkel kapcsolatban nincs sok infóm (annak ellenére, hogy párral azért összehozott a sors régebben).  Csak azt tudom, amit leszűrtem az elmúlt pár hétből. Mások visszajelzései alapján ezek az oldalak jobban működnek a vidékieknél. Ami amúgy érdekes, mert nézőpont kérdése. Leszűrtem a 20-25 közöttieket úgy, hogy nem állítottam be várost és ezrek jöttek le. Veszprém, Győr, stb. DE! Ha leszűrném csak Győrre, akkor valószínűleg nem lenne csak pár tucat találat ebben a korosztályban. Azaz, hiába sok a vidéki, hisz azok szétoszlanak az egész országra, így egy soproni férfi nem sokra megy azzal, hogy több ezer vidéki van fent, ha konkrétan Sopron környékéről ez a szám csak tíz.

Következtetés: Ha 20-28 között keresgélsz, akkor felejtős. Ha vidéki vagy, akkor is felejtős. Akkor nem felejtős, ha érdekelnek a pesti 30-40 közötti nők, de akkor valószínűleg mazochista vagy. És azt még nem is tettem hozzá, hogy annyi találatom, amennyi volt, lehet hogy annak köszönhető, hogy abban az időszakban keményen reklámozták az oldalt mindenfelé. Ha most mennék fel, talán még ennyi sem lenne.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »