Szerecsenmosdatók

Mint nagycsütörtökön Ferenc pápa néhány menekült lábát, olyan igyekezettel próbálja mosdatni a hazai ügyészségi és bírósági vezetők már alig-alig létező szakmai hitelességét a kormánypárti sajtó. Persze minden oka meg is van rá. Elég, ha csak néhány példát említünk az elmúlt hat év szégyenteljes igazságszolgáltatási „eredményeiből”. A tíz életet követelő vörösziszap-katasztrófa, az emberi sorsok tucatjait tönkretevő 2006-os rendőri visszaélések, a Hagyó- és a fővárosi perekben született felmentő vagy felmentéssel felérő ítéletek, a megismételt, időhúzásra játszó Biszku-, Szilvásy- és Kulcsár-ügyek mind-mind a magyar jogrendszer, és annak vezetőinek személyes kudarcát jelzik.

Akiktől egyébként joggal várhatnánk el legalább valamennyi önkritikát, ha már a lemondás gondolata fel sem vetődött bennük… Ehelyett mi történik? Nemrég Polt Péter legfőbb ügyész, most pedig a húsvéti ünnepre időzítve Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke igyekezett nyugtatni a Fidesz–KDNP szavazóit. A tábor egyben tartása mindig is elsődleges céljuk volt a jelenlegi kormánypártoknak; az már kevésbé izgatja őket, hogy a többiek – látva a botrányos ítéleteket – már rég nem nekik, hanem saját szemüknek és az egészséges jogérzék által vezérelt igazságban hisznek.

Február végén elsőként Polt Péter – a vörösiszapper kapcsán – ellentmondást nem tűrőn szögezte le, hogy a vád- és nyomozó hatóság alapos munkát végzett, ezért az ő lelkiismerete is tiszta. Ha nem tíz ember haláláról, és sok száz sorsának kisiklásáról, családok szétszakadásáról beszélnénk, akkor előbb óriási kacagásban törnék ki, majd keresetlen szavakkal illetném a legfőbb ügyészt. Polt persze megnyugtatott mindenkit, hogy másod- vagy ha szükséges, akkor harmadfokon olyan ítéletekkel zárulnak majd az eljárások, amelyek a vádhatóságot igazolják, vagyis megszületnek a „méltó büntetések”. Arról nem beszélt, hogy ez években (mint a vörösiszapper kapcsán), vagy évtizedekben (mint a Kulcsár-ügyben) lesz mérhető, de valójában mindegy is, mert Polt hozzáállása mindkét esetben vérlázító és cinikus.

Nem sokkal marad el mögötte az OBH elnöke sem, akinek egy húsvét előtti interjúban hagyta el a száját az az áthallásos kifejezés, hogy semmi sem marad következmények nélkül. Handó Tündét – Polthoz hasonlóan – a második Orbán-kormány (formálisan a kétharmados Fidesz–KDNP-többségű Országgyűlés) ültette a főbírói székbe 2021-ig. Négy és fél éves következmények nélküliség után sikerült Handónak azt az arcunkba vágnia a bírák tevékenysége kapcsán, hogy semmi sem marad következmények nélkül. Mintha nem ugyanabban az országban élnénk. Ha az OBH elnökének lelkiismerete is ugyanolyan tiszta, mint a legfőbb ügyészé, akkor egyhamar hatékony igazságszolgáltatásra nem számíthatunk.

Kövér László 2013-ban közös kudarcnak nevezte az elszámoltatás ügyét. Az Országgyűlés elnökének nem volt, nem is lehetett igaza, hiszen az kizárólag a hatalmon lévő, az elszámoltatáshoz minden eszközzel rendelkező politikai erő sikere vagy kudarca. Jelen esetben egyértelműen az utóbbi eredménnyel zárult a Fidesz–KDNP által 2010 előtt tett választási ígéret. Ha elfogadtuk volna is, hogy háromévnyi kormányzás után még lehetett másra mutogatni, az igazságszolgáltatás máig tartó sikertelensége mögött viszont már a Fidesz által kinevezett vezetők állnak. Ez pedig kizárja a hátrafelé mutogatás lehetőségét. Így aztán marad – az állami média által is támogatott – szerecsenmosdatás és önámítás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »