Szeptembertől további ápolók távozhatnak a szociális intézményekből

Szeptembertől további ápolók távozhatnak a szociális intézményekből

Az ápolónők érdekvédelmi szervezete szerint a magas energiaárak miatt előfordulhat, hogy az intézmények a személyzet kárára lesznek kénytelenek spórolni.

A kamara szerint a nyári időszakban, a szabadságolások alatt az ápolóknak 150 százalékra kellett teljesíteniük, ami sokszor nagyon nehéz helyzet elé állította az intézményeket. A helyzet szeptembertől a magas energiaárak miatt elmondásuk szerint tovább romolhat.

– nyilatkozta Dana Grafiková, az Ápolói Kamara elnöke.

Hírdetés

Rámutatott, hogy az egészségügyi dolgozóknak szánt fizetésemelés nem érinti az ápolókat, így Grafiková szerint azok a szociális intézményekből a kórházakba távozhatnak a magasabb bérek miatt. Hozzátette, hogy nagyon hálásak az egyszeri, 500 eurós fizetésjuttatásért, az összeg azonban nem fedi a nyolc hónap alatti drágulás pluszköltségeit.

„Grafiková arra is figyelmeztet, hogy a jutalmat sokan nem is biztos hogy megkapják, annak kifizetését ugyanis a munkáltató nem az elvégzett munkához, hanem a munkahelyen való maradáshoz köti. Az előírás szerint ugyanis az kaphatja mega z 500 eurós jutalmat, aki augusztus 31-hez az adott intézményben dolgozott, miközben sokan a nyár folyamán már távoztak. A kamara vezetője tart attól is, hogy ezt a jutalmat sok intézményvezető csak karácsony előtt, afféle karácsonyi jutalomként fogja kifizetni.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »