Szeptemberben újrakezdik?

Ma végre a vakáció szó V betűje is felkerül az iskolákban a táblára, jelezve, hogy holnaptól visszavonhatatlanul itt a nyári szünet. Legalábbis a diákok számára, hiszen tanáraik még másfél-két hétig értekeznek, adminisztrálnak, s persze vannak, akik egy kis táboroztatással toldják meg a szeptember óta tartó tanévet. A klasszikus viccből ismert, a tanári hivatás mellett szóló három érv (június, július, augusztus) tehát jó, ha kettő, s kérdés, milyen további indokokat talál ma egy fiatal, hogy a pedagóguspályát válassza. Ami az elmúlt hónapokban zajlott, toborzókampánynak éppenséggel nem nevezhető, az pedig már politikai ízlés kérdése, vajon a kormányzat vagy egyes érdekvédők fellépését találjuk-e riasztóbbnak. Egy biztos: március 15. óta éppen három hónap telt el, és Orbán Viktor még nem kért bocsánatot. De talán jobb, ha nem ezen a szakmai megmozdulásból alternatív színházat csináló követelésen mérjük le, mit is ért el az elmúlt fél évben a pedagógusok mozgalma.

Akárhogy értékeljük is Pukli István, Pilz Olivér és a mögöttük álló Tanítanék Mozgalom tevékenységét, ha ők nem nyomják meg év elején a vészcsengőt, akkor a társadalom talán ma sem lenne tudatában, mekkora a baj a közoktatásban. Hogy baj van, az egészen bizonyos, mert ha nem lenne, akkor a kormány nem állította volna fel a helyéről Czunyiné Bertalan Judit oktatási államtitkárt, nem döntött volna a Klik néven ismert intézményfenntartó monstrum szétdarabolása mellett, és nem vágott volna bele az előző ciklusban létrehozott hibrid rendszer (az állami fenntartású iskolákat sok helyen az önkormányzat működteti) átalakításába. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy a Fidesz csak úgy ijedtében tette ezeket a lépéseket. Lehet tehát vitatni az érdekvédők eszközeit, lehet politikai szándékokat tulajdonítani nekik – nehéz elhinni, hogy Pukli István ne készült volna tudatosan a közéleti szerepre –, és azt is meg lehet kérdezni, hol voltak a baloldali kormányok idején a szakszervezetek. Az viszont így is fontos eredmény, hogy a kormány ma már nem söpörheti szőnyeg alá a valós problémákat.

Azokat a problémákat, amelyeket nagyrészt maga okozott. Mert – szemben a kormányzati kommunikációval – nem arról van szó, hogy a tanárok többet akarnak keresni, miközben kevesebbet dolgoznának. De nem is csupán a bürokrácia elképesztő mértékű növekedéséről, a tanítás körülményeinek fokozatos romlásáról. A probléma gyökerét Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere ragadta meg legjobban, aki egy interjúban arról beszélt: a kabinet ott követte el a legnagyobb hibát, hogy durván beavatkozott a pedagógusok szakmai kultúrájába. Ahol több évtizede a pályán lévő tanároknak kell bizonygatniuk magukról – portfólió fedőnéven –, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, ott valami nagyon nincs rendben. Ahogy érthető a szakfelügyelet iránti igény is, de a túlzott központosítás következtében ebből csak a felügyelet maradt. Az iskolák teljes körű államosítása pedig épp ellenkezője annak, amit sokan a tiltakozásoktól reméltek; kérdés, erény-e a következetesség, ha a kormány a rossznak látszó úton megy végig következetesen.

Az iskolaév végeztével tehát sem a kormányzat, sem az érdekvédők nem mutathatják fel a győzelem V betűjét. Szeptemberben újrakezdik? Meglehet. De mindkét félnek gondolnia kell arra, hogy nem az ő győzelmük fontos ebben a történetben. Olyan kompromisszumra van szükség, amin a társadalom egésze nyerhet. Továbbá arra, hogy ne csak a viccbéli három érv szóljon amellett, hogy egy szépreményű fiatal a tanári pályát válassza.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »