Mivel nem szeretnénk megöregedni, stratégiákat alkalmazunk az idősödés elkerülésére. Tagadjuk az életkorunkat, igyekszünk fenntartani a fiatalság látszatát. Az eredmény a pszichológiai értelemben vett kudarc lesz – mondja Somogyiné Petik Krisztina pszichológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, akit a nagyszülők és idősek világnapja (július 24.) apropóján kérdeztünk.
– Az időskor értékeiről szeretném kérdezni, ugyanakkor nem tagadhatjuk, hogy napjainkban mintha társadalmi elvárás lenne valamilyen módon fiatalnak maradni. Ez a követendő, ez a rokonszenves magtartás.
– Nem szeretnénk megöregedni. Ennek egyik oka a fiatalságkultusz, ami azt jelzi, hogy eltűnt az élet spirituális perspektívája. Horváth-Szabó Katalin, a pszichológiai tudományok doktora, a téma szakértője sok gondolatát idézem itt fel. Szerinte „a közgondolkodás és a kereskedelem a fiatalság kultuszát hirdeti, és minden más életszakasz életminőségét a fiatalságra érvényes kritériumok szerint ítéli meg”.
Például az információk világában a kommunikációs eszközök segítségével a fiatalok jobban eligazodnak, mint korosabb embertársaik, így az idősek tapasztalatára már nincs szükség.
Mivel nem szeretnénk megöregedni, stratégiákat alkalmazunk az idősödés – illetve annak tudata – elkerülésére: tagadjuk az életkorunkat, igyekszünk fenntartani a fiatalság látszatát, s az eredmény a pszichológiai értelemben vett kudarc lesz.
– Ha nem akarunk ebbe a zsákutcába jutni, akkor tudatosítanunk kellene az időskor értékeit. Melyek ezek?
– A fejlődéslélektan kutatói a spirituális tanítókkal egybehangzóan azt állítják, hogy a személyiség kiteljesedése nem lehetséges fiatalkorban, ehhez valamennyi életszakaszra szükségünk van. Minden életkor értékes.
– S ezt a megállapításukat mivel támasztják alá?
– A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatal embert rendszerint lekötik a sürgető életfeladatok: kifelé forduló életet él, építi az identitását, pénzt keres, alkalmazkodik az élet követelményeihez, vagy lóg az interneten, nincs ideje spirituális kérdésekre. Az igazság az, hogy a gondolkodása még nem érett meg az átfogó igazságok megsejtésére, látásmódját a „fekete-fehér, igen-nem” séma határozza meg.
A fiatal még nem éli a teljes személyiségét, mély és igazi énje a háttérbe szorítva rejtőzik. Mindeközben Isten is jelen van az életében, várja, hogy kapcsolatba léphessen vele, és a személyisége vele együtt teljesedhessen ki.
– Mit mond a pszichológia az időskor értékeiről?
– Ebben az életkorban csökken a felelősség, kevesebb az előírt feladat és az előírt viselkedésmód. Ez pedig valamiféle szabadságot ad az embernek. A mindennapos munkavégzés elhagyásával a megnövekedett szabadidő felhasználható olyan tevékenységekre, amelyekre addig nem jutott idő.
Ilyenkor már nagyobb a lehetőség a szociális maszkok elvetésére, az elvárásoktól való függetlenedésre, a spontaneitásra és az egyén önmagává válásának formálására, megélésére. Az idősödő ember ezáltal alkalmassá válik arra, hogy kiteljesítse a személyiségét, azaz megélje annak összes aspektusát, és az élet végső kérdéseivel is foglalkozzon.
Az önelfogadás bázisát az adja, hogy a személy mélységében érti meg saját magát, és kedvező attitűddel fordul önmaga vagy a helyzete felé. Morális átalakulás is bekövetkezik: a kielégülés keresése helyett az értékek irányába történik elmozdulás a döntési helyzetekben.
– Említette a végső kérdéseket. Hogyan változik a világnézet, a hit megélése az életkor előrehaladtával?
– Az élet végső igazságainak befogadásához úgynevezett posztformális gondolkodásra van szükség, amely elveti a formális műveletek abszolút kijelentéseit, s ehelyett kontextusfüggő, specifikus igazságokat fogalmaz meg. Ez egy dialektikus szemléletmód, amely a teljes igazságot az ellentétekben találja meg. A fiatalok többsége még nem képes erre, mert a komplex problémák kezelésében a bizonyosságot és az egyetlen helyes választ keresi.
Az idősebb ember azonban belátja, hogy számos problémának nincs egyetlen megoldása, hanem minden megoldás lehet jó és rossz is egy időben, attól függően, hogy milyen szempontból értékeljük. Ez a bölcsesség egyik kritériuma.
Ami a hit fejlődését illeti, a kutatók szerint az ember az élet középső szakaszától kezdve válik éretté arra, hogy egyfajta „összekapcsoló hittel” lássa a világot. Ez azt jelenti, hogy tudatában van a világ paradoxonjainak, de a látszólagos ellentmondásokban rejtőző igazságnak is, és kísérletet tesz arra, hogy egyesítse az elméjében és a tapasztalatokban található ellentéteket.
C. G. Jung például azt állítja, hogy a személyiség kiteljesedését szolgáló individuációs folyamat legnagyobb gátja a materializmus, amely csak a tudatos egót veszi figyelembe. Elkerül minden belső konfliktust és paradoxont. Képtelen elfogadni a kétértelműséget, mert racionális, és egyetlen nézőpontba sáncolja magát. Nem értékeli az intuíciót, a lélek életét.
– Szépen megöregedni. Sokakban megfogalmazódik ez a vágy. S az ehhez tapadó képzeteink is reálisnak tűnnek, látva egy-egy idős férfit, nőt, párt – ideális pillanatokban. A cseppet sem ideális hétköznapokban tehetünk valamit azért, hogy idős emberként béke költözhessen a lelkünkbe?
– A sikeres (szép) öregedés fiatalkorban kezdődik egy tartalmas élet vállalásával, melyben nekiveselkedünk az életfeladatoknak, hajlandók vagyunk arra, hogy elköteleződjünk, és önmagunk helyett mások vagy értékes ügyek, feladatok szolgálatára szegődjünk.
A „sikeres fiatalság” megélése azonban a kultúránkban manapság nehézségekbe ütközik. Egyre többeket érint az elhúzódó felnőtté válás jelensége: nem tudnak leválni a szülőkről, nem tudnak elköteleződni egy hivatás és egy társ mellett, megrekednek egy késő serdülőkori pszichológiai állapotban. Elkésnek a felnőttkori életfeladatokkal, és időskorukból visszatekintve valószínűleg rengeteg hiányt látnak majd, ami elkeserítő lesz.
Ha mindez nem sikerül, Erikson akkor is lehetőséget lát arra, hogy az életnek értelmet adó vallásosságon keresztül, a múlt megbocsátásával és egy új élet elkezdésével a korábbi feladataikat sikertelenül megoldók is eljuthassanak az integritás elérésére.
– Milyen gyakorlati lépéseket javasol az én integritásának eléréséhez?
– A testtel való túlzott foglalkozás helyett tegyük a boldogság forrásává a kielégítő, gondoskodó emberi kapcsolatokat, a szellemi értékeket, a közeli családtagokkal való kapcsolatok rendezését, a megbocsátást.
Lépjük meg az énközpontúságtól való elmozdulást, az önző céljainkról való lemondást, saját életünk és halálunk tágabb perspektívába helyezését és elfogadását.
Persze azt is látnunk kell, hogy az öregség elfogadása nem egy pillanat alatt történik, hanem az öregedés tudomásul vételének hosszú, többlépcsős, reflexiós folyamatában alakul ki.
Ezzel szemben az öregséget elutasítók vagy az abba beletörődők az öregség veszteségeire, korlátaira és negatívumaira figyelnek. Önértékelésüket továbbra is a már hiányzó sikerre, teljesítményre alapozzák, így a pozitív énkép fenntartásában kudarcot vallanak vagy hamis illúziókba menekülnek.
– Mi a hit, a vallás szerepe a szép öregség elérésében?
– A vallás a mostani szekularizált világban is olyan értelmezési keretet kínál, amely által minden ember (az idős ember) értelmet talál személyes múltjának eseményeiben, a jelen szenvedésében, korlátozottságában és a jövő bárminemű történéseiben.
A hit világa emberi értékekkel, erényekkel van tele. A hála képessége például a boldogság kutatói által gyakran emlegetett erény. A hálásság, amely az élet pozitív aspektusai felfedezésének eredménye, olyan pozitív érzelmekkel kapcsolódik össze, mint az elégedettség, boldogság, büszkeség, remény. A hálának azonban spirituális összetevői is vannak, amelyek akkor jelennek meg, amikor az ember tudatosítja magában, hogy nem teljesen kiszolgáltatott a fizikai erőknek, hanem része a transzcendentális kontextusnak is.
Vagy nézzük a bölcsesség sajátos erényét: ez olyan képesség és magatartásmód, amely a múlt elfogadását, az élet folyamatának megértését, az élet egészének tágabb perspektívába emelését, a másik ember empátiás megértését, a megbántások megbocsátását, a jelentéktelen dolgokkal való foglalkozás elhagyását és az élet fontos dolgaira való figyelést jelenti. Minden pszichológus kutató hangsúlyozza, hogy a bölcsességben értelmi és érzelmi elemek egyaránt jelen vannak.
Az időskornak ez a rejtett kincse teszi lehetővé a „bölcs öreg” tanácsadó, konfliktusokat elsimító, békét teremtő szerepének megvalósítását – állapítja meg egyik tanulmányában Horváth-Szabó Katalin akadémikus.
– Mi növelheti az időskorú ember jóllétét abban az esetben, ha a körülmények úgy hozzák, hogy elmagányosodik?
– A közösséghez tartozás minden életkorban a testi-lelki egészség fontos feltétele. Az idős ember csatlakozhat különféle csoportokhoz: sportkörök, hobbikörök, túrázók, plébániai közösségek, imacsoportok, szabadegyetemek és így tovább. Ha nincs a környezetében ilyen lehetőség, maga is szervezhet baráti összejöveteleket, színházlátogatást, imacsoportot vagy olvasókört. Megszólíthatja a nála is magányosabbakat, segítve a gyengébbeket. Vállalhat például karitászmunkát, amely számára is közösségi élménnyel jár, amikor önkéntesként részt vesz egy segítő szervezet munkájában.
– S mit tehetnek a fiatalabbak a nagyszüleikért vagy a környezetükben élő idős emberekért?
– Fontos, hogy állítsuk helyre vagy fűzzük szorosabbra az idősekkel való kapcsolatainkat. Gyakran találkozzunk velük.
Ezáltal megélheti az autonómiáját és az értékességtudatát. Az ápolásra szoruló idős ember néha azért válik dacossá és ellenszegülővé, mert ez az egyetlen módja maradt az autonómiája megőrzésére.
Hallgassuk meg az idősek történeteit, segítsünk nekik megtalálni a jó emlékeket. Szükség van a negatívumok feldolgozására is, ehhez azonban fontos, hogy a pozitív eseményeket állítsuk előtérbe, mivel ezek fényében és az értékesség tudatában az idős ember sokkal nyitottabbá válik a negatív eseményekben, a szenvedésben és a kudarcokban rejlő értelem és szándék felfedezésére.
Hallgassuk meg az idősek kérdéseit, viseljük el a kételyeiket, fogadjuk el az érzéseiket, félelmeiket, hiszen őszinte kapcsolatokra van szükségük. Nem segítünk azzal, ha ilyeneket mondunk: „Ugyan már, ne gondolj a halálra, fogsz te még táncolni!” Az efféle mondatainkkal a legégetőbb kérdéseivel hagyjuk őt magára.
A fiatalabbak számára fontos üzenet, hogy biológiai korlátozottságaik ellenére is egyedi személyiségként, egyenrangúként tekintsünk az idős emberekre.
Szerző: Körössy László
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 24-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
