Szenzációs felfedezés! Megtalálhatták az Alzheimer-kór ellenszerét!

Egereknél megelőzték az Alzheimer-kór kialakulását úgy, hogy egy gént az agyba fecskendeztek.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában hétfőn ismertetették a tanulmányt. A londoni Imperial College Magdalena Sastre spanyol neurológus vezetésével dolgozó kutatói azt mondták, hogy bár eredményeik még nem előrehaladottak, megnyithatják az utat a betegség kezelésének lehetséges új módjai előtt.

“A tudósok úgy gondolják, hogy a PGC-1 alfa gén meggátolhatja a béta-amiloid fehérje keletkezését a sejtekben. Ez a kóros fehérje a a felelős az Alzheimer-kór kialakulásának.”

Méghozzá úgy, hogy az első számú alkotóeleme az amiloid plakkoknak, vagyis fehérjék egy olyan “masszájának”, amely felhalmozódik az Alzheimer-kóros emberek agyában, s amelyről úgy vélik, hogy előidézi az agysejtek pusztulását.

Az eljárás a remények szerint új megközelítést eredményezhet a betegség megelőzésében vagy feltartóztatásában az Alzheimer korai szakaszaiban.

“Noha az eredmények még koraiak, mégis azt sugallják, hogy a génterápia hasznos gyógymód lehet. De sok még a legyőzendő akadály, a gént pedig egyelőre kizárólag az agyba fecskendezve lehet célba juttatni.”

Az állatokat a betegség korai jeleinél kezelték, amikor még nem alakultak ki a plakkok. Négy hónappal később megállapították, hogy azoknál az egereknél, amelyeknek befecskendezték a gént, jóval kevesebb plakk jelent meg, mint azoknál, amelyeket nem kezeltek. Emellett az agysejtek pusztulását sem tapasztalták náluk az előagyban, és az egészséges egerekéhez fogható teljesítményt nyújtottak az emlékezetüket vizsgáló feladatokon.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Így előzhető meg az Alzheimer-kórJelek, amelyek Alzheimer-kórra utalhatnakRovatok: NetTechTelepülés: USACímkék: tudomány, orvostudomány, felfedezések, Alzheimer-kór, amerikai tudósokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »