Szentgyörgyi Zsuzsa: Okos üzenet a tengerentúlról

Forrás: https://makronom.mandiner.hu/ cikk/20190522_szentgyorgyi_zsuzsa_ okos_uzenet_a_tengerentulrol

Van még egy tényező, amely hátráltathatja az atomerőművek építését. Ez pedig a főleg a különféle üzleti és politikai lobbik által is szított félelem.

„Ami pedig a sugárzó hulladékokat illeti, különösen a nagy aktivitásúakat, azok eliminálására a technikai fejlődés adhat már akár egy évtizeden belül pozitív válaszokat.

Van még egy tényező, amely hátráltathatja az atomerőművek építését.

Ez pedig a főleg a különféle üzleti és politikai lobbik által is szított félelem.
Mindenesetre az amerikai szakemberek, sőt a politikusok is, a jövőbe tekintenek. Nagy reményeket fűznek a negyedik generációs reaktorok elterjedéséhez, sőt ahhoz is, hogy nem is túl soká, már akár a század harmincas-negyvenes éveiben jó üzletet remélhetnek az alkalmazásuktól és az exportjuktól. Az amerikai kongresszusban mindkét párt – tehát az ellenzék is – nagy szavazattöbbséggel egyetértett a nukleáris energetikai innovációs és modernizációs törvénnyel.

Ettől a felfogástól nagyon is eltér a magyar helyzet. Emlékezhetünk, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben a magyarországi ellenzék a hatalom megragadásához egy nagy műszaki létesítmény elleni harcot használt fel. »Kiváló« vízügyi szakértők – egyebek között zongoraművész, filmrendező, biológus, magát professzornak tituláló, de valójában csupán szerződéses előadó külföldi hazánkfia – vezették a harcot a nagymarosi vízlépcső ellen. Sikeresen. A mintegy 85 százalékban megépült művet lerombolták, és ezzel alaposan rontották a kapcsolatunkat az akkor még csehszlovák partnerországgal. A károk ma is hatnak. Nemcsak az eltékozolt dollártízmilliárdok miatt, hanem például a Duna vízszintje tavaly nyáron is szabályozhatatlanul csökkenhetett. És elmaradt egyebek mellett mintegy 440 megawattnyi villamos teljesítményből eredő hasznunk is. Ez megközelítőleg a még feljavítás előtti paksi reaktorunk teljesítménye.

Paks II. kapcsán ma ismét azok a leghangosabbak, akiknek a szakmai képzettsége az energetika tekintetében minimális vagy éppen nulla.
Holott az ilyen kérdéseket semmiképpen sem politikai, hanem csakis szakmai megközelítéssel szabad kezelni. Legyen ez a közelítés aktuálisan akár kormányzati, akár ellenzéki.”

Hírdetés

Teljes cikk: https://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/okos-uzenet-a-tengerentulrol-2-1492168/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201905

Okos üzenet a tengerentúlról

2019. 05. 03. 18:59 Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök Publicisztika | Vélemény

Napjaink egyik legtöbbet tárgyalt és legtöbb fenyegetést tartalmazó témája lett a globális felmelegedés és a légkörünk elárasztása – emberi tevékenységből származó – szén-dioxiddal.

Vannak már olyan javaslatok, hogy a század közepére nulla legyen az energiatermelők által kibocsátott szén-dioxid mennyisége.
Könnyen belátható, hogy ez bizony nagyon szigorú terv, hiszen alig három évtizedünk lenne a megvalósítására. Ehhez természetesen be kellene zárni az összes működő szénerőművet, még az újabbakat is, amelyek pedig már modern gázszűrőkkel és részecskeleválasztókkal vannak felszerelve. Sőt, a gáz- és olajtüzelésűekkel is gondok lesznek, már csak azért is, mert közben fogy a készlet. Bár kétségtelen, hogy a pala- és homokgáz, a palaolaj kitermelése növekszik. A használatuk melletti nagy agitációban benne rejlik az is, hogy ezt a fokozott kitermelési mennyiséget el is kell adni. Nem véletlen például, hogy az Egyesült Államokban nemcsak az üzletemberek agitálnak mellette, hanem – némi fenyegetéssel megtoldva – a kormányzatuk is erősen lobbizik az eladásuk mellett. Legalább akkora vehemenciával, mint a fegyvereladások esetében.
Ám ha valóban küzdünk a légköri szén-dioxid redukálásáért, akkor az egyik legkedvezőbb megoldás kétségtelenül az atomerőmű, amely e tekintetben teljesen „tisztának” mondható. Ezek a kérdések egy most megjelent érdekes cikk nyomán vetődtek fel bennem. Nem új gondolatok, többször foglalkoztam már e problémakörrel. Azonban mindenképpen érdemes utalni erre a tanulmányra, minthogy a világ egyik legnevesebb újságjában, a csaknem 170 éve alapított, a Pulitzer-díjat százhuszonötször elnyerő lapban, a The New York Timesban jelent meg, igen kiváló szerzők tollából. Figyelemre méltó a címe is:
Az atomenergia mentheti meg a világot.

Már a cikk felütésével is egyet kell érteni, azzal, hogy a klímaváltozással kapcsolatos intézkedésekben nem elsősorban a „mit” kérdése a lényeg, hanem a „hogyan”. Persze, a „mit” is nagyon fontos, hiszen meg kell változtatni az ipar, a közlekedés, az infrastruktúra, a háztartások energetikai szerkezetét. Kiváló gondolatként merült fel már évtizedekkel ezelőtt, hogy hasznosítsuk energetikai célokra a természet megújuló és káros gázzal nem szennyező erőforrásait, elsősorban a szelet és a napsütést. Meg a vizet is, bár ez már egyre kevesebb helyen valósítható meg. És persze az atomerőművek is jó választ jelentenek. Alkalmazásukra jó példa Franciaországé, Svédországé, Dél-Koreáé. Mi több, a szerzők a saját országukat, az USA-t is a pozitív példák között emlegetik, ahol az energiatermelés ötödét adják az atomreaktorok. (Mindenesetre büszkék lehetünk, hiszen Magyarország a pozitív példák közé sorolható. Négy évtizede szolgáló atomerőművünk stabilian biztosítja az ország villamosenergia-szükségletének a 40 százalékát.)
Kétségtelen, hogy az atomerőművek létesítésének van két hátránya.
Az egyik az építés magas költsége.
A másik a nukleáris hulladék elhelyezése és kezelése.
A beruházások költségeinél azonban figyelembe kell venni az erőmű hosszú élettartamát, amely az újak esetében nominálisan hatvan év, de modernizálással akár nyolcvan év is lehet. Másfelől, minél több reaktor épül a világban, annál inkább redukálódhat az ár.

Ami pedig a sugárzó hulladékokat illeti, különösen a nagy aktivitásúakat, azok eliminálására a technikai fejlődés adhat már akár egy évtizeden belül pozitív válaszokat.
Van még egy tényező, amely hátráltathatja az atomerőművek építését. Ez pedig a főleg a különféle üzleti és politikai lobbik által is szított félelem. Mindenesetre az amerikai szakemberek, sőt a politikusok is, a jövőbe tekintenek. Nagy reményeket fűznek a negyedik generációs reaktorok elterjedéséhez, sőt ahhoz is, hogy nem is túl soká, már akár a század harmincas-negyvenes éveiben jó üzletet remélhetnek az alkalmazásuktól és az exportjuktól. Az amerikai kongresszusban mindkét párt – tehát az ellenzék is – nagy szavazattöbbséggel egyetértett a nukleáris energetikai innovációs és modernizációs törvénnyel.
Ettől a felfogástól nagyon is eltér a magyar helyzet. Emlékezhetünk, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben a magyarországi ellenzék a hatalom megragadásához egy nagy műszaki létesítmény elleni harcot használt fel. „Kiváló” vízügyi szakértők – egyebek között zongoraművész, filmrendező, biológus, magát professzornak tituláló, de valójában csupán szerződéses előadó külföldi hazánkfia – vezették a harcot a nagymarosi vízlépcső ellen. Sikeresen. A mintegy 85 százalékban megépült művet lerombolták, és ezzel alaposan rontották a kapcsolatunkat az akkor még csehszlovák partnerországgal. A károk ma is hatnak. Nemcsak az eltékozolt dollártízmilliárdok miatt, hanem például
a Duna vízszintje tavaly nyáron is szabályozhatatlanul csökkenhetett. És elmaradt egyebek mellett mintegy 440 megawattnyi villamos teljesítményből eredő hasznunk is. Ez megközelítőleg a még feljavítás előtti paksi reaktorunk teljesítménye.
Paks II. kapcsán ma ismét azok a leghangosabbak, akiknek a szakmai képzettsége az energetika tekintetében minimális vagy éppen nulla. Holott az ilyen kérdéseket semmiképpen sem politikai, hanem csakis szakmai megközelítéssel szabad kezelni. Legyen ez a közelítés aktuálisan akár kormányzati, akár ellenzéki.


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »