Szentföld – Jardenit, Jézus megkeresztelésének a helye a Jordán folyóban

Szentföld – Jardenit, Jézus megkeresztelésének a helye a Jordán folyóban

Vízkereszt ünnepe a keresztény egyházban Jézus megkeresztelését jelenti. 1997-ben alkalmam volt zarándokok egy csoportjával végigmenni a Jordán folyó völgyén, ahol megtekintettük Jardenitet, a megkeresztelés helyét is. Ez a leírás egy útibeszámoló része, amely bemutatja a helyet, megismerteti a hagyományt, és nem utolsósorban az olvasó képet kaphat az újrakeresztelés menetéről is.

 

Az éjszakai eső után szikrázó reggeli napsütésben indultunk el. Utunk Tiberiasból a Genezáreti tó mellett vezetett, majd dél felé fordult a Jordán folyó völgyében. Ezen az útvonalon indult el a maga idejében Jézus is Jeruzsálem felé, hogy beteljesítse küldetését.

A tó déli része és a kifolyó Jordán kezdeti szakasza körüli vidékre a zsidó telepesek keze munkája nyomja rá a bélyegét. A kibucok mezőgazdasági termelése nyomán mindenfelé mintaszerűen kialakított ültetvények sorakoznak, a Jordán völgyében a banán is megterem. Az igazsághoz hozzátartozik , hogy a folyó csalódást okozott számunkra. Sokszor csak nagyobb pataknyi volta, szűk medre, csaknem ellentéte volt annak a képnek, amit az ember a legendás bibliai Jordán folyóról elképzelt magában.

 

Jardenit

Reggel nyolc óra tájban érkeztünk meg Jardenitbe. Viszonylag korán volt még, mégis megütött bennünket a forróság, amikor kiléptünk az autóbuszból. Pőrére vetkőztünk és bele a folyóba, nagy élvezettel úszkáltunk a tejeskávé színű vizben. A két part fákkal volt benőve, amelyeknek a koronái mélyen behajoltak a víz fölé. A vezetőnk elmondta, hogy vigyázzunk, nagyon sok harcsa ideszokott, amikor tiszta a víz, a zarándokok etetik is őket.

Ám ekkor vége szakadt a gyermeki idillnek, amit sikerült magunknak megteremtenünk. A magas parton megjelent egy apáca, és magából kikelve kiparancsolt bennünket a vízből. Hát igen. Közeledett a kilenc óra, a „szent hely“ hivatalos nyitásának az ideje.

Hírdetés

 

Mi is volt ez a szent hely tulajdonképpen?

Az evangéliumok szerint Keresztelő Szent János a Jordán völgyében keresztelt, itt keresztelte meg Jézust is. A hagyomány a keresztelés helye tekintetében nem egységes, a legelfogadottabb hely a Genezáreti-tó déli végétől pár kilométerre levő Jardenit, ahol most vagyunk. A folyó itt picit ki van szélesítve, a 4-5 méter magas partról, amelyet kőből készült támfalak képeznek, lépcsők vezetnek be a vízbe, ezek korláttal vannak ellátva. Itt zajlik a szertartás, a zarándokok újrakeresztelése.

Mit is jelentett a keresztelés aktusa Keresztelő Szent János idejében?

A zsidó nép várakozási időszakát élte, várta az írások által megjövendölt Messiást, aki visszahozza Dávid tovatűnt királyságát. Sokan hittek abban is, hogy eljön az apokalipszis, és ítélni fogják az eleveneket és a holtakat az örök üdvösségre. János azt hirdette, hogy a Messiás nem jön, hanem már itt van, és ítélkezni fog. Ehhez a nagyívű eseményhez mindenkinek meg kell keresztelkednie, azaz mindenkinek meg kell tisztulnia. Meg kell vallania a bűneit, tehát mindenki tisztán állhatott az ítélőszék elé. Az evangéliumok szerint János hosszú ideig élt az esszénusok között, ismerte a megtisztulás rítusát, a szenteltvíz megtisztulásra és terápiára egyaránt való használatát.

Ám János szakított azzal a szemlélettel, hogy Isten csak az esszénusokat részesiti különleges kegyelmében, azt hirdette, hogy ez az egész népre érvényes. Amikor Jézus lejött hozzá megkeresztelkedni, János felismerte benne a nem mindennapi embert. Felismerte benne a Messiást, aki eljött a földre megváltani „mindenki bűnét“. János megkeresztelte őt a Jordánban (Mt. 3,16-17): Nem sokkal később Heródes Antipas Jánost lefejeztette, mert prédikált ellene. Jézus tulajdonképpen Keresztelő Szent János halála után kezdte meg küldetését. Ez az út olyan eseményekhez vezetett, amelyek megváltoztatták a történelem menetét.

Újrakeresztelés

A vezetőnk szólt, hogy újrakeresztelési szertartás lesz, aki közülünk úgy gondolja, részt vehet benne. Három társam jelentkezett, ők kelet-szlovákiai pravoszlávok voltak. Nemsokára jöttek még más zarándokok is, és mi tanúi lehettünk a szertartásnak: a fehér lepelben levő keresztelkedőket háromszor merítette a vízbe egy szerzetes.

Természetesen ekkor már mi is másképen láttuk a helyzetet és a helyet. Csendesen beültünk az autóbuszba és hosszan elgondolkoztunk. Igen, a hely és az események misztikája megérintett bennünket.

Mede Géza


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »