Szent Mónika ünnepe

Szent Mónika ünnepe

Augusztus 27-én emlékezünk Szent Mónikára, Szent Ágoston édesanyjára, aki állhatatos imádsággal esdekelte ki fia és férje megtérését.

Piero della Francesca: Szent Ágoston polypthychon, Frick Collection, New York, 1460.

Szent Ágoston De Ordine (A rendről) című művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoznak, amikor belép az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődik a könyv alakulása felől. Ágoston utasítja az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika tiltakozik: „Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!” Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatja meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: „Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?”

Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katekumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Mónika rendíthetetlen hite és erős szeretete főleg fiával, Ágostonnal szemben mutatkozott meg. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: „lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”, erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna. Ágoston a Vallomások Harmadik könyvében a következőképpen emlékezik meg Szent Mónika álmáról:

„Kinyújtottad utánam a magasból kezedet és kiragadtad lelkemet mély sötétségéből. Mert hűséges szolgálód, az én anyám, több könnyet sírt el színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésével szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok azon hit és vallásos szellem részére, amely őbenne a te ajándékod volt, s te, Uram, meghallgattad őt. Meghallgattad. Nem vetetted el könnyeit, melyekkel bőven öntözte a földet, ahol csak imádkozott. Meghallgattad. Csak tőled eredhetett vigasztaló álma, amely miatt ismét megengedte, hogy házában lakjam s vele egyazon asztalnál üljek. Kitiltott ugyanis onnan, annyira utálta és kárhoztatta gyalázatos tévelygéseimet! Azt álmodta, hogy vonalzófa élén áll s ragyogó ruhában igen szép és vidám ifjú közeledik hozzá. Az rámosolygott, őt meg egészen megtörte szomorúsága és bánata. Az ifjú megkérdezte, miért szomorkodik s mi miatt ontja naponként könnyeit? – szokás szerint nem is annyira érdeklődésből, mint inkább, hogy néhány erősítő szót mondjon. Anyám azt felelte, hogy romlásomat siratja; az ifjú azonban intette, hogy bizakodó szívvel legyen s egyben figyelmeztette, nézzen körül figyelmesen, mert ugyanott vagyok én is ahol ő. Mikor anyám körülnézett, ott látott engem maga mellett állni ugyanazon vonalzón.” (Vass József fordítása)

Piero della Francesca: Szent Ágoston polypthychon, Frick Collection, New York, 1460.

Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. A karthagói kikötőig kísérte fiát, de akkor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Később mégis követte Ágostont, aki akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt, 387 nagyszombat éjszakáján pedig felvette a keresztséget. Mónika boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.

A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre visszavonultak Cassiciacumba, ahol elvonult életet éltek, imádsággal és elmélkedéssel töltve az időt. Később elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el. Szent Ágoston Vallomásaiban, megemlékezve édesanyja életéről, leírja az Ostiában történteket is. Az események közé ékelődik azonban egy közösen átélt látomás leírása:

„Történt, hogy ő meg én magányosan ott álltunk az egyik ablaknál. Tudom, Uram, hogy ez is a te kezed titkos igazítása volt. Az ablak annak a háznak belső kertjére nézett, amelyben laktunk, közel az Ostia Tiberina kikötőhöz. Távol a tömegtől ott pihentük ki hosszú szárazföldi utazásunk fáradalmait s ott készülődtünk a tengerre. Magánosan, édes-kedvesen beszélgettünk. Megfeledkezve a múltakról, csak a jövő felé szálltunk s a te jelenlétedben, Uram, Örök Igazság, arról tárgyalgattunk, milyen lesz majd valamikor a szentek örök boldogsága, amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szívbe föl nem hatott” (1Kor 2,9). Lelkünk ajka szomjasan kívánkozott a te forrásodnak, a benned levő élet forrásának mennyei hullámai után, hogy hulló cseppjeiből amennyit csak lehet, felfogva, azok erejében e fölséges kérdésről elmélkedhessünk. Beszélgetésünk első szakaszán láttuk, hogy az érzéki örömöket, akármilyen nagyok és akármilyen magas földi szempontból értékeljük is őket, az örök élet örömeivel nemcsak összehasonlítani, hanem egy napon még említeni sem lehet. Mikor ideértünk, még tüzesebb vágyakozás szárnyán az Örök Létező felé szálltunk.

Áthaladtunk fokozatosan az egész földi világon, át az égboltozaton, ahonnan a nap, hold és csillagok küldik földünk felé fényességüket. Aztán még följebb szálltunk. Végig elemeztük, beszéltük, csudáltuk magunkban alkotásaidat, s elértünk lelkünkhöz. Ezt is meghaladtuk, hogy elérjük a fogyatkozhatatlan bőség birodalmát, ahol Izraelt örökké táplálod az igazság kenyerével, s ahol maga az Ige az Élet; ő általa lett minden, ami volt, van és lesz; csak ő maga nem változik soha, ő most is ugyanaz, aki volt és lesz örökkön-örökké. Sőt inkább az igaz, hogy múltja, jövője nincs is, ő egyszerűen van, mert örökkévaló; aminek múltja, jövője van, az nem lehet örökkévaló. S mikor így elmélkedtünk róla, vágyakozó szívünk roppant erőfeszítése íme, mintha egy szempillantásra megérintette volna. Mély sóhaj szakadt ki belőlünk. Ott hagytuk, odakötöttük „lelkünk e zsengéit” (Róm 8,23) s visszatértünk a hangos beszédhez, amelyben kél és vész az ige. Oh Uram, semmi sem hasonlatos a te Igédhez. Örök az önmagában, nem vénhedik s tőle van minden megújhodás!” (Vallomások, Kilencedik könyv, Vass József fordítása)

Andrea del Verrocchio: Szent Mónika, Santo Spirito, Firenze

Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: „Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.”

Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.

***

Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad. Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Szent Ágoston vallomásai, Fordította Vass József

Fotó: Wga.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »