Szent Luigi Versiglia püspök és Callisto Caravario szalézi vértanúk

Szent Luigi Versiglia püspök és Callisto Caravario szalézi vértanúk

Az első szalézi vértanúkról, Szent Luigi Versiglia szalézi püspökről és Szent Callisto Caravario szalézi szerzetes papról emlékezik meg február 25-én a Szalézi Család. A két misszionárius 1930-ban együtt szenvedett vértanúságot Kínában.

Szent Luigi Versiglia püspök (1873–1930) volt az, aki a szaléziak jelenlétét megalapozta a távoli Kínában. Utolsó levelében, amelyet a kármelita nővérek firenzei elöljárójának írt néhány héttel a halála előtt, így fogalmaz: „…emeljük föl a szívünket, feledkezzünk meg önmagunkról és beszéljünk többet Istenről, olyan módon, hogy jobban szolgáljuk, többet vigasztaljunk, mint amennyire szükséges, olyan módon, hogy keressük a lelkeket. Ti, nővérek, könnyebben beszélhettek Jézus szeretetének kifinomultságáról, mint mi, de talán mi beszélhetünk nektek a sok lélek nyomorúságáról, akik távol élnek Istentől, és arról, hogy szükségük van rá, hogy hozzá vezessék őket; ha jobban érzitek Isten szeretetét, jobban érezni fogjátok a késztetést a buzgóságra.”

Szent Callisto Caravario (1903–1930), az első szalézi mártír, amikor 1924-ben átvette a feszületet, így imádkozott: „Uram, nem kívántam, hogy a keresztem könnyű legyen, sem fényes, legyen úgy, ahogy Te akarod… Csak arra kérlek, hogy készséggel hordozni tudjam.”

Luigi Versiglia 1873. június 5-én született. Tizenkét évesen, még Don Bosco idejében került a torinói oratóriumba. A szaléziak olyan nagy hatást tettek rá, hogy felvételét kérte a rendbe. A római Pápai Gergely Egyetemen végezte tanulmányait, pappá szentelése után pedig a szalézi novíciusok elöljárója lett Genzano di Romában. 1906-ban Kínába utazott, ő lett a rend ottani missziójának vezetője. Fáradhatatlanul dolgozott, számos árvaházat, iskolát, idősotthont és szemináriumot alapított.

1920-ban szentelték püspökké, és a pápa kinevezte a shaoguani egyházmegye apostoli helynökévé. Akkoriban politikai konfliktusok és társadalmi feszültségek nehezítették a missziós munkát. Nagy bölcsességgel és szeretettel, személyválogatás nélkül segített az embereknek, így idővel a nem katolikusok is tisztelni kezdték.

Callisto Caravario munkáscsalád gyermekeként született 1903. június 18-án. Csendes, visszahúzódó fiú volt, aki többre értékelte a magányt a játéknál, és szívesen segített édesanyjának a házimunkában. A szaléziak torinói iskolájában tanult, és már korán kitűnt kortársai közül azzal, hogy – Don Bosco lelkiségéhez méltón – behívta a templomba az utcagyerekeket. Tizenöt évesen döntött úgy, hogy belép a rendbe és pap lesz.

Hírdetés

1921-ben találkozott Luigi Versiglia püspökkel, aki meghívta Kínába. Callisto Caravario két évvel később csatlakozott is a távol-keleti misszióhoz, azonban nehéz évek következtek számára. Keservesen tanulta meg a nyelvet, és nehezen illeszkedett be, ráadásul polgárháború tört ki az országban. 1926-ban a kommunista hadsereg elrendelte, hogy minden katolikus pap hagyja el az országot. A szaléziak egy indonéz szigetre menekültek, ahonnan 1927-ben térhettek vissza Kínába, bár a polgárháború még mindig tartott. Callisto pappá szentelése is késett a zűrzavaros helyzet miatt. Végül 1929-ben szentelték pappá.

1930-ban Luigi Versiglia lelkipásztori látogatásra érkezett a missziós kerületbe, ahol Callisto Caravario szolgálatot teljesített. Egy keresztény közösséget akartak felkeresni a polgárháború sújtotta Kuangtung tartományban. Heten szálltak hajóra: rajtuk kívül két fiatal tanár, két nővér és egy hitoktató. Shaoguan város közelében kommunista kalózok állították meg őket, és pénzt követeltek a területükön való áthaladásért. Eleinte próbálták eltitkolni, hogy misszionáriusok, mert a kommunisták sokszor pusztán gyűlöletből is öltek keresztényeket. Az igazság hamar kiderült, ráadásul amikor a támadók rájöttek, hogy nők is vannak a hajón, el akarták rabolni őket. Luigi Versiglia és Callisto Caravario felajánlották magukat a kalózoknak, ha a többieket nem bántják. A két szalézi papot megverték, majd az erdőben kivégezték őket. Február 25-én bekövetkezett halálukról a többiek adtak hírt, miután néhány nap múlva szabadon engedték őket.

A két szalézi szerzetest Szent II. János Pál pápa avatta szentté 2000-ben.

Forrás: Catholic.org; Salesians.org.uk; Szaléziak.hu

Fotó: Salesianos.pe; Sdbua.net; Wikipédia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »