Szent László-szobor

Szent László-szobor

Szent László kultusza Pozsonyban a középkortól kezdődően folyamatos volt.

Több kápolnát, templomot szenteltek a tiszteletére, faliképeken, szobrászati alkotásokon ábrázolták.

Időben a legkorábbi Szent László-emlékek a régi városháza épületében találhatók. Az 1326 és 1374 közötti időszakban II. Jakab volt a városbíró, akkor épült meg a torony melletti aluljáró és fölötte a Szent László-kápolna. A kápolna boltozata záróköveinek egyike egy koronás királyfej, Szent Lászlót ábrázolja. A markáns, szakállas arcban felismerhetők a korabeli Szent László-ábrázolások arcvonásai.

Hírdetés

Feltételezhetően ekkor készült az az egész alakos Szent László-szobor is, mely ma a városháza külső falán, egy két fej alkotta konzolon áll. A szobor tulajdonképpen az úgynevezett Unger-ház homlokzatán van, melyet 1495-ben vásárolt meg a város a levéltár számára, s ma a városháza régi épületrészeivel egy fedél alatt van. 

A szobor Szent Lászlót lovagkirályként ábrázolja, jobb kezében az országalma, bal keze a kettős keresztes címerpajzson pihen.

Ez a szobor is a kápolna kialakítása idején készülhetett, s lehet, hogy eredetileg itt, vagyis belső téren állt. Erre utal, hogy a szobor embermagasságnál jóval kisebb, és hogy a láb alsó része nincs igazán kidolgozva. Mind a kápolna, mind a szobor a Nagy Lajos király alatt kiteljesedő Szent László-kultusz szép példája.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »