Szent István király ünnepe négy év szünet után ismét Bécsben

Szent István király ünnepe négy év szünet után ismét Bécsben

Négy év kihagyás után augusztus utolsó szombatján, 26-án ismételten megrendezésre került sokak nagy örömére a bécsi Szent István-mise. Államalapító és apostoli szent királyunkról körülbelül százan a hétvégén emlékeztek meg a bécsi Stephansdomban.

Közkívánatra szerveződött meg, elsősorban a Felvidékről az 1990-es évek elejétől a bécsi Szent István-ünnepségeken részt vevő zarándokoktól jött a nyomatékos kérés, de felkérés volt ugyanakkor a bécsi magyar katolikus hívők részéről is.

Ezért is döntött úgy Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektora, a 2023-as bécsi Szent István-mise főcelebránsa, hogy megszervezi segítőivel idén 4 év szünet után a Szent István-ünnepet.

Miután délután egy órát ütött a dómtemplom harangja, kezdetét vette az ünnepi bevonulás a dómtemplom sekrestyéjéből, élén Zilizi Tihamérral, a pozsonyi zarándokcsoport vezetőjével, az idei bécsi mise egyik kezdeményezőjével. Őt követték a ministránsok: Tóth Márton cserkészvezető Zugligetről, a 442-es számú Báthory László cserkészcsapattól, valamint Zilizi Kristóf pozsonyi ministráns. A menetben következtek a Máltai Lovagrend képviselői.

A szentmise főcelebránsa Varga János rektor atya volt. Koncelebrált főtisztelendő Németh Rezső nyugalmazott pozsonyi és csallóközcsütörtöki aranymisés lelkipásztor, a Pozsonyligetfaluból, a mátyusföldi Peredről és Mosonmagyaróvárról érkezett vonatos zarándokok lelki vezetője.

Varga János rektor átadta Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök üdvözletét, aki a Szent István-mise főcelebránsa és ünnepi szónoka lett volna. Kiss-Rigó László telefonon köszöntötte a híveket. Elmondta, hogy lélekben velük együtt ünnepel, s ha a Jóisten is megsegíti, eljön még közéjük együtt ünnepelni Bécsbe a jövőben.

s megtartanunk, unokáinknak, a boldog magyar jövő zálogainak átadnunk  katolikus hitünket és magyarságunkat. Ahogy az evangéliumban is elhangzott, a sziklára, erős alapokra épült házat, egyházat nem rendítheti meg semmilyen vihar, természeti csapás, zápor, ár, szél.

Hírdetés

Varga János atya homíliájában köszöntötte a csaknem száz hívőt, a kezdeményezőket. Ugyancsak üdvözletét küldte a budapesti szolgálati útján tartózkodó bécsi magyar követ is, akinek helyettese, a konzulátus ideiglenes ügyvivője, Bán Janka köszöntötte az egybegyűlteket. Novák Katalin köztársasági elnök asszonyt idézte:

A padsorokban foglalt helyet Bertényi Iván történész is Budapestről, aki jelenleg a bécsi Collegium Hungaricum történelmi kutatóintézet helyettes vezetője; Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere Alapítvány, 15 millió búzaszem “Egy kenyéren vagyunk – összefogás nemzetünk jövőjéért” program koordinátora. A program keretében augusztus 20-ára és az ünnep köré eső Szent István-ünnepségekre sütöttek a magyar fővárosban cipót a Kárpát-medencei magyarok számára.

Ezek a kenyerek a mise végén a háromszoros ünnepi áldás után megszentelésre kerültek, ahogy az szokás az ősi magyar hagyományt követve nemzetünknél.

A mise a Stephansdomban féltve őrzött,  Szent István királyunknak az eseményre kikölcsönzött ereklyéjének jelenléte mellett került bemutatásra. Minden résztvevő, a családok együttesen kaptak elvitelre otthonaikba a Magyarok Kenyeréből piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. A másfél órás ünnepség az ősi magyar himnusz: a Boldogasszony, Anyánk és himnuszunk eléneklésével ért véget.

Idén elmaradt a korábbi években megszokott hagyományőrző néptánc- és énekcsoportok fellépése a dóm előtti téren, valamint a lovagi templom udvarán. A csoportok száma a múltban elérte a félszázat is, s elsősorban felvidéki egyházközségekből érkeztek. Voltak azonban erdélyi, székely, délvidéki, de kárpátaljai fellépők is.

Reméljük, a jövőben újra visszatér a bécsi Szent István-misék régi forgatókönyve a jól megszokott kerékvágásba, s ezekre a felejthetetlen, lélekemelő és magyarságtudatot erősítő fellépésekre is újból sor kerül.

(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »