Szent Bakhita-emléknap: gyertyagyújtás február 8-án a józsefvárosi Szent Rita-templomban

Szent Bakhita-emléknap: gyertyagyújtás február 8-án a józsefvárosi Szent Rita-templomban

Szent Bakhita Jozefina szudáni származású rabszolgát, későbbi szerzetesnővért 2000-ben avatta szentté II. János Pál pápa, halálévfordulója napját, február nyolcadikát pedig 2014-ben Ferenc pápa az emberkereskedelem elleni fellépés napjává nyilvánította, egyúttal imanapot hirdetett az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság felszámolásáért.

A „Gyújts egy szál gyertyát az emberkereskedelem ellen” jelmondatú megemlékezést először 2015. február 8-án ünnepelték; azóta ezen a napon a világ több száz országában és templomában több ezer gyertya gyullad fel az emberkereskedelem áldozataiért és értük hangzanak fel az imák is. A felhíváshoz már a kezdetek, azaz 2015 óta a magyarországi hívek is csatlakoztak, és ebben az ERGO Európai Regionális Szervezetnek nagy szerepe volt. Az emberi jogokért sokat küzdő, budapesti székhelyű egyesület idén a józsefvárosi Szent Rita-templomba várja a mécses lángja fölött a meghurcolt embertársainkért fohászkodni szándékozókat.

Szent Bakhita Jozefina: emberkereskedők ötször adták el

Bakhita Jozefina 1869-ben született Darfurban, Szudánban. Hétéves volt, amikor arab rabszolgakereskedők elrabolták. Az elkövetkező nyolc évben öt alkalommal adták el. Az emberrablás okozta trauma miatt elfelejtette születési nevét. Elrablói a „bakhita” nevet adták neki, ami arabul szerencsést jelent. Utolsó rabszolgatartója egy olasz konzul volt, aki lánya mellé vette őt dadusnak. Egy alkalommal, amikor a család hosszabb üzleti útra utazott, Bakhitát és a gyermeket a kanossziánus nővérek gondjaira bízták a velencei katekumenek intézetében. Bakhita itt ismerte és tapasztalta meg Isten szeretetét. 1890-ben keresztelkedett meg és kapta a Jozefina nevet. Amikor a család visszatért és lányukat, illetve Bakhitát haza akarta vinni, Jozefina ellenállt, ezért ügye az olasz bíróság elé került. Ennek köszönhetően nyerte el szabadságát, mivel az olasz törvények nem ismerték el a rabszolgaságot. 1896-ban örökfogadalmat tett mint kanossziánus nővér és az elkövetkező ötven évben élete az egyszerűség, az imádság és mások szolgálatában telt (főként mint a kolostor portása). Mindenki, de különösen az utcagyerekek felé kedvességet sugárzott. Utolsó éveiben különböző betegségekben szenvedett és kínozták a rabszolgaságában elszenvedett kínzások rémképei is. 1947. február 8-án halt meg Olaszországban. II. János Pál pápa 2000-ben avatta szentté. Ő az első és mindmáig egyetlen szudáni, akit szentté avattak.

Február nyolcadika 2015 óta liturgikus emléknap

Bakhita Jozefina halálévfordulója napjára, február nyolcadikára Ferenc pápa 2014-ben liturgikus emléknapot hirdetett meg, hangsúlyozva, hogy az emberkereskedelem „az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény”, ami ellen küzdenünk kell. Az ünnepnap jelmondata: „Gyújts egy szál gyertyát az emberkereskedelem ellen.” Az első megemlékezést 2015. február 8-án ünnepelték. A Szentatya akkor így emlékezett meg erről: „Kedves Testvérek! Ma Szent Bakhita Jozefina szudáni szerzetesnővér liturgikus emléknapja van, aki gyermekként drámai tapasztalatot szerzett az emberkereskedelemről. A szerzetesnő és szerzetes legfőbb elöljárók uniója kezdeményezte az emberkereskedelem elleni ima világnapját. Bátorítom mindazokat, akik elkötelezték magukat, hogy segítsék a rabszolgává tett, kizsákmányolt és erőszak áldozatává tett férfiakat, nőket és gyermekeket. Kívánom, hogy akik kormányzati felelősséget hordoznak, eltökélten működjenek közre e szégyenletes csapás okainak a felszámolásában, ami valóságos, szégyenletes és méltatlan sebe a polgári társadalomnak. Mindannyian érezzük saját felelősségünknek, hogy felemeljük a hangunkat méltóságukban megalázott testvéreinkért” (Ferenc pápa, Angelus Domini, 2015. február 8.). Február 8-án azóta világszerte az emberkereskedelem áldozataiért gyúlnak fel a gyertyák és hangzik fel az ima: „Istenünk, aki Szent Bakhita Jozefinát a megalázó rabszolgaság sorából Krisztus jegyeseként istengyermeki méltóságra emelted, hallgasd meg könyörgésünket! Jozefina példája nyomán mi is szüntelenül sugározzuk szeretetünket a megfeszített Úr Jézus felé, és állhatatosak maradjunk az irgalmasságban, és fedhetetlenek a könyörületességben, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.”

Tőlünk távol egy embert 100 ezer forintnak megfelelő összegért adnak-vesznek

A kérdésre, hogy az ERGO Európai Regionális Szervezet miért tartja fontosnak ily módon is felemelnie szavát és cselekednie a megaláztatást elkövetők ellen és az azt elszenvedők mellett, Ékes Ilona, a szervezet elnöke elmondta: napjaink szomorú valósága, hogy a nigériai nőket és 14–18 éves kislányokat tömegesen szállítják a kerítők Olaszországba prostituáltnak – a hatóságok felé ők persze „csak” menekültek. Óriási ipar épült erre.

Ékes Ilona – Fotó: Mocsári László / minap.hu

„Szívbe markoló, hogy rabszolgaként Bakhita is azon az útvonalon került Európába, amelyen ezeket a lányokat csempészik manapság. Líbiából is a régi rabszolgakereskedői útvonalakon jönnek a migránsok Európába” – mutatott rá az ERGO elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy külföldi magazin szerint az olaszokkal kötött megállapodás következtében ma körülbelül 400 ezer, többnyire fekete-afrikai menekült torlódott fel Líbiában, akik embertelen körülmények között tengődve várnak valamiféle megoldásra. Az őket fogva tartó fegyveres csoportok viszont éppen abban érdekeltek, hogy ne legyen semmiféle megoldás, és örökké csordogáljon zsebükbe az európai pénz. Az ENSZ jelentése elképesztő állapotokról számol be: megerőszakolt nőkről és  rabszolgavásárról. Egy embert átlagosan 100 ezer forintnak megfelelő összegért lehet megvásárolni. „Ezért is tartom fontosnak, hogy imádkozzunk az emberkereskedelem áldozataiért, kérjük Szent Bakhita közbenjárását, hogy megszűnjön az emberkereskedelem, az emberek tárgyként való kezelése” – fogalmazott a szervezet negyedik Szent Bakhita-emléknapi gyertyagyújtása előtt Ékes Ilona.

Idén a Szent Rita-templom is közös ima és gyertyagyújtás helyszíne lesz

Az ERGO Európai Regionális Szervezet és a józsefvárosi Szent Rita-plébánia idén, 2018. február 8-án, csütörtökön 17 órára a Szent Rita-templomba (1081 Budapest, Kun utca 5.) várja a közös imához és a gyertyagyújtáshoz csatlakozni szándékozókat. „Most először emlékezünk meg Szent Bakhitáról. Ékes Ilona keresett meg ezzel az ötlettel, és helyesnek tartottam, mert Szent Rita a nehéz sorsú emberek védelmezője” – mondta el lapunknak Tóth Kálmán atya. Az általa celebrált szentmisén a részt vevők megemlékeznek Szent Bakhita Jozefina szudáni, rabszolgából lett szerzetesnővérről, gyertyát gyújtanak az emberkereskedelem áldozataiért, majd a találkozót a plébánia hittantermében a témáról folytatott beszélgetéssel zárják.

Remélhetőleg sokak szívéig elérnek majd az ERGO Európai Regionális Szervezet kiküldött meghívóján álló szavak: „Gondoljunk az áldozatokra. Gondoljunk a mai megalázottakra. Gondoljunk a szenvedő alázatokra. Mint amilyen Jézusé volt. Most is az.”

Szerző: Varga Gabriella

 

The post Szent Bakhita-emléknap: gyertyagyújtás február 8-án a józsefvárosi Szent Rita-templomban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »