Szennay András: „Az ember a titok árnyékában él”

Szennay András: „Az ember a titok árnyékában él”

„Amíg csak élünk, a titok, a misztérium fog serkenteni, új feladatokra, »új kalandra«, ismeretlen utakra vezetni. (…) a titkot, az Isten és ember misztériumát egybefűző valóság: Jézus Krisztus marad. A megfeszített és feltámadott Krisztus” – írta Szennay András OSB. Részlet a Vigilia 2001. novemberi számában megjelent, A mai teológia és a holnap hívő embere című írásából.

A holnap hívő emberének életéhez szervesen hozzátartozik majd a világnak, a világ értékeinek szolgálata: a „világi élet”. A holnap hívője mind tudatosabban kívánja kibontakoztatni emberi értékeit. Mindez ugyan természetes velejárója az „emberi” életnek, melyre azonban a hívő embernek tudatosan kell ügyelnie.

Amidőn a II. vatikáni zsinat rámutatott arra, hogy Isten még ott is, annak életében is jelen lehet, annak üdvét is munkálhatja, aki szíve őszinteségében és lelkiismerete szerint ateistának vallja magát – mivel nem tudja fel- és elismerni az igaz Istent –, akkor sokkalta inkább vallhatjuk, hogy Isten ott és akkor is jelen van a hívő emberek szívében, életében, ahol kifejezett vallási aktussal nem találkozunk. Akkor, amidőn derűs szívvel, lelkiismeretesen és lendülettel végzi evilági feladatait, éli „világi életét”. Erre gondolva beszélhetünk „evilági vallásosságról” is.

A holnap hívő embere számára már nemcsak az ún. „vallásos” művészetben, kultúrában lehet jelen Isten, hanem minden becsületesen végzett evilági munkában, sőt szórakozásban is! A belső meggyőződésből vállalt és megvalósított értékszolgálat, „evilági” élet így mindig „vallásos”, hívő, a hit erejében vállalt és végzett élet is lehet. Egyszerűen azért, mert az Isten szereti a világot, az Ő teremtett világát. Mivel

Ezért mondhatjuk, hogy aki felkaroló szeretettel fordul a világ és mindama tényező felé, mely e világot jelenti, azt lassan átöleli Krisztus kereszten kitárt karja. Az ilyen ember számára előbb-utóbb felcsillan valami Isten „titkából”, felfoghatatlan és mégis közel álló valóságából.

Hírdetés

Ne értsük félre: a holnap hívő magatartása nem ott kezdődik, ahol a tegnapit és mait majd felszámolják. Nem megszüntetésről, hanem kitágításról van szó. Az ember mind szélesebbre tárt karral igyekszik az embert, a világot és ezen keresztül Istenét átölelni. Amint Krisztus éppen akkor mutatta be áldozatát Atyjának, amidőn a világot a kereszt trónjáról átölelte, épp így – Krisztussal élve és cselekedve – lesz képes a holnap embere is életáldozatában Isten és embertársa felé fordulni.

Réginek és újnak, régi és új stílusú keresztény életnek, istenkapcsolatnak határán állunk. Nem kétséges, az új csakis akkor lesz hamisítatlanul keresztény, akkor lesz „valódi”, ha minden lényeges benne marad a régiből, ha szükség szerint „őrizni”, „megőrizni” is fog. De a „régi” csakis akkor lesz életképes, ha azt újra eleven erővel és újszerűen fogják élni, életté váltatni. Az ember a „titok árnyékában” él. Ha a titok feltárul – már vége is a földi életnek. Amíg csak élünk, a titok, a misztérium fog serkenteni, új feladatokra, „új kalandra”, ismeretlen utakra vezetni. S ezen az úton változatlan a tegnap, a ma és a holnap hívője számára, hogy Isten hívására, szólítására lép rá. Változatlanul érvényben lesz, hogy csakis Ábrahám hitével tudunk az úton haladni. S változatlan marad az is, hogy

Szennay András A mai teológia és a holnap hívő embere című írása a Vigilia 2001. novemberi számában jelent meg.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »