Szembemegy a Fidesz saját választóinak akaratával? Az MSZP szerint igen!


Az MSZP szerint nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a társadalom döntő többsége is azt szeretné, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita. A szocialisták a 2006-os vitát tartják mintának, és a köztelevízió részvételét sürgetik a szervezésben. Erről Tóbiás József frakcióvezető-helyettes beszélt szerdán sajtótájékoztatón. Azt mondta: jogos elvárás, hogy az emberek megismerhessék a pártok kormányzati terveit és álláspontjukat az elmúlt négy évről. A szocialista politikus szerint egy kutatás azt támasztja alá, hogy a Fidesz szavazóinak többsége is kívánatosnak tartja a miniszterelnök-jelölti vitát, véleményüket így ebben az ügyben Mesterházy Attila, a baloldal jelöltje képviseli. Tóbiás József elmondta: azt javasolják, hogy a vitát 2006-os mintára rendezzék meg, ennek megfelelően sürgetik, hogy a köztelevízió is vállaljon szerepet mind a miniszterelnök-jelölti, mind a szakpolitikusi viták megszervezésében. Arra a kérdésre, számítanak-e rá, hogy a vitát korábban elutasító Fidesz változtat álláspontján és elfogadja a kihívást, úgy válaszolt: ha nem teszi, akkor a kormánypárt saját szavazóinak akaratával is szembemegy. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk