Szélsőbalos csőcselék verte péppé a berlini zsarukat

Szélsőbalos csőcselék verte péppé a berlini zsarukat

MTI nyomán

Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben, a szombat éjjel történt összecsapásokban több mint száz rendőr megsebesült.

A rendőrség vasárnapi közleménye szerint az utóbbi öt év legsúlyosabb rendbontása történt a német fővárosban.

A 3500 fős demonstráción kibontakozott összecsapásokban és a felvonulás után több helyszínen kitört utcai harcokban 123 rendőr sebesült meg. Az autókat gyújtogató és a rendőrökre kövekkel, palackokkal és petárdákkal támadó tüntetők ellen több mint 100 büntetőeljárást indítottak, és 86 embert előállítottak.

A zavargás az egyik utolsó nagy berlini foglaltház – a tulajdonos hozzájárulása nélkül birtokba vett lakóépület – sorsa körüli konfliktus része (mit is várhatnánk az ilyen alakoktól… – a szerk.).

A Friedrichshain nevű városrészben álló házat – amelyet a címe után Riager 94-nek (R94) neveznek – a szélsőbaloldali, anarchista söpredék egyik központjaként tartják számon a kilencvenes évek eleje óta, és már többször megpróbálták felszámolni, de a hatalom eddig túl gyengekezűnek bizonyult, amihez az is hozzájárul, hogy Németországban a baloldaliaknak még a kirívó erőszakot is elnézik.

A viszály június 22-én újult ki, amikor az épület egy részét rendőri biztosítás mellett kiürítették, hogy két lakást migránsszállóvá alakítsanak (vicces, hogy amikor a saját, illegálisan bitorolt lepratanyájukról van szó, a szélsőbalosoknak hirtelen nem olyan fontos a bevándorlók nemes ügye – a szerk.).

Azóta ismét rendszeresek a tüntetések, és a rendőrség ugyan állandóan nagy erőkkel van jelen a környéken, de így is sok rongálás történik, csak az utóbbi két héten 20 olyan autógyújtogatás történt, amely a hatóságok szerint a szélsőséges baloldali aktivistákhoz köthető.

A városvezetés megosztott az ügyben, a kormányzó polgármester, Michael Müller és pártja, a szociáldemokraták (SPD) az ellenzéki Zöldekkel és az R94 szomszédságában álló épületek lakóival együtt tárgyalásos megoldást sürget, az SPD-vel kormányzó kereszténydemokraták (CDU) viszont az erőszakos tüntetések és a rongálások miatt a kemény fellépés folytatása mellett kardoskodnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »