Szellemi műhellyel befolyásolná az EP-választásokat az alt-right Fidesz által sztárolt kulcsfigurája?

Szellemi műhellyel befolyásolná az EP-választásokat az alt-right Fidesz által sztárolt kulcsfigurája?

Egy európai jobboldali think tank létrehozásán ügyködik Steve Bannon, aki nagyjából azóta hangoztatja ez irányú terveit, hogy kegyvesztett lett Donald Trump amerikai elnök környezetében.

A Breitbart hírportál egykori főszerkesztője – aki nemrég a Fidesz zártkörűre sikeredett sajtódzsemboriján udvarolta körbe Orbán Viktort – bevallottan a radikális jobboldali erők számára igyekszik “eltéríteni” a fősodratú európai politikát, ehhez pedig nem válogat az eszközökben.

“Inkább uralkodjak a pokolban, mint szolgáljak a mennyországban”

– idézte Bannont a Daily Beast. A portál információi szerint a készülőfélben lévő szervezet székhelye Brüsszelben lenne, Bannon fő célja pedig, hogy bajszot akasszon a nem csak a Fidesz, de a nyugati alt-right által is démonizált, a nyugati liberális politikát hosszú évtizedek óta anyagilag is támogató Soros Györggyel.

Az elmúlt évben a volt tanácsadó több, radikálisnak és szélsőségesnek titulált szervezettel és közéleti  szereplővel, többek között a francia Nemzeti Összefogással (korábban Nemzeti Front), a lengyel kormánypárttal, a Brexit sikerében nagy szerepet játszó Nigel Farage-zsal valamint az Orbán Viktor vezette Fidesszel is konzultált.

Az amerikai prtál úgy tudja, hogy az egyelőre csak “Mozgalom” munkacímen futó, alapítványi keretek közt működő szerveződés 10 fővel kezdené meg a munkát, és egyfajta “supergroup-ként” funkcionálna, melynek fő feladata

az európai politika gyökeres megváltoztatása lenne.

Bannon nem titkolt módon akár egy új európai pártcsalád létrehozásával is számol, melyben szerinte akár a jövő májusi EP-választás után a törvényhozók jelentős hányada is átigazolhatna, és ezzel

olyan erejű támogatásra tenne szert, mellyel adott esetben akár az Európai Parlament (EP) működését is meg tudná bénítani.

Éles kritikák és a külső beavatkozás vádja

A Deutsche Welle összeállítása szerint a német politikai elit gyorsan lereagálta Bannon terveit.

A német közszolgálati portál szerint Florian Hahn, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a Welt-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a volt elnöki tanácsadó által jelentett fenyegetést “komolyan kell venni”. A politikus szerint az Európai Uniónak

“minden, elfogadhatatlan, kívülről jövő választási manipulációra” fel kell készülnie.

A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) egyenesen

“az Európai Unió és az európai értékek elleni frontális támadásnak”

minősítette Bannon elképzeléseit.

A portál szerint az egyetlen német politikai alakulat, melyik pozitívan fogadta Bannon felvetéseit, az az Alternatíva Németországnak (AfD) volt. Ők ugyan nem fogadtak el konkrét támogatást a volt tanácsadó alapítványától, de a párt társelnöke, Alice Weidel márciusban egy svájci konferencián már tárgyalt Bannonnal. Weidel egyébként “izgalmasnak és ambiciózusnak” nevezte a volt főszerkesztő céljait.

Orbánék már az új brüsszeli lángoszlop felé kacsintgatnak?

Mint emlékezetes, Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője, már felvetette egy európai populista frakció létrehozásának lehetőségét, ami egyelőre teljesen egybevág Bannon célkitűzéseivel, illetve utalt rá, hogy ebben a szövetségben nagyon szívesen látná a Fideszt is.

Az utóbbi hónapok eseményeinek tükrében nem tűnik valóságidegen elgondolásnak, hogy Orbán Viktorék legalábbis elgondolkodtak az ajánlaton. Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője egy interjúban már azzal fenyegetőzött, hogyha végül tényleg kihajítják politikusaikat az Európai Néppártból, akkor megbénítják vagy szabotálják majd az EP működését, ami szintén Steve Bannon elképzeléseit tükrözi.

Orbán Viktor egy ilyen szövetségben ráadásul, kormányzó pozíciójának és a nyugati radikálisok között kialakított nimbuszának köszönhetően nagy eséllyel pályázhatna vezető szerepre. Az sem titok, hogy a magyar miniszterelnök évek óta törekszik arra, hogy meghatározó európai politikus váljék belőle – ezt mind személyes ambíciói, mind politikai érdekei így kívánnák, hiszen ezzel kivédhetné az őt fenyegető európai elszigetelődést – a formálódó új táborban pedig valósággá is válhat.

Ezzel együtt egyelőre nem túl valószínű, hogy a magyar kormányfő zsarolási eszköznél többre használná a formálódó blokkal fennálló, nem is annyira titkolt jó viszonyát. Ahhoz, hogy a Fidesz ténylegesen csatlakozzon egy ilyen kezdeményezéshez, netán az élésre is álljon, számukra a lehető legrosszabb forgatókönyvnek kell bekövetkeznie májusig az európai politikai színtéren:

az uniónak el kell fogadnia a kelet-európai tagállamokra nézve nem túl kedvező, új költségvetést, a Fideszre rá kell verjék a hetes cikkely szankcióit, ahogy azt a Sargentini-jelentés is javasolta és ki kell, hogy zárják őket az eddig védelmező közegként működő Néppártból.

Ha a narancsos politikusok zsarolási kísérletei kudarcot vallanak, és valamelyik, netán mindhárom eshetőség bekövetkezik még jövő május előtt, akkor Orbánék akár be is válthatják a követeléseiket, hiszen nem lesz hova hátrálniuk. Ezzel viszont beláthatatlan politikai folyamatok indulhatnak el az EU-ban, amiket egyelőre megjósolni is nehéz.

Buktatók

Erősen kérdéses azonban, hogy Steve Bannon anyagi lehetőségei mennyire teszik lehetővé az egész projektet. Bár az amerikai alt-right színtérről és az EU gyengítésében érdekelt brit köröktől remélhet támogatást, akkor is igen nehéz lesz önálló politikai blokkot gründolnia. Pláne úgy, hogy a radikális jobboldali erők európai szinten eddig is képtelenek voltak egy önálló frakcióba tömörülni. Ez pedig valószínűleg akkor sem fog egyik napról a másikra megváltozni, ha Trump egykori ideológusa ácsolja hozzá azt a bizonyos karámot.

Az EP-választások valódi tétje: Egyedül maradunk-e Európában?

Három hónappal az országgyűlési választás után felmerülhet a kérdés: mégis, mekkora külső segítségre számíthatunk Orbán Viktor épülgető diktatúrája ellen? Perpillanat sajnos nem a NER bűnlajstromától hangos Európa, amiről nem a nyári uborkaszezon tehet: az, hogy mi történik Magyarországon, jobbára akkor volt érdekes, amikor Nyugat-Európának épp nem volt jobb dolga.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »