Szellemek, démonok, szerzetesek – Előadások szerzetesek és a túlvilág találkozásairól

Szellemek, démonok, szerzetesek – Előadások szerzetesek és a túlvilág találkozásairól

A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára ismét megrendezte a szerzetesi gyűjteményi napot szeptember 16-án a budapesti országúti ferences rendházban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendtörténeti témák népszerűsítését szolgáló rendezvényen ezúttal Szellemek, démonok, szerzetesek – Előadások szerzetesek és a túlvilág harmadik típusú találkozásairól címmel 17-19. századi eseteket mutattak be a gyűjtemények kutatói, munkatársai.

A „kiskonferencia” kezdetén Varga Kapisztrán OFM, a helyszínt biztosító Margit körúti rendház rendi könyvtárosa köszöntötte a résztvevőket. Felvetette, hogy ezek a nehezen értelmezhető jelenségek az újkorban a „szenzáció”, majd később a „horror”, a „thriller” kategóriájába kerültek. A korai magyar újság, mely közölte Handel halálhírét, a gyászhír mellett közvetlenül azt is olvasói tudomására hozta, hogy valahol kétfejű borjú született – és máig megmaradtunk ezen a szinten, bár az életünkre semmiféle hatást nem gyakorolnak ezek a hírek. A gyűjteményi napon azonban azt próbáljuk körbejárni, mit kezdett ezekkel a különös esetekkel a 17-18. század embere, milyen vallási értelmezést adott a kor; hogyan tudták mindezt belesimítani a vallási keretekbe.

Fáy Zoltán, a ferences rendház világi könyvtárosa, az esemény házigazdája egy történetet mesélt el, melyben a reimsi teológiai fakultás professzora hunyt el, s háromnapos felravatalozása alatt minden nap egyszer hirtelen felült, s tájékoztatta a gyászolóit, hogy halad megítéltetése; a harmadik napon sajnálatos módon azt közölvén: „Örök kárhozatra ítéltettem!” A történet sok szempontból megkérdőjelezhető, de a lényeg: mit tanít ez? A különböző jelentéssíkok különböző dolgokra indítanak. Szent Brúnót például a legenda szerint annyira megrázta a fenti eset, hogy ennek hatására alapította meg rendjét, a karthauziakat.

Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátság levéltárának igazgatója az 1640-es években Pozsonyban zajló szellemjárást dolgozta fel. Egy Regina nevű leány  szolgálólányként érkezett Pozsonyba, ahol hetente mintegy kétszer jelent meg neki egy ismeretlen szellem. Először egy ferences szerzetes, később egy jezsuita tanácsát kérte, mitévő legyen. A ferences tanácsára bibliai idézettel tette próbára a szellemet, hogy kiderüljön, jó vagy rossz szellem-e – a helyes zsoltáros válasz megmutatta, jó szellemről van szó, aki egy tisztítótűzben szenvedő lélek.

Idővel a Pálffy-család tagjai is belekeveredtek az ügybe, majd vizsgálóbizottságot állítottak fel, és jeleket kértek a szellemtől, hogy kiderüljön, igazat mond-e a lány. A jeleket megkapták, melyek egy része ma is látható, például égetett kéznyomok formájában. Elkészíttették a szobrot, melyet a szellem kért, kifizették a tartozását, és az esztergomi érsek engedélyével könyvben is összefoglalták a történteket, mely több nyelven megjelent, és a protestáns polgárok tiltakozását váltotta ki – akik között megosztást szított, mert az evangélikus vallásúak valamennyire hitelt adtak a leírtaknak.

Mint Dénesi Tamás elmondta, a háttérben a leány második tanácsadója, egy jezsuita állt, akit a tisztítótűzből szabadulni igyekvő lelkek szakértőjének tartottak. A prágai érsek feszült viszonyban volt a jezsuitákkal, oda is küldött valakit Pozsonyba vizsgálódni; a bécsi érsek viszont a saját szüleiért is mondatott misét a jezsuita atyával, csakúgy, mint III. Ferdinánd a húgáért. Habár Bécs és Róma aggályosnak tartotta a szerzetes tevékenységét, nem merték szélhámosnak nyilvánítani – azonban 1653-ban lebukott: kiderült, hogy ő rendezte meg egy szellem megjelenését; kitették a rendből, később bebörtönözték.

Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtárának vezetője a privigyei piarista rendházban tapasztalt szelllemjárásról beszélt. A nyitrai kisvárosban telepedtek meg először piaristák Magyarországon 1666-ban. A szerzetesek életét 1696-ban éjszakai dörömbölés zavarta meg, melynek többen is tanúi voltak; idővel kiderült, a szellem a korábbi erdélyi püspök, Kada István. Amikor jelet kértek tőle, rácsapott az ott heverő cseh nyelvű evangéliumoskönyvre, melyben mély égetett kéznyomot hagyott – az illető könyvet kiállították a gyűjteményi nap alatt látható kamarakiállításon.

A tisztítótűzben szenvedő lélek Máriazellbe küldte őket, hogy imádkozzanak és misét mutassanak be lelki üdvéért. A kegykép előtt csodás fényjelenséget láttak a mise közben, valamint Szűz Mária is megjelent nekik, ami jelezte: a lélek megszabadult. Az esetről hosszú jegyzőkönyv született, valamint a rendház krónikájában is megörökítették, tanúk aláírásával együtt.

Koltai András kiemelte, egy toposszal állunk szemben; a korban a tisztítótűz kérdése a katolikus-protestáns polemika fontos eleme volt; tárgyalta a kérdést Pázmány Péter, valamint a Rómában oktató Nádasi János jezsuita is. A privigyei mellett több hasonló eset volt a korban, melyeknél gyakran előfordult az égetett kéznyom motívuma, mint az például a római Museo delle Anime del Purgatorio gyűjteményében is tükröződik.

Tengely Adrienn egy francia apácaszellem pécsi megjelenését vizsgálta; a szórakozott imáért tíz évnyi tisztítótűzre ítélt nővér a Miasszonyunk Női Kanonokrend iskolájába járó 13 éves Csillagh Kornéliának jelent meg, őt kérte, imádkozzanak lelki üdvéért. Az előző előadásoktól több szempontból is eltér a pécsi eset – hangsúlyozta az előadó –, hiányzik az ellenreformációs töltet, és megjelenik egy új motívum: a jóslás.

A Baranya Megyei Levéltárban őrzött historia domus 1919. szeptember 19-i bejegyzése meséli el az 1873-as esetet – mert az 1919-es események hatására jutott a nővérek eszébe, hogy nekik ezt egy lélek ötven évvel azelőtt megjósolta. Mivel a leány története, látomása a katolikus dogmákkal összhangban állt, hitelt adtak neki, és együttműködtek vele. A Dositea nevű francia apáca büntetése végül lerövidült tíz napra, és Kornélia látta, amint mennybe ment Szűz Mária és az őrangyala kíséretében.

Bárth Dániel néprajzkutató Egy horvát ferences a megszálló démonok hálójában (Zombor, 1766-1769) címmel tartott előadást a szünet után. Tizenöt éve folyó kutatásának alapja a kalocsai érseki levéltárban talált iratcsomó, mely tartalmazza a szerzetes konyhalatin nyelvű levelezését is, mellyel saját tevékenysége helyessége mellett érvelt, valamint a rajongói leveleket Zombor városának lakóitól és a város vezetésétől.

Szendrovics Rókus világi papként kezdte pályáját, majd, bár a jezsuitákkal rokonszenvezett az ördöngös betegeket gyógyító tevékenységük miatt, végül mégis ferences lett 1763-ban, 36 évesen. Nem találta elég lelkesnek állomáshelyén a híveket, ezért elindult délre, mert megtetszettek neki a bácskai térítési lehetőségek. 1766-ban ért Zomborba; a környéken központi szerepet játszó város lakosságának fele görögkeleti, fele katolikus volt; több nemzetiség élt együtt. Az emberek elkezdték Rókus atyához vinni a megszállottnak tartott személyeket, akiket először kikérdezett, majd hosszan, napokig, vagy akár hetekig viaskodott a bennük lakó démonnal. Egy leírt esetben a hozzá vitt asszonyba bűne kapcsán ment bele a démon: káromkodva ivott a Duna vizéből – miután elhagyta a férjét. A szerzetesnek híre ment; hamarosan megostromolták a környék görögkeleti hívei.

Miután egy alkalommal több beteget egyszerre próbált megszabadítani egy alternatív liturgiát alkalmazva, színpadias körülményeket teremtve, illír nyelvű imákkal, valaki feljelentette őt. Fő bűne az volt, hogy nem a hivatalos szertartáskönyvet használta. Ennek ellenére, miután az esperes végignézte egy szertartását, továbbra is engedélyezte tevékenységét, egészen 1769 nyaráig.

Missziós hév hajtotta Rókus atyát; azonnal, itt és most segíteni akart, de egyrészt túlzásokba esett, másrészt ekkor már a katolikus felvilágosodás hatni kezdett az egyházban, elérte a ferenceseket is, és szégyellni kezdték az ilyen hóbortos rendtársakat – ugyanakkor azt pozitívnak tartották, hogy Rókus atya a nép igényeire figyelő gyakorlatot folytatott. Olyan régi démonológiai kézikönyveket olvasott, melyek addigra rég a Vatikán indexére kerültek, viszont Zombor városa problémamegoldóként tekintett rá: olyan embereket vittek hozzá, akik problémagócot jelentettek a közösség számára; a leírásokból kiderül, hogy tönkrement, tragikus életekről van szó.

Az utolsó előadó, Medgyesy S. Norbert a 17-18. századi csíksomlyói színjátékok ördögfiguráiról beszélt a hallgatóságnak. A nagypénteken előadott passiójátékokat, iskoladrámákat a tizenéves diákok játszották el, szerzőik jobbára a ferences szerzetesek voltak. A legalsó színpadról felugráló ördögök az égi jelenetek ellenpontjaiként szolgáltak, sok esetben hozzájuk kötődtek a komikus szövegrészek, a „profánum”. A három csoportra osztható színjátékok egyike a Júdás-történetet állítja középpontba: megkísértik őt az ördögök, majd később a pokolban is kínozzák, azzal magyarázva, hogy végső soron Júdás cselekedeteinek köszönhető, hogy őket legyőzték.

A „biblia pauperum”-ként is tekinthető drámákban a kegyetlenségeket az isteni irgalom ábrázolásával, sok esetben allegorikus megjelenítésével oldják fel a ferences szerzők; maga az Irgalom lép színre és könyörög az ifjú bűnösért – aki végül megtér Krisztus szavaira.

Fotó: Fábián Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »