„Szelíd reakció” az iskolai mészárlás után

„Szelíd reakció” az iskolai mészárlás után

Úgy tűnik, a floridai iskolai mészárlás kellett ahhoz, hogy az amerikai politikai vezetés végre valamit változtasson a fegyvertartási törvényeken. Donald Trump eddigi nyilatkozataival ellentétben, most támogatná ugyanis azokat az lépéseket, amikkel javítani akarnak a fegyvervásárlásoknál használt szövetségi ellenőrzési rendszeren. Az elnök kedden bejelentette, hogy aláírt egy olyan dokumentumot, amelyben utasította az igazságügyi minisztériumot, hogy dolgozzon ki szabályozást olyan szerkezetek betiltására, melyek segítségével lőfegyvereket automata tüzelésre is alkalmassá lehet tenni. Szerdán pedig elmondta, hogy támogatná, hogy az eddigi 18-as korhatárral szemben csak 21 év felettiek vásárolhassanak olyan típusú lőfegyvert, mint a parklandi tömegtámadásnál használt AR–15-ös. Ilyen fegyvert használtak egyébként a tavaly októberi Las Vegas-i mészárlásnál is, de ilyennel gyilkoltak 2012-ben a Sandy Hook iskolában is. Kérdés, hogy ezek az intézkedések elegendőek lesznek- e ahhoz, hogy valóban nagyobb biztonságban legyenek az Egyesült Államok lakói, és hogy megakadályozzák, hogy az emberélet kioltására alkalmas eszközök rossz kezekbe kerüljenek.

– Nyilvánvalóan látszik, hogy a floridai iskolában történt szomorú eset motiválta Trumpot – mondta lapunknak Frank Tibor, az ELTE amerikanisztika tanszékének professzora. – Egyrészt azért, mert a saját házához is közel történt az eset, így személyes érintettség is van. De főként azért, mert így szeretné növelni a népszerűségét azok körében is, akik a fegyvertartás ellen kampányolnak – folytatta. – Döbbenetes szám, de már közel 300 ehhez hasonló iskolai támadás volt az utóbbi 4-5 évben, és az amerikai társadalom lelkiismerete is eljutott egy olyan pontra, ahol már képtelen tolerálni az egyre sűrűsödő tragédiákat – hangsúlyozta Frank. Ugyanakkor hozzátette, hogy azt is fontos kiemelni, hogy nem az összes fegyver betiltásáról van szó, hanem csak arról az eszközről, amely a közönséges fegyvert sorozatlövésre alkalmas automata fegyverré képes alakítani. – Ez mondhatni egy elég szelíd reakció a történtekre – értékelt a szakértő.

Egyelőre szó sincs arról, hogy megváltoztatnák a teljes második alkotmánymódosítást, amely 1791 óta engedélyezi a felnőtt amerikai polgárok számára a fegyvertartást. Ez az a törvény, amely kimondja, az állampolgároknak joguk van saját fegyvert tartani és hordani, amely jogtól nem lehet őket megfosztani. Ez persze nem minden típusú lőfegyverre vonatkozik: az automata fegyverek, vadászpuskák, valamint a hangtompítós lőfegyverek tartása szigorú engedélyhez kötött. De sajnos egy viszonylag egyszerűen elsajátítható módszerrel könnyen automata fegyverré lehet alakítani a boltokban nehézségek nélkül beszerezhető eszközöket is.

Jelenleg közel 300 millió fegyver van magánkézben Amerika-szerte, azaz nagyjából 89 lőfegyver jut 100 lakosra. Az tehát aligha reális elvárás, hogy csettintésre megoldódjon a probléma. Ugyanakkor azt is egyre többen érzik, nem normális, hogy sok szülő már golyóálló hátizsákot vesz gyermekének, hogy meg tudja védeni magát egy esetleges támadás esetén. Néhányan a Facebookon igyekeztek maguk is tenni valamit a változás érdekében. Így jöttek létre az „egy fegyverrel kevesebb” címke alatt futó videók, amelyekben amerikaiak saját kezűleg semmisítik meg otthoni fegyverüket, arra buzdítva a többi tulajdonost is, hogy kövessék példájukat. A videók többségében elmondják, hogy ők fegyvertartás-pártiak, de a floridai eset annyira megrázta őket, hogy inkább megszabadulnak a gyilkolásra is alkalmas eszközöktől. A mozgalommal kapcsolatban sokan szkeptikusak, hiszen így esélyes, hogy pont azok szabadulnak meg a fegyvereiktől, akik egyébként sem törvénytelen célra használták volna azokat. A civil szervezetek és a diákok pedig március közepére „Menet az életünkért” néven szerveznek tiltakozást Washingtonba, hogy nyomást gyakoroljanak a kongresszusra a fegyvertartás szigorítását illetően.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »