Székelyföldi kamionsofõr felelõsségét vitatják az M43-ason tegnap bekövetkezett tömegbalesetben

Egy székelyföldi kamionsofőr felelősségét veti fel az M43-as autópályán szerda reggel bekövetkezett tömegbalesettel kapcsolatban a romániai sajtó. A sepsiszentgyörgyi fuvarozócég teherautójába hátulról rohantak bele a balesetben érintett járművek.

A ProTV román kereskedelmi csatorna szemtanúkat is megszólaltató híradásában animációt is közölt a baleset körülményeiről. Eszerint a székelyföldi kamion sofőrje a sűrű ködben későn észlelte azt a kamionsort, amely az autópálya első sávján várakozott a határátlépésre, ezért – hogy az ütközést elkerülje – a belső sávra irányította járművét és fékezett. Ezt követően kisbuszok, furgonok és egy autóbusz ütközött hátulról a két sávot elfoglaló két román rendszámú kamionba.

A sepsiszentgyörgyi fuvarozócég tulajdonosa a Krónika című napilap internetes oldalán közölt nyilatkozatában cáfolta, hogy a munkatársuk okozta volna a tömegbalesetet. A cégtulajdonos szerint a magyar rendőrök elengedték a székelyföldi sofőrt, aki – kihallgatása után – minden iratát visszakapta.

Huber Krisztián, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Maszol.ro portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a baleset okait még vizsgálják. “Egyelőre nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a tömegkarambolt a Kovászna megyei kamion okozta” – idézte a portál a szóvivőt. A magyar rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséghez vezető közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

A tömegbalesetben hét gépkocsi ütközött össze, négy személy meghalt, 13 személy kórházi ápolásra szorult. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »