Szegény Balogék a hátrányos helyzetű gyerekek tanodáival sem bírnak

Késnek a kifizetések, akadozik a munka, aminek a kicsik isszák meg a levét.

Nem éppen hízelgő bizonyítványt állít ki a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumának munkájáról a tanodák helyzete. A tanodák támogatására kiírt Emberi erőforrások fejlesztése operatív program (EFOP) pályázat eredményeit áprilisban kellett volna kihirdetnie a tárcának, azonban a tanodákat összefogó ernyőszervezet, a Tanodaplatform szerint ez még mindig nem történt meg – írja az Abcug.hu.

A gyermekek szájától veszik el az ételt

A költségvetési mértékkel nevetséges 5 milliárd forint – az egyik Matolcsy alapítvány éppen 17 milliárddal játszik az ingatlanpiacon – ki nem fizetése hatalmas károkat okozhat. A szó szoros értelmében a gyermekek szájától veszik el az ételt, a cikk a Pátka bárányai tanodának példáját hozza, ahol a korábbi 30-40 gyerek helyett csak 15 hátrányos helyzetű kicsivel tudnak foglalkozni.

„Forráshiány miatt a közös étkezések is elmaradnak, pedig ez nem csak szociális szolgáltatásként, hanem közösségépítő szerepe miatt is fontos volt a tanoda életében” – mondta el mondta Baráth Szabolcs, a pátkai tanoda egyik projektfelelőse.

Az hogy fejlesztésekre, az intézmények albérletére, kirándulásokra és hasonló úri huncutságokra nincsen pénz, gyakorlatilag másodlagosnak tetsz, a legnagyobb probléma a cikkben megszólalók szerint, hogy szaktanárokra nincsen forrás.

Rendszerszintű probléma

Még ha nem lenne a fél éves csúszás, akkor is baj lenne: „Az EMMI ugyanis rendre a kétéves projekt-futamidő lejárta után írja csak ki az újabb pályázatot, ami miatt a támogatott projektek lejárta után újabb támogatást csak egy tanév kihagyással kaphatnak a tanodák” – írják.

„A gyerekek mentorálása bizalmi dolog, nem teheted meg, hogy 2 év után azt mondod a srácoknak, hogy ennyi volt” – mondta Szűcs Norbert, a magyarországi tanodákat képviselő ernyőszervezet, a Tanodaplatform egyik vezetője.

A szakember ezenfelül kifejtette, hogy a jelenleg úgy fest: nem lesznek a finanszírozással kapcsolatos rendszerszintű változások sem. „Ez csak azért szomorú, mert közben minisztériumi tisztviselők a nyilvánosság előtt minden lehetséges alkalommal hangsúlyozzák, mennyire fontos nekik a tanodák működésének biztosítása” – tette hozzá-

Ez van: sok a pályázó, sok a munka

A portál megkérdezte a tárcát, hogy miért nem sikerült még elvégezni a munkájukat és eredményt hirdetniük. Az EMMI sajtóosztálya szerint a sok pályázó miatt húzódott el a kiértékelés, de mint írták, „az idei évben kiírt 5,3 milliárd forint kerettel meghirdetett pályázatok döntési listája hamarosan elérhetővé válik”.

A fenti pénzből 200 intézménynek kéne működnie, melyek zöme hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »