Széchenyi Istvánra emlékeztek Budapesten

Széchenyi Istvánra emlékeztek Budapesten

Széchenyi István alkotóerejének legfőbb erőforrása az óriási tehetség és a hazája iránti szeretet mellett az istenhit volt – jelentette ki Székely János szombathelyi megyés püspök azon az emlékülésen, amelyet a Széchenyi Társaság rendezett a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulója alkalmából kedden Budapesten.

A főpap a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében megtartott ülésen hangsúlyozta, hogy ámulatba ejtő Széchenyi életműve.

Felidézte, hogy neki köszönheti a nemzet az MTA létrehozását, a Lánchíd megalkotását, a hajózás és a hajógyártás, a balatoni gőzhajózás megteremtését, a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítását.

Külföldi útjai során szerzett inspiráció nyomán előmozdította a vasútfejlesztést, az első gőzhengermalom létrehozásával megalapozta a modern lisztgyártást, meghonosította a lóversenyzést és támogatta a lótenyésztést, s kezdeményezésére nyílt meg Pest-Buda első magyar nyelvű színháza, a későbbi Nemzeti Színház – sorolta.

226 éve született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István

Rádöbbent arra, hogy a nemzet fejlődéséhez hitel és tőke kell, és az embereket érdekeltté kell tenni a termelésben – tette hozzá.

Mindez nem valósulhatott volna meg az istenhit nélkül. Ennek köszönhető az is, hogy Kossuth Lajossal ellentétben tiszteletben kívánta tartani a nemzetiségek érdekeit is – mondta.

Hírdetés

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az európai kultúrát a kereszténység tette termékennyé, és Európának addig van jövője, ameddig ebből a forrásból táplálkozik. Ahogy pedig a nyugati világból elvész az istenhit, úgy vész el az emberi tisztesség is – fűzte hozzá.

Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke felidézte, hogy a Tudós Társaság, vagyis az MTA elődje Széchenyi 1825-ös felajánlása nyomán jöhetett létre. Ez azt jelenti, hogy az MTA 2025-ben ünnepeli fennállásának bicentenáriumát.

Tarics Péter: Gróf Széchenyi István halálára

Az MTA emlékbizottság megalakításáról döntött az évforduló méltó megünneplése érdekében; a bizottság elnökévé Frank Tibor történészprofesszort választották.

Szemereki Zoltán, a társaság elnöke beszédében jelmondatukat idézte: “Hinni és hihetni egymásnak”.

Szerinte ez azt jelenti, hogy a haza érdeke megkívánja egy olyan légkör megteremtését, ami az egymás iránti kölcsönös bizalomra épül.

Megjelent Tarics Péter 17. könyve, ezúttal gróf Széchenyi Istvánról

Az emlékülés résztvevői a tanácskozás megkezdése előtt megkoszorúzták Széchenyi Istvánnak az akadémia épülete előtt, a tér közepén álló szobrát.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »