Széchenyi hite – Esszépályázat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára

Széchenyi hite – Esszépályázat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára

A több témában kiírt Széchenyi-pályázattal megszólított diákok – amennyiben e témát választják – arról készíthetnek pályamunkát, miként mutatkozik meg a Krisztus-követő ember hite és bátorsága Gróf Széchenyi István cselekedeteiben.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzettudat erősítése céljából, a Széchenyi-évhez kapcsolódóan – a „Széchenyi hite” téma mellett – a további témakörökben írt ki pályázatokat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára:

A „Milyen Kárpát-medencét szeretnék?” című – a magyarság és a Kárpát-medencében élő népek közös sorsa, a magyarság múltja, jelene és  jövője témájú – esszépályázatban arról írhatnak a fiatalok, milyen Kárpát-medencében szeretnének élni, s ennek beteljesülése érdekében milyen feladatok állnak előttük, továbbá, hogy hogyan lehet e feladatokat megvalósítani, s van-e esélye a közös munkának, a Kárpát-medencében élő népek igaz barátságának.

A „Széchenyi István reformjai” című, Gróf Széchenyi István politikai és gazdasági reformjainak értékelése témájú tanulmány- és esszépályázatra vállakozók dolgozata akár csak egy reformtörekvést is vizsgálhat. A pályázóknak fel kell tárniuk, Széchenyi István egyes újító javaslatainak mik voltak a konkrét történelmi, szellemi, társadalomlélektani, technikai és egyéb előzményei; kik és milyen módon álltak Széchenyi mellé, s kik fordultak ellene; illetve hogy az adott reformjavaslat mennyiben járult hozzá a modern Magyarország megteremtéséhez, s mai életünkre van-e még hatása.

„A magyar föld” esszépályázatban azt kell kifejteniük a dolgozatíróknak, hogy miként látják a mai magyar mezőgazdaság helyzetét. Eltűnődhetnek azon is, hogy a magyar földnek mely értékei által s mi módon lehetünk Európa egyik legprogresszívabb nemzete.

Hírdetés

Az általános iskolásoknak szóló „Széchenyi-emlékhelyek” fogalmazás- és rajzpályázatban egy-egy rajzot vagy fogalmazást kell készíteniük a tanulóknak valamelyik Széchenyi-emlékhelyről.

*

A pályaműveket 2021. július 15-ig kell beküldeni a [email protected] e-mail-címre, pdf-formátumban.

A legjobb pályamunkákat beküldők az értékes tárgyjutalmak mellett meghívást kapnak a nyári Stádium-táborba, valamint a Széchenyi István Tudományos Diákkonferenciára is. A szakmai bírálóbizottságok által kiválasztott pályamunkákat a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlapban is közlik.

Forrás és fotó: Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »