Százmilliós összegeket nem fizettek ki Tiborczék

Százmilliós összegeket nem fizettek ki Tiborczék

Egy informátor arról is beszélt a Hír TV Online-nak, hogy közel-keleti üzletemberek szerezhetik meg a turai kastélyt.

Több tíz, sőt százmilliós összegeket nem fizetett ki Tiborcz István üzleti köre a turai kastély és az Andrássy úti ingatlan felújítási munkálatai kapcsán – mindkettő a kormányfő vejének érdekeltségeibe tartozik. A Hír TV Online egy, Tiborcz ügyeire rálátó forrástól úgy értesült, december óta egy forintot sem kaptak a különféle építési és felújítási munkákkal megbízott alvállalkozók. Informátorunk, aki a csabdi Tiborcz-birtokra is bejáratos volt, már akkor tapasztalta, hogy mondvacsinált indokokkal is igyekeztek késleltetni az elszámolásokat, vagy utólag kezdtek alkudozni az árakkal. Kezdetben úgy tűnt, hogy Orbán Viktor veje és üzlettársai a választások közeledte miatt váltak „óvatosabbá” a kiadásokkal – ugyanakkor bő két hónappal a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a vállalkozók nagy része még mindig nem látta a pénzét. Vajon köze lehet ehhez az elapadt EU-s pénzeknek is?

http://mno.hu/

A miniszterelnök vejéhez köthető üzleti kör még 2016-ban szerezte meg a turai kastélyt, igen előnyös körülmények között. A terület ugyan korábban is magántulajdonban volt, ám az önkormányzatnak elővásárlási joga volt rá, amelyről lemondott – a 444-nek akkor azt mondták, nem is lenne pénz megvenni a kastélyt, hiszen amúgy is szűkösek Tura keretei –, így a TRA Real Estates Kft. nevű cég 200 millió forintért vásárolhatta meg a 10 hektáros telken helyet foglaló kastélyt. A vállalat tulajdonosa a Tiborczhoz köthető BDPST Zrt., és a Kft.-t annak a Hamar Endrének az ügyvédi irodája képviselte a tárgyalásokon, aki az Elios-ügyben is érintett – több gyanús közbeszerzés kiírásában az ő egyik cége is segédkezett, miközben Hamar az Eliosban is érdekelt volt.

Külön érdekesség, hogy feltűnt a színen a Fehérép Kft. is, amely a szakmában régóta hírhedt az alvállalkozók ki nem fizetéséről. Azonban úgy tudjuk, jelen állás szerint nem ők a felelősek a pénzek visszatartásáért.

A történetben szereplő, Andrássy úti ingatlant 2017 őszén került a BDPST Zrt.-hez (amelyről maga Tiborcz István ismerte el egy Origo-interjúban, hogy a tulajdonosa). A 43-as szám alatt található palota első szintjét a Zrt. egy Downtown Development Kft.-n keresztül birtokolja, a Heti Válasz információi szerint 290 millió forintért vásárolták meg Tiborczék. A lap azt írta, az emeleten korábban ügyvédi iroda működött, tavaly szeptemberben pedig már felújítás alatt állt – tehát informátorunk története megáll, valóban voltak felújítási munkák.

http://mno.hu/

A Downtown Development és a BDPST ügyvezetője pedig ugyanaz a személy, Tóth Judit, az építkezéseken pedig rendre feltűnt Sajti András, aki 2016-ban a AMX HS Real Estate Management Hungary Kft. ügyvezetője lett – akkor az Átlátszónak Sajti azt mondta, pozícióját annak köszönheti, hogy jól ismeri Tiborcz Istvánt. Az AMX HS vásárolta meg a  Rátkai Klub városliget fasori épületét is, amelyet irodaházzá akartak alakítani.

A cég azóta gazdát cserélt, és török üzletemberek tulajdonába került.

http://mno.hu/

Sajti és Tóth neve feltűnt egyéb Tiborcz-ingatlanoknál is, mint például a Tropicana kaszinó, a MAHART székház, a bodajki kastély, vagy a turai kastély.

Hírdetés

Összejöttek a NER építői

Emellett ismert, hogy a miniszterelnök veje tavaly megvásárolt egy a Zalai úton lévő luxusvillát, amelyen el is kezdődött a felújítás. Itt is érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. A háznál többször feltűntek a közbeszerzéseken gyakorta feltűnő – és nyerő – Épkar Zrt. járművei. A vállalattal nem csak Tiborcz Istvánt, de Mészáros Lőrincet, illetve a West Hungária Bau Kft. tulajdonosát, Paár Attilát is kapcsolatba hozták már. Ugyanis az Épkar, illetve a WHB tulajdonolja a Magyar Építő Zrt.-t, amelyet a Mészáros Lőrinc üzlettársaként emlegetett Szíjj László adott el a két cégnek még tavaly.

Ismert az is, Paár vásárolta meg annak idején Tiborczéktól az Elios Zrt.-t, amelynek gyanús közbeszerzései miatt több uniós eljárás is indult.

Feltűnt még a Zalai úton egy eddig ismeretlen cég, a Bull Bau Szig Kft. autója is. Első blikkre őket nem lehet kapcsolatba hozni egyik fentebb említett üzleti körrel sem, ugyanakkor érdekesség, hogy a cég ügyvezetőjének és a két tulajdonosnak is Mészáros a vezetékneve. Arról nem tudni, hogy ez pusztán a véletlen egybeesés-e – forrásunk sem volt biztos a dologban. Viszont az egyik tulajdonos, Mészáros Richárd szintén a Petőfi laktanya őr és díszezredében teljesített szolgálatot, akárcsak a már említett Sajti András.

Az araboké a terep?

„Figyeljétek csak meg, jönni fognak ide is az arabok, állítólag a turai kastély már most is valami offshore-cégen van, de ezt konkrétan nem láttam” – jelentette ki informátorunk, aki minden bizonnyal azokra a közel-keleti üzletemberekre gondolt, akik jócskán profitáltak a kormány keleti nyitásából. És nem mellesleg a kormányközeli körökkel is üzleti kapcsolatban álltak, többek között ingatlanügyletekben. Így nem lenne meglepő, ha a kastély, vagy a palotaszint is hamarosan egy arab befektetőnél landolna.

Korábban egy ilyen üzleti kör szerezte meg a József Nádor téri egykori Postabank-székházat. Mit ad isten, pont a BDPST Zrt.-n keresztül. Az épületet még 2015-ben vásárolta meg az AMX Nador House Kft., amelynek a Tiborczhoz köthető cég mellett egy holland vállalat, a HBRE International Investments B.V. volt a tulajdonosa – utóbbi a török milliárdos, Adnan Polat érdekeltsége, akit maga Orbán Viktor vendégelt meg a felcsúti Pancho Arénában. Ezt követően az AMX egy jordán ügyvéd, Ammar Abu Namous közreműködésével a néhai Gaith Pharaon érdekeltségébe került, a cég neve is Pharaon-Kappára változott – az egykori, FBI-körözés alatt álló milliárdos ugyanis általában a görög ábécé betűiről nevezte el érdekeltségeit. Cikkünk elején is említettük az AMX Tiborcz Istvánhoz köthető szálait.

http://mno.hu/

Emellett egy másik Pharaon-cég, a Delta azzal került be a hírekbe, hogy közvetlenül Orbán Viktor szomszédságában, a Cinege utcában vásárolt ingatlant. A néhai szaúdi milliárdos érdekeltsége 2015-ben a seregélyesi kastélyt is megszerezte.

A miniszterelnök veje és a közel-keleti üzletemberek között ismerten jó kapcsolat alakult ki. 2016-ban például a Magyar Narancs fotósa kapta lencsevégre Tiborczot ahogy egy teraszhelyiségben Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzullal és Namoussal beszélgetnek.

http://mno.hu/

Naffa egyébként maga is komoly befektető Magyarországon, tavaly februárban derült ki, hogy a Balatonnál terjeszkedik: új ingatlanforgalmazó céget hozott létre Lellepart néven. A cég székhelye megegyezik az Orbán-család budapesti lakásának közelében lévő jordániai konzulátus Béla király úti címével.

Lenne mibőlA BDPST Zrt. 2017-ben több mint 4,1 milliárd forintnyi nyereséget könyvelt el – 200 millió forint adó megfizetése után. A luxusingatlanokkal foglalkozó Tiborcz-cég egy év alatt meghatszorozta nyereségét, ami 2016-ban még csak 600 millió forint volt. Hasonlóan csodával határos növekedést még a közvilágítással foglalkozó, OLAF által vizsgált Elios Zrt. sem tudott elérni, amikor még Orbán Viktor vejének tulajdonában volt.A többi Tiborcz-érdekeltség egyébként nem termelt hasonló volumenű nyereséget tavaly. A szintén ingatlanokkal foglalkozó Viona Projekt Kft. 67 milliós veszteséggel zárta az évet, míg az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft. 45,5 milliós pluszban zárt. Ez a két vállalat vette meg 2016-ban a Mahart-házat még 2016-ban. A Downtown Development Kft. 1,6 milliós mínuszt hozott össze.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »