Száz postahivatal megszűnik, de még nem tudható, hogy hol

Száz postahivatal megszűnik, de még nem tudható, hogy hol

Az első tizenöt postahivatal bezárásáról már döntöttek, összességében azonban az egész ország területén száz hivatal szűnik meg, de hogy melyik településeken, azt még nem hozták nyilvánosságra. A határozat szerint nyolcvan apró településen és húsz városban szűnne meg a postai szolgáltatás. Erről Ivan Rudolf, a közlekedési minisztérium szóvivője adott tájékoztatást.

Elmondta azt is, hogy feltehetően ez még nem a végső adat, a postai kirendeltségek megszüntetéséről ugyanis az Elektronikai Kommunikáció és Postai Szolgáltatások Regulációs Hivatala dönt.

A Szlovák Postának jelenleg 12 894 alkalmazottja van 1372 településen 1599 fiókkal. A posta gazdálkodása hullámvasúthoz hasonlítható, egyszer fent, másszor lent, hol hasznot, hol veszteséget mutattak ki, 2019-ben pedig az alkalmazottak fizetése 230 euróval volt alacsonyabb, mint az országos átlagfizetés.

Azonban, hogy az új vezetés Martin Ľupták irányításával miként próbál működni és gazdálkodni, az egyelőre kérdéses. A közlekedési tárca az év elején bejelentette, hogy megválnak 756 postai dolgozótól, többeket pedig más pozíciókba sorolnak át.

A településeken megszüntetett postahivatalok helyett a posta felajánlja a polgármestereknek, hogy hivataluk lássa el a postai munkát is.

Hírdetés

A postafiókok számának csökkentését egyébként már a posta előző vezetése is tervezte, annak ellenére, hogy állították, a posta jó kondícióban van, nyereséges, holott maguk is tudták ennek ellenkezőjét.

A Fico-kormány idején Érsek Árpád 150 fiók bezárását tervezte, végül húszat szüntettek meg. A legutóbbi információk szerint a Szlovák Posta a Regulációs Hivatalhoz elküldi a javaslatait arról, hol akarják bezárni a kirendeltségeket.

Ha a Regulációs Hivatal jóváhagyja a posta javaslatát, kiértesítik a polgármestereket. A posta pedig több ajánlattal fordul hozzájuk. A személyes találkozás alkalmával konkrét terveket terjesztenek elő, a polgármester és az önkormányzat pedig dönthet arról, melyik tervet fogadják el, hogy az az önkormányzatnak és a lakosság igényeinek is megfeleljen. Ezek után a lépések és megegyezés után teszi közzé a posta, hogy melyik kirendeltségüket számolja fel.

„Ezekkel a lépésekkel szeretnénk elkerülni a lakosság negatív reakcióit a helyi postafiókok megszüntetésével kapcsolatosan, mert megértjük, hogy ez az elhatározás érzékenyen érinti az embereket” – hangsúlyozta Ivan Rudolf, a minisztérium szóvivője.

(BM/Felvidék.ma/aktuality.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »