Száz pici kecskegidát dögönyözhetnek az önkéntesek

Száz pici kecskegidát dögönyözhetnek az önkéntesek

Leginkább simogatni kell az állatkákat, de néha szalmát is hordanak az önkéntesek a törökbálinti Idamajorban. A törökbálinti „kecskészet” tulajdonosa, Herczog Anita egyébként civilben könyvelő, és most, hét évvel a kezdetek után lassan önfenntartóvá válik. Hogy önkénteseket is bevonjon, idén jutott eszébe először.

Az Idamajorban korábban is állattartás folyt, négy istállóban tehenészet működött, és egy 200 hektáros gyümölcsös is tartozott hozzá – aztán a rendszerváltás után az egészet beszántották, az istállók nagy részét elbontották, a mostani kecskeakol épületének teteje sem volt, sőt fák nőttek benne – mesélte Anita, miközben körbevezet minket a majorságban.

Magának a kecskeneveldének az ötletét egyébként a gazdasági válság hozta el, amikor Anita párjának, Józsefnek az építőipari cége lejtmenetbe kezdett; ekkor bérelték ki az egykori majorság területét, eleinte csirkékkel és nyulakkal foglalkoztak, majd találkoztak a kecskékkel.

„Részemről szerelem volt első látásra” – mondja nevetve Anita. Egyébként négy kecskével kezdték, most száztíz kifejlett kecske, két nagy, elkülönítve tartott kecskebak és száznyolc kisgida adja az állományt.  Utóbbiakhoz jönnek jól a segítő kezek.

Olvastam egy cikket a Nők Lapjában arról, hogy egy amerikai farmra kerestek önkénteseket, és annak a kezdeményezésnek mekkora sikere volt, gondoltam, én is kipróbálom; hát feltettem a lehetőséget a Facebookra – meséli. Csakhamar annyian jelentkeztek, hogy Anitának beosztást is kellett készítenie a számukra: így most legfeljebb hatan érkeznek, és kétóránként jön a váltás. Jellemzően egyébként Budapestről jönnek sokan, túlnyomórészt nők, akik szeretnének kicsit állatok közelében lenni – tudjuk meg.

Ottlétünkkor is több önkéntes tüsténkedik a kiskecskék körül: a gidák láthatóan élvezik a simogatást, és előszeretettel próbálják lelegelni az emberről a nadrágot. A szagot – mert kétszáz kecskének azért van némi kipárolgása – pár perc alatt meg lehet szokni, az élmény pedig városi ember számára leírhatatlan.

Önkéntes kecskesimogatók

Erről beszélnek az önkéntesek is, Katáék például Görögországban kedvelték meg a kecskéket olyannyira, hogy már ott helyben eldöntötték, hogy többet nem esznek kecskehúst – Kata pedig azóta jár kecskét simogatni, ha teheti. Dia, a budapesti pedagógus is hasonló késztetésekről számol be: szereti az állatokat, és itt végre a közelükben lehet.

Megterhelőbb munkájuk nem is nagyon van, elsődleges dolgok a kiskecskék dédelgetése, illetve megfigyelése: észrevenni, ha egyik-másik bágyadtnak vagy betegnek tűnik vagy nem eszik eleget. Emellett segítenek az etetésben, itatásban, fejésben, illetve azoknak a szopós gidáknak a cumiztatásban, akiket valamiért nem gondoz az anyukájuk.

Egyébként ottlétünkkor láthattuk, hogy az etetés hogy is megy végbe: a karámokba visszaterelt kecskék megdöbbentően katonás sorfala között haladt el a szénaszállító talicska, ahonnan többnyire kézzel hányták a jászolba a takarmányt – szerény mekegőkoncert kíséretében, ellenben a disznók Jurassic Parkba illő hangorkánnal kísérték a procedúrát, mert ők a szokásnak megfelelően csak egy órával később jutottak vacsorához.

Egy kecske élete

Ottjártunkkor a száznál is több anyakecske ellenére nem kaptunk volna tejet, az egyelőre a gidáknak kell. Őket hamarosan leválasztják az édesanyjukról, onnantól indul a fejési ciklus, ami körülbelül nyolc hónapig tart – mire elapasztanak, újra pároztatják őket és újra vemhesek. Az anyakecskék kétévesen szülnek először, általában két kisgidát, a fejési időszakban pedig átlagosan napi 2 liter tejet hoznak. A jószágok amúgy meglepően sokáig, akár 15 éves korukig is elélhetnek.

Anitáék egyébként honlapjuk tanúsága szerint számos családi programmal várják a vendégeket, a most aktuális húsvéti vigasságokon kívül pedig zömében ingyenesek, mint például a havonta megrendezett nyílt napok, április közepén például sajtkészítési bemutató lesz sajtkóstolóval egybekötve.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »