Száz nap magány

Száz nap magány

Körülbelül ennyi napot kellene bezártságban eltölteniük a koronavírus túlélőinek, hogy ne fertőzzenek meg senkit. A szerencsések ezeket a napokat társas magányban tölthetik, de egy idő után már két ember közös bezártsága is kényszerű magánynak számít, legalábbis úgy érezzük. Kapcsolatot és türelmet próbáló időket élünk.

Hiszen az izoláltságban egy idő után már nem keresik az együttlétet, ha megtehetik, külön szobába menekülnek egymás elől. Két tévé, két laptop, két ágy. „Az ágy közös, a párna nem” (Pilinszky)?

Már élő focimeccsek sincsenek a tévében, ami indokolttá tenné a különvonulást. Csak a fehérorosz bajnokság mérkőzéseit lehetne nyomon követni, de nincs közvetítés. Nosztalgiázik a retró sportcsatorna, a közelmúlt magyar sportsikereit ismétli, például az emlékezetes norvég–magyar EB-pótselejtező két mérkőzését adja.

Így aztán minden különvonulási próbálkozást gyanú övezi a másik fél részéről. Vajon az a másik mit talált ki magának, milyen hasznos vagy érdekes időtöltéssel próbálkozik, ami nekem nem jutott az eszembe? Milyen jó lehet neki! Minden telefoncsörrenés figyelemfelkeltő a másik fél részére: de jó neki, hívta valaki, mással is beszélhet!

A kertben a nemrég kiszórt három zsák fakérget felszedtem, újrazsákoltam, mert oda virágokat ültet a kedves, a fakéreg meg jó lesz majd valamire valamikor, de úgyis kidobjuk, addig is csak a helyet foglalja. A szőlőn és a három árva gyümölcsfánkon már nincs mit metszenem, az idén nagy termés nem várható a túlmetszés miatt. A levágott gallyakat ma újradarabolom, még kisebbekre, azonos méretűre összevágva jobban elfér a kukában. Legalább háromórás munka! Már kétszer leengedtem a bicikligumikat, hogy pumpálhassak egy nagyot unalmamban. Lehet, át is festem a bringákat szivárványszínűre, az most a menő.

Az autóban tegnap szándékosan morzsáztam, hogy ma felháborodva megint porszívózhassak. Sajnos, nem esett a napokban, megmosni nem kell a kocsit.

Nejem egyfolytában lesi a szennyesem, szinte le se veszem az alsónadrágom, már szárad is a kötélen. A zoknit is csak egyszerre merem levenni a két lábamról, nehogy páratlanul kerüljön ki a mosásból. Reggeli zajok: mosógép három zoknival, porszívó négy szem morzsával, mosogatógép egy villával.

Ma van néki valamilyen évfordulója, kedveskedésként belenyírok ollóval az ingembe és az egyik pulóverembe, hogy legyen varrnivalója. Ajándék! Közben főzöm a legegyszerűbb ételeket: ma rántott rizsszemek lesznek, fél délelőtt lehet panírozni őket. Holnap a maradékból, amit ma nem eszünk meg, rizsfelfújt lesz, nem lesz egyszerű lefújni róluk a panírt.

Hírdetés

Az anyaországban rekedt unokákkal esténként szoktunk videócsetelni, a laptop képernyőjét nem szabad puszilgatni, ők ezt nem értik, ezért titokban rápusszantanak néha egyet, amikor nem látják a szüleik. A távolságot, mint üveggolyót, megkapod…

Mágikus realizmus, mondják Márquez regényére, hát ez sokkal inkább realizmus, mint mágikus. És annyira szürreális, hogy ép ésszel fel sem fogható. Tátonganak az üres utcák, a lezárt játszóterek, csúszásgátlóval ellátott csúszdák, mászatlan mászókák, gyommal benőtt homokozók.

A városi rendőrök a minap Érsekújvárban bekergettek az otthonaikba egy csapat kosárlabdapályán labdázó gyereket, mert a három a három ellen játszás már a gyülekezési tilalom alá esik.

A szinte teljesen leállt közlekedés miatt 75 éves anyókák és bácsikák szájmaszkban, szabadon rollereznek föl-le az utcán. Most megtehetik, nincs forgalom. Az unokák meg keresik a rollerjüket és a nagyszülőket. Bajban teljesedik ki a szeretet, legyen úgy!

Déry Tibor G. A. úr X.-ben című utópiaregénye is eszembe jut, amiben leírja az író, milyen lesz a jövőnk, vagy inkább azt, milyen ne legyen, miközben a szabadság és a rend dialektikáját feszegeti. Időszerű erre a mostani járványhelyzetre is, mert sokan féktelen szabadságérzetükkel veszélyeztetik a rendet.

Farsang böjt idején! Álarcos utcabál, plázabál, maszkabál! Akinek nem jut, varr magának, ettől sokszínű az egész!

Az idén a húsvét is elmarad, a nagyhét kishét lesz. Se körmenet, se templom, se kálvária. Hétköznapok kálváriája.

Mindenki a saját keresztjét hordozza otthon. A locsolókat se engedjük be a lakásunkba. Bezárkózva, magunk esszük meg a sonkát és a tormát, megisszuk a pálinkát, a kölnivizet se kíméljük.

Még korai feltámadásról beszélni!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »