Száz Ildikó: Futónapló

Száz Ildikó Futónapló című kötetét az újrafelfedezés izgalmával vettem kézbe. Újrafelfedezést írok, mert hiszen ezeket a szövegeket – többnyire változatlan formában – ismertem a Facebookról, amikor a szerző, talán az újonnan felfedezett futás iránti lelkesedésből, elkezdte ezeket a napi etűdöket megosztani a követőivel.

Most tehát az újratalálkozás várakozásával üdvözöltem ezeket az etűdöket. Vajon mennyit változtunk az elmúlt évek alatt? Felfedezek-e bennük most valami olyasmit, ami akkor elkerülte a figyelmemet?

Hírdetés

Emlékszem, akkor annyira lenyűgöztek költőiségükkel ezek az etűdök, hogy némelyikhez még sokáig vissza-visszatértem. És, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel, azt jelzi az is, hogy a szerkesztő néhány szöveget szabad versként akarta betenni a kötetbe. Ildikó annyira erős, költői képeket használ ezekben a szövegekben, hogy az kiált a versforma után. A terv végül Ildikó tiltakozásán bukott meg, mondván, ő nem költő.

Mint azt a somorjai könyvbemutatón elmondta, 12 éves korában súlyos gerincműtéten esett át, ami után hónapokig gipszágyban feküdt. Ezalatt az idő alatt egyedüli társasága a könyvek voltak. Innen eredeztethető tehát Ildikó költészet iránti vonzódása, aminek ujjlenyomata ezen a köteten is rajta van.

És hogy mégis miről szólnak ezek az etűdök? A futás szeretetéről? A kutyák szeretetéről/ezekre a hajnali vagy esti futásaira mindig elkísérik őt az örökbefogadott kutyái, akik fontos szerepet kapnak az etűdökben is/? A természet szeretetéről? Lehet, hogy mindháromról egyszerre.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »