Száz év tükrében az első világháború lezárása 1919-2019

Nemcsak év-, hanem sorozatzáró rendezvény is ez, amely annyiban számít az idén különlegesnek, hogy a 2014-eshez képest már a pályázat meghirdetésekor biztosak lehettünk benne, hogy a felhívásra érkeznek kisfilmek! – jegyezte meg az Aspektus idei kisfilm pályázatának záró rendezvényén Gecse Géza.

Az Aspektus témafelelőse azt is elmondta Budapesten a Kossuth Klubban december 6-án, hogy az előző évek tapasztalata alapján tisztában voltak vele, hogy a diákok 1%-a szólítható meg és ilyen tekintetben Magyarország nem különbözik az összes többi európai országtól. Nem számítanak ez alól kivételnek a Kárpát-medence Magyarországgal szomszédos országai sem. Alighanem a késő nyári indulásnak is köszönhető és ennek következtében annak, hogy az idén nem tudtak személyes, kifejezetten a kisfilm vetélkedő népszerűsítésének szentelt rendezvényeket tartani a Magyarország határain túli területeken, hogy ezekben a régiókban az idén mérsékeltebb volt az érdeklődés, mint a korábbi években. Az ELTE BTK-n vezetett magyar szemináriumi csoportjain kívül Gecse Géza Erasmus-ösztöndíjjal Budapesten tanuló francia, német, angol, holland, lengyel, bolgár, orosz, finn diákjai számára is meghirdette a kisfilm vetélkedőt úgy, hogy számukra is biztosította, hogy egy 2-4 perces klippel ki tudják váltani a szemináriumi dolgozatot.

Lados Balázs, aki még a Szent Margit Gimnázium tanáraként vett részt a korábbi kisfilm vetélkedők népszerűsítésében, immár a Kárpát-Európa Utazási Iroda munkatársaként felajánlotta, hogy vagy Versailles-ba, vagy a Csángóföldre, vagy az egykori Nagy-Magyarország bármely területére, ahová utakat szerveznek, elviszi az idei győztest!

Bánhegyi Zsoltot azért kérték fel a zsűrizésre, mert az idén megnyerte az Aspektus hiba-kereső vetélkedőjét. Majoros István, az ELTE professzor emeritusa még a 2014-es első vetélkedő elindításakor nyújtott értékes segítséget és az Aspektus valamennyi eddigi zsűrijének tagja volt.

Bánsági Andor, aki történészként a Monarchia hadiflottájának a történetével foglalkozik és 2014 óta az Első világháború napról napra Facebook-oldal, illetve blog szerzője és gondozója, nemcsak zsűrizett, hanem két külön könyvjutalmat is hozott magával, amelyet a pályázók közül kettőnek át is nyújtott.

Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem professzora Tefner Zoltánnal, a Corvinus Egyetem tanárával november 15-i záró rendezvényünk előadója volt Ujváry Gáborral, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával.

Gulyás László – Tefner Zoltánhoz hasonlóan – részt vett a zsűrizésben, de Tefner Zoltán, aki a félév során máskor is segítségünkre volt – a díjátadó alkalmával személyesen is elmondta a véleményét a kisfilmekről.

A 2019. november 15-i Aspektus témazáró rendezvény kamerával rögzített változata a Kossuth Klubban ide kattintva látható.

De ugyancsak rendkívül értékesek voltak Ligeti Dávidnak, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársának, valamint Jeszenszky Géza történésznek az észrevételei, amint az Amerikai Egyesült Államokból Magyarországra hazatért Szabó Julieté is. Mészáros András bicskei középiskolai tanár és Csordás János, a Fasori Gimnázium egykori tanára ugyanúgy szívesen pontozta a beérkezett pályaműveket, mint egykori tanítványa, a 2016-os kisfilm vetélkedőt megnyerő Sándor Ágoston vagy az akkori harmadik helyezett, ma fizika-matematika szakos Varga Dávid.

Érdekes módon Kelecsényi Nándor operatőr, Hutvágnerné Róth Éva, a Rákóczi Szövetség egyik magyarországi támogatója vagy Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke, illetve Pollmann Ferenc hadtörténész vagy Liszi János grafikus véleménye sem különbözött egymástól lényegesen, pedig egészen másként látják a világot.

Gecse Géza elmondta, hogy vita feletti volt a fehérgyarmati videó, Molnár Sándor kisfilmjének első helyezése! Fehérgyarmattól Hirosímáig – Molnár Sándor kisfilmje. Sándor Ágoston át is adta Molnár Sándornak az ezért járó díjakat.

Hírdetés

Második a háborús lelkesedésről szóló kisfilm lett – amelyet Vida Ágnes készített!
Vida Ágnes kisfilmje annak ellenére, hogy pusztán állóképekkel dolgozott, a zenei aláfestés mellett szigorúan hangra vágott képekkel, az érdemi mondanivalóval teljesen szinkronban lévő motívumokkal operált. Mindez azt bizonyítja, miként lehet tulajdonképpen képeslapokkal és kiváló narrációval, illetve vágástechnikával élvezhető, iskolai oktatásban is jól használható, ritmusos klipet produkálni! – jegyezte meg az Aspektus témafelelőse.

Gecse Géza ugyanakkor elismerte azt is, hogy végül azért döntöttek további három harmadik díj odaítélése mellett, mert az első két díjazott mű értékelését követő három további esetében csupán egy-két tizedesvesszőnyi volt a különbség, ezért igazságtalan lett volna, ha másként döntenek!

Sándor Ágoston a paksiak képviseletében Bagócsi Bátornak, a kecskemétiek képviseletében pedig Károlyfalvi József felkészítő tanárnak adta át a harmadik helyezésért járó díjakat.

Károlyfalvi Józsefék kisfilmje Kecskemétről az Áldozat, segítség, hősiesség! címmel található meg a YouTube-on.

De szót kaptak a díjazottak is! Molnár Sándor elmondta, fontosnak érezte, hogy lakóhelyét, Fehérgyarmatot is szerepeltesse a kisfilmben, miként azt is, hogy az elődei közül szerepeltesse, aki részt vett a keleti fronton zajló harcokban, amelyért vitézségi érmet és vitézi címet is kapott!

Vida Ágnestől hallhattuk, hogy a zenei aláfestéshez saját zongora-játékát használva tudatosan törekedett hangsúlyozással kiemelni a képi információt, mert tudta, hogy ez neki „jól megy”. Lelkesedés az első világháborúban – Vida Ágnes filmje ide kattintva látható.

Gecse Géza a harmadik helyezett paksiak produkciójával kapcsolatban beismerte, hogy neki is meg kellett hajolnia a zsűritagok többségének véleménye előtt, pedig a klip indításakor itt is hiányzik az első világháború eseményeihez való kötés, amit – szerinte – amúgy nem lett volna bonyolult pótolni!

Bagócsi Bátor elmondta, hogy a kritikával javarészt egyetért, hiszen a film egy másik pályázatra készült – az Aspektus felhívására a februárra elkészült korábbi filmjüket dolgozták át. Bagócsi Bátorék kisfilmje ide kattintva látható.

A kecskemétiek képviseletében Károlyfalvi József tanár úr elmondta, hogy ő azért tartja fontosnak a kisfilmjüket, mert a diákok itt láthatták, hogy velük egykorú társaik száz évvel korábban az iskolapadokból 17 évesen kimentek a frontra, harcoltak, hazajöttek érettségizni, utána ismét kimentek a frontra és lehet, hogy soha többet nem tértek vissza. Szerinte az sem közömbös, hogy a kisfilmben szereplő ruszin település, a teljesen elpusztított Felső-Komárnok mai lakóiban is élénken él Kecskemét száz évvel ezelőtti segítségnyújtása, amelyet a kisfilm szintén megjelenített.

A szintén harmadik díjjal jutalmazott Dózsa Anettet, az ELTE BTK egyetemi hallgatóját Gecse Géza a helyezésért járó díjjal 2019. december 17-én az ELTE BTK-n kereste fel. Emlékezzünk a hősökre! Dózsa Anett kisfilmje ide kattintva látható.

Az érdeklődők számára az Aspektus szervezői mind a Kossuth Klubban, de 2019. december 20-án, az Otthonka Étteremben is biztosították a lehetőséget, hogy a zsűritagok véleményét részletesen is megismerhessék. Ekkor beszélték meg a szervezők ugyanis egy új, a trianoni békediktátumhoz kapcsolódó pályázat lehetséges sikeres lebonyolításának a lehetőségét is.

A 2019. december 6-i Aspektus díjátadó kamerával rögzített változata a Kossuth Klubban ide kattintva látható.

Hamarosan olvasható lesz az aspektus.eu oldalon a kisfilm vetélkedő összegzése – angolul is! – tudtuk meg Gecse Gézától.

(Aspektus)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »