Szavazati jogot venne el Gyurcsány

Igazságtalannak tartja Gyurcsány Ferenc, hogy olyan magyarok is szavazhatnak, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem tervezik, hogy később ide költöznének.

Ahogy fogalmazott, arról például, hogy milyen legyen a magyar egészségügy, olyanok döntsenek, akiknek muszáj kivárniuk a több száz napos várólistákat.

A pártelnök szerint a magyarok többsége támogatja azt a gondolatot, hogy azok döntsenek Magyarország sorsáról, akik később maguk is viselik a döntésük következményét.

– Az a helyzet, hogy míg a kettős állampolgárságot a többség elfogadja, az ezzel együtt járó szavazati jogot élesen elutasítja. És ez is a helyes megoldás, mert amikor szavazunk, akkor a jövő Magyarországáról szavazunk, arról, hogy mi történjen velünk. Na most, hogy Sydney-ben döntsenek erről vagy Caracasban, de akár Székelyudvarhelyen, az legalábbis a vitát állja. És kell is erről beszélni, nem az alapján, hogy mit fog mondani a Fidesz; engem a választók jobban érdekelnek, meg az elvi igazság, mint hogy mit mond a Fidesz.

– És a méréseik mit mondanak, hogy a baloldali, jobboldali szavazók között van-e különbség, és ha igen, mit gondolnak erről?

– Az a meglepő eredmény jön ki, hogy még a fideszesek egyharmada sem ért egyet, a baloldali szavazóknak meg messze a többsége nem ért egyet a mostani megoldással.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »