Szász Emese az olimpia után a magyar bajnokságon is győzött

A riói olimpián aratott győzelmét követően először versenyzett újra Szász Emese, aki az esélyeknek megfelelően megnyerte szombaton a női párbajtőrözők egyéni számát a vívók országos bajnokságán.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zajló hat fegyvernemes bajnokságon megdőlt az eddigi részvételi csúcs, 581 vívó kezdte meg pénteken a selejtezőket, pedig a mezőnyből klasszisok is hiányoztak: a kétszeres olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áron, valamint Rióban a férfi párbajtőrcsapat tagjaként bronzérmes Boczkó Gábor a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) moszkvai kongresszusán vesz részt és lobbizik azért, hogy Magyarország megkapja a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság rendezési jogát, a párbajtőrcsapat két másik tagja, Rédli András és Imre Géza pedig sérülés miatt nem indult. A riói hősök közül pástra lépett ugyanakkor Szász, illetve a Boczkóékkal harmadik Somfai Péter. Utóbbi kettő a papírformának megfelelően be is jutott versenyszáma fináléjába.

A finálékat a férfi tőrözők aranycsatája indította volna el 17.00-kor, ám a kezdésre több mint fél órát kellett várni különböző technikai problémák miatt, majd az első két találatot követően újra szerelés követezett. A versenybíróság döntése értelmében, hogy elkerüljék a további csúszást, módosították a sorrendet, a férfi tőrözőket lehívták a pástról, és a női párbajtőr finálé résztvevőit, Szászt és a tatabányai Gnám Tamarát.

Az olimpiai bajnok Szász ellenfele a 16 éves tatabányai tehetség, Gnám Tamara volt, aki kezdésnek két tust is bevitt klasszis vetélytársának, 6-5 után aztán Szász átvette az irányítást, s a papírformának megfelelően győzött, ezzel megszerezte hatodik egyéni magyar bajnoki címét.

Szászék után ismét következtek a férfi tőrözők. A fegyvernem címvédője, a hatszoros bajnok Szabados Gábor a 16 között vereséget szenvedett, ám hogy az aranyérem a családban maradjon, arról öccse, Kristóf gondoskodott, miután szoros csatában legyőzte Gátai Róbertet.

Női kardban Kern Bianka 5-1-re és 9-7-re is vezetett az olimpiát is megjárt Márton Anna ellen, végül azonban az Európa-bajnoki ezüstérmes vívó érvényesítette a papírformát, fordított és megvédte címét.

Női tőrben megismétlődött a tavalyi döntő, s az újpesti klubtársak asszójában sokáig a címvédő Kreiss Fanni irányított, 5-1-re, 7-4-re is vezetett, de 7-7 után Mohamed Aida először a meccsen előnybe került, ám 11-11-nél ismét egyenlő volt az állás. A befejezés a rutinos Mohamednek sikerült, aki győzelmével megszerezte 11. ob-aranyát egyéniben.

Férfi kardban a 2004-ben győztes Decsi Tamás szerezte meg a vezetést vb-ezüstérmes csapattársa, a címvédő Szatmári András ellen (2-4), ám a színvonalas asszó Szatmári győzelmével zárult, Decsi hetedik bajnoki ezüstérmével térhetett haza.

A záró, férfi párbajtőr fináléban felváltva estek a találatok, fej-fej mellett haladtak a vetélytársak, végül a junior korú, 19 éves Siklósi Gergely legyőzte a címvédő, a riói olimpián csapatban bronzérmes Somfai Pétert.

Ob, egyéni eredmények:

férfi kard:

———–

elődöntő:

Szatmári András (Vasas)-Iliász Nikolász (Vasas) 15-12

Decsi Tamás (KVSE)-Gémesi Csanád (GEAC) 15-9

döntő:

Szatmári-Decsi 15-12

A végeredmény: 1. Szatmári, 2. Decsi, 3. Iliász Nikolász és Gémesi Csanád

női kard:

———

elődöntő:

Márton Anna (MTK)-Pusztai Liza (BVSC) 15-10

Kern Bianka (KVSE)-Bérczy Dorottya (BVSC) 15-11

döntő:

Márton-Kern 15-11

A végeredmény: 1. Márton Anna, 2. Kern Bianka, 3. Pusztai Liza és Bérczy Dorottya

férfi tőr:

———-

elődöntő:

Gátai Róbert (Budakalász)-Mátyás Bálint (Törekvés) 15-12

Szabados Kristóf (Építők)-Hári Máté (Terézváros) 14-13

döntő:

Szabados-Gátai 15-14

A végeredmény: 1. Szabados Kristóf, 2. Gátai Róbert, 3. Mátyás Bálint és Hári Máté

női tőr:

——–

elődöntő:

Mohamed Aida (UTE)-Knapek Edina (BHSE) 8-6

Kreiss Fanni (UTE)-Mesteri Viktória (UTE) 15-11

döntő:

Mohamed-Kreiss 13-12

A végeredmény: 1. Mohamed Aida, 2. Kreiss Fanni, 3. Mesteri Viktória és Knapek Edina

férfi párbajtőr:

—————-

elődöntő:

Somfai Péter (BHSE)-Peterdi András (PTE-PEAC) 15-14

Siklósi Gergely (Balaton VK)-Bányai Zsombor (Vasas) 11-10

döntő:

Siklósi-Somfai 15-13

A végeredmény: 1. Siklósi, 2. Somfai, 3. Peterdi András és Bányai Zsombor

női párbajtőr:

————–

elődöntő:

Szász Emese (Vasas)-Kun Anna (OMS Tata) 15-10

Gnám Tamara (TSC)-Mihály Kata (DHSE-PMD) 15-9

döntő:

Szász-Gnám 15-10

A végeredmény: 1. Szász Emese, 2. Gnám Tamara, 3. Mihály Kata és Kun Anna

Az ob a csapatversenyekkel folytatódik vasárnap a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »