Hatvanadik születésnapját ünnepelte a napokban a Felvidék zenei legendája, a Ghymes együttes társalapítója, szólólemezek és zenés színházi darabok szerzője, a Kossuth- díjas Szarka Gyula. Jellegzetes hangjáról, öblös nevetéséről, jó kedélyéről ismert. Zenéről, borról, szerelemről beszélgettünk. Hatvan év, madártávlatból.
Királyrévben, a Mátyusföld és a Csallóköz határán nőttél fel…
A házunk a falu szélén volt, a Fekete-víz partján. Ha kimentünk a kertünkbe, onnan már csak pár lépésre volt a folyó, ez eléggé meghatározta a mi életünk milyenségét, a gyermekkor hangulatát. Nyaranta és télen is az öreg Fekete-víz partján „lógtunk”. Körülöttünk gabona- és kukoricaföldek terültek el, testközelben volt a természet maga.
Már gyermekként is vonzódtál a muzsikához?
Volt akkoriban egy élő műsor a Kossuth rádióban, az volt a címe, hogy Ki nyer ma? Ebben a műsorban komolyzenei részleteket sugároztak, és a helyszíni közvetítés közönségéből a játékos kitalálhatta, milyen szerző melyik művéről van szó. Emlékszem rá, hogy egyszer szólt A Péter és a farkas (Prokofjev) című darab a gyerekoperából, én pedig mondtam anyunak, hogy ez az. A műsorban kiderült, hogy valóban felismertem az operarészletet, ekkor fogalmazódott meg édesanyám fejében, lehet, hogy érdemes volna beíratni a zeneiskolába. Van családi indíttatás is, nagyapám, aki Nádszegről származott, neves cigányprímás volt, így azt hiszem a zeneiség mindig is bennünk volt.
Miként teltek az iskolás évek a zene vonzásában?
Folyamatosan érdekelt a zene. Mindig megérintett, ha hallottam olyan muzsikát, amely számomra kedves volt. Az alapiskolás évek alatt be kellett utazni Galántára a zeneiskolába, és mindig arról beszélgettünk a barátaimmal, hogy milyen jó volna egy zenekart alapítani, pedig akkor még szinte semmilyen zenei tudása nem volt egyikünknek se. Én egyébként is mindig zenekarban gondolkodtam, szeretek csapatjátékos lenni. A középiskolában, Pozsonyban kollégista lettem. Az arról szólt, hogy vittem magammal a gitárt és amikor tehettük, mindig közösen énekeltünk, zenekarokat, mini koncerteket rögtönöztünk. Akkoriban Királyrévben is össze-összeálltunk olyan emberekkel, akik szerettek és tudtak énekelni, és elmentünk „turnézni” a közeli tanyára, Alsóhatárra. Igazából az volt az első turném (nevet).
A főiskolás évek lettek igazán meghatározóak zenei pályafutásod szempontjából.
A Juhász Gyula Ifjúsági Klub vezetője akkor Orosz Jenő volt, aki közölte, hogy az éppen megalakuló táncegyütteshez kellene egy zenekar, és hozott nekem egy nagybőgőt. A klubon belül volt egy bábcsoport is, az ő előadásaik közben, a szünetekben mi egy barátommal gitárral szórakoztattuk a gyerekeket. Busszal jártunk ki a zoboralji falvakba gyerekeknek játszani. Ez nagyon jó volt. Innen indultak azok a dalok, amelyeket később a közönség a Bennünk van a kutyavér albumról is ismerhet.
A nyitrai egyetemista évek alatt alapítottátok meg testvéreddel, Tamással együtt a Ghymes zenekart, 1984-ben.
Ez egy komoly fordulópont volt. Tulajdonképpen a saját szórakoztatásunkra zenéltünk akkoriban. Na meg persze azért, mert a kollégiumba jöttek a lányok, és mondták, hogy „milyen jók vagytok”. Zenekari összetételben első alkalommal Gímesen játszottunk, volt ott egy ifjúsági tábor. Koncert volt ez vagy táncház… Mindegy is, de az volt az első megjelenésünk. Innen kapta a zenekar is a Ghymes nevet.
Szarka Gyula neve összefonódott a Ghymessel, amelynek a zenéjét ma világzeneként jegyzik.
Elsősorban magyar népzenét játszottunk. Megtanultuk a Kárpát-medence magyarságának népzenéjét kívülről, belülről. Aztán ebből kiindulva saját zenét kezdtünk játszani, de mi nem tudtuk, hogy világzenét játszunk. Akkor ez még Magyarországon is nagy port kavart, sokan nem is szerették, főleg az autentikusok. Ők ezt istenkáromlásnak nevezték, megkérdőjelezték, hogyan lehet ilyen formában hozzányúlni a népzenéhez. A világzenébe minden belefér, tulajdonképpen zenék fúziójáról van szó, néha elég tréfás is tud lenni. A lényeg az, hogy mennyi emberhez tudsz szólni ezáltal, és hogy meg tudsz-e maradni hitelesnek. Az a cél, hogy ha meghallják a zenekar hangját, akkor már néhány akkord után egyértelmű legyen a saját stílus. A Ghymessel hosszú évtizedek óta törekszünk a hitelességre, a zenekar két év múlva negyvenéves lesz.
Tegyünk egy kis kitérőt. A főiskola után Nádszegen kezdtél tanítani. Nyilván, mint minden tanárnak, neked is volt tanítói krédód.
Öt éven át tanítottam az alma materben. Kicsiket, alsó tagozatosokat tanítottam, és a felső tagozatosokat énekre. Nagy megpróbáltatás és a kezdetben csalódás volt ez nekem (nevet). Hatalmas energiákat emésztett fel bennem ez az időszak, mert mint minden tanító, tanár, én is úgy gondoltam, hogy mindenkit mindenre meg kell tanítani. Ami persze nem baj, és ez a gondolat jó is. A kicsikkel egyébként nagyon jó volt foglalkozni, hálás közeg volt. Több alkalommal bevittem a gitárt, az egyik tanteremben volt egy öreg orgona is. A gyerekek élvezték, hogy koncertkísérettel énekelünk. A dolog azért kicsit elcsúszott, mert aztán már számtanra is vittem a gitárt. Volt akkoriban egy kiváló igazgató Nádszegen, Valacsay Pál, aki nagyon szerette ezt az egészet, de mondta, hogy
Gyula, talán a matematikára azért még nem kellene gitárt vinni”.
A nyolcadikosokat tanítottam ének-zenére, ott nagyon nehéz volt a délutáni órákban komolyzenéről beszélni. Végül megtanultam az akkori slágereket gitározni, és bevittem az órára. Így elértem, hogy legalább közösen énekeltünk. Ezt sikerélménynek éltem meg. Szerintem az énekoktatás legfontosabb része nem a zenetörténet, hanem az, hogy megtanuljunk, és szeressünk énekelni. Hogy megtanuljunk olyan dalokat, amelyeket tizenöt-húsz év múlva, ha összeülünk borozni, szórakozni, el tudjuk énekelni. Ha a gyerekek megszeretik az éneklést, az egy szenzációs dolog. Kodály azt mondja, mindenkiben benne van a muzikalitás, és mindenkivel meg lehet szerettetni a zenét. Én azt gondolom, hogy az emberek nagy többségét meg lehet tanítani a zene szeretetére, még ha nem is fog valaki sokat énekelni, de ha mer énekelni, magának, vagy egy szűk közösségben, akkor már elértünk valamit.
Térjünk ki a családodra is. Van egy csoda aranyos feleséged, Zsuzsa, aki a felvidéki divattervezés nagyasszonya. Gyermekeitek is a művészetek terén tevékenykednek. Zsófi a konyha művésze, míg Mátyás a zene területén szárnyal. Senki nem veszett el, és harmónia árad belőletek.
A családalapítás elején be kellett simulnia az életünkbe annak, hogy én sokat járok el, néha hosszú időre turnézni indulok. Voltak mindenféle külső, belső vélemények, amelyek emiatt érintették a családot. De a családi élet alkalmazkodott a zenei életemhez, soha nem volt ez kérdés, és mindig támogattak. Ha csak lehetett, eljöttek a koncertekre, és éreztem az ottlétüket, s ez nagyon jó volt. Örül a családom és büszkék arra, amit csinálok. Egymás dolgaira is mindig büszkék vagyunk és biztatjuk egymást. Igazából a jó családi háttér azt jelenti, hogy egymást bíztatjuk, de ha valami nem jó, azt is megmondjuk. A gyerekeink is úgy alakítják az életüket, hogy afelé mennek, ami számukra nagyon jót jelent, vagy amit már gyermekkoruktól elterveztek. Ilyen családi háttér nélkül bármit is nehéz csinálni.
Csapatjátékosból szólójátékos is lettél, hiszen vannak neked szólólemezeid is.
Lassan már tizennyolc éve, hogy kijött az első szólóalbumom. Ez egy reneszánsz hangulatú munka. Nagyon érdekel a 14-16. század, mindig szerettem azt a reneszánsz miliőt és muzsikát. Olvasgattam a nemesi családok, lovagok leveleit, ezek csodák, olyan szerelmes szövegek, amelyeket csak az imákhoz lehetne hasonlítani. Az első lemezemet e téma köré fontam. Rudolf Péter és Nagy-Kálózi Eszter olvasták fel a leveleket, közben én Balassi, Csokonai szövegeket énekeltem. Ebből jött létre az Alku című lemez. Nagyon népszerű lett. Ezen felbuzdulva született a többi. Nem akarom mindet felsorolni, mert sok van, de említsük meg még a Bor és lánykát. Ezt a mai napig játszom, most már közel tizenöt éve. A koncerteken mindig töretlen hangulat van, hiszen nyilván a szöveg a borról, a bor ivásáról szól. Petőfi-, Csokonai-, Balassi-versek ezek is. 2007-ben ez az album egy hónap alatt aranylemez lett.
Nemrégiben turnéztatok a Bennünk van a kutyavérrel is. Több generáció nőtt föl ezen a zenén.
Tapasztaltam múltkor pár koncerten, hogy a dalainkat a tanító nénik éneklik teljes odaadással, a gyerekek meg még ugye nyilván nem tudták fejből ezeket a szövegeket. Ott el is gondolkoztam azon, hogy ez bizony mutatja az idő múlását (nevet). Valóban elszaladt az idő, de bók is ez egyben. Mostanában jön ez visszacsatolásként, hogy mennyien ismerik, mennyien szeretik ezt a hangulatot. A soproni színházban fut még a Tücsöklakodalom darab, amely arra épül, hogy a gyerekek együtt énekelnek velünk. Olyan dalokat választottam oda, amelyeket könnyű megtanulni, és amiket a gyerekek is ismernek. Milyen jó ezeket az eleven, élő dalokat énekelni. Maradandó élmény minden koncert, a velem hasonló korban lévő kollégáim is mindig fel vannak dobódva egy-egy ilyen gyerekkoncert után. A magyar népzene ott van a génjeinkben, hívásra azonnal megelevenedik az ősi magyar zenei ösztön, és a gyerekek erre tudnak csatlakozni. A sajátunk mindig a sajátunk.
Színházi munkáid is vannak szép számmal…
Tulajdonképpen a Forrás színházzal kezdtem a színházi munkát, akkor csináltuk a Toldi című előadást. Ez egy pörgős, eseménydús darab lett. A Soproni Petőfi Színház igazgatójával, Pataki Andrással már nagyon régen dolgozom együtt. Az ő ötletei rendkívüli módon határozták meg a zenei pályámat. A Zenta című rockopera, valamint az És mégis élünk darab is közös munka. Most játsszuk az Ördögölő Józsiást, ehhez élő zenekart alapítottunk. Készül egy új darab is, amely nagyon fontos az életemben, mert a koronavírus-járvány alatt írtam meg. Tulajdonképpen ez segített át ezen az iszonyatosan sötét időszakon. Ez pedig az Isten komédiása című darab, amely Szent Ferenc életéről szól. Mélyen megérintett, amikor írtam a zenéjét.
Említetted már nekem korábban, hogy Petőfi körül is „forr” a dal. Valami újdonsággal készülsz.
Nagyon nagy kedvencem Petőfi. A Ghymesnek is több alkalommal írtam Petőfi-vers megzenésített változatát, de néhány éve készülök arra, hogy írok egy összefogott Petőfi zenei albumot. Hála istennek ez a terv éppen összecseng a magyar kormány által kiírt Petőfi-emlékévvel. Roppant fontos a magyar irodalomban Petőfi, illetve az üzenete. Az album körül már csak néhány utolsó simítást kell elvégezni. Az a tervem, hogy ezt a lemezt meg kellene turnéztatni a Felvidéken és a határon túli területeken is, hogy foganatja legyen ennek az emlékévnek. Szeretném, ha Pozsonytól Kassáig, vagy az egész Kárpát-medencében újra hallanák, újra megismernék Petőfit a diákok, mert erre a költőzsenire újra és újra rá lehet csodálkozni. Úgy érezzük, hogy Petőfi könnyed, de ezek a dalok sokatmondóak és mély értelműek.
Petőfi is írt bordalokat. Szarka Gyulának is sok köze van a borhoz.
Igen, igen. A Bor és a lányka lemez megszületésével egy időben, a jó sorsomnak köszönhetően, tudtam venni egy borospincét a badacsonyi borvidéken, a Szent György-hegyen. Rendbe hoztam a csodás borospincét, és azóta is ott borászkodom, saját magam, barátaim, zenésztársaim nagy örömére. Kis részét a bornak eladjuk, de nagyon nagy öröm az, ha ajándékozni tudok belőle. Szépen felöltöztetjük a palackot, felcímkézzük. Sok esetben a zenésztársaim úgy jönnek el dolgozni, stúdiózni, hogy ha megkérdezem tőlük, mivel tartozom a munkájukért, azt mondják, inkább egy karton bort kérnek. A borászkodás nekem egyet jelent a tölgyfahordóval, ez a része érdekel engem igazán: hogyan lehet fahordóban bort érlelni. Badacsonyban a talaj és a fekvés is csodákra képes, a mustba nem szabad beavatkozni.
A borászkodás szorosan összefügg a gasztronómiával. Úgy tudom, nagy művésze vagy a konyhának is.
Nálunk szinte mindenki imádja a gasztrokultúrát. A nagylányom is örökölte ezt az édesanyjától, a nagyanyjától, tőlem. Szenteltem ennek a kultúrának egy egész lemezt, és szabadidőmben is szívesen főzögetek. A barátaim sokszor mondják, hogy az előző életemben szakács lehettem. Nyáron olyan jó dolog kinyitni pár üveg bort, beszélgetni, míg közben fő az étel.
Van-e kedvenc ételed?
Van egy tipikus nádszegi étel, amit imádok, a rongyos. Zsuzsának, aki galántai származású, is mondtam, hogy ennek a készítését meg kell tanulnia, ha idejövünk lakni. Ez egy egyszerű, krumplis sült étel, pogácsához hasonlítható, rétegezett leveles tészta. Sokat kell vele dolgozni, és ezt csak Nádszegen készítik. A rongyos szenzációs étel, mindenhez, főleg levesekhez illik, de magában is finom.
Zárszóhoz közeledve, áruld el nekem, milyen állapotúnak látod a jelenlegi magyar kultúrát, zenét.
Szerintem sok tehetséges fiatal van, akik elindulnak azon a bizonyos úton. Szeretek fiatal kollégákkal játszani, mert nagyon ambiciózusak. Vannak jól induló kezdeményezések, és vannak kevésbé jók. Szeretem, ha minél többen zenélünk, ha sokan vagyunk, és mindenki kötődik a zenéhez, akkor abból épül ki a zenei kultúra.
2011-ben a testvéreddel, Tamással együtt megkaptátok a Kossuth-díjat. Kötelez ez?
Kötelez, de egyben rendkívüli inspiráció is ahhoz, hogy csináljuk tovább a munkánkat. Azt éreztem, megbíznak bennünk, adott a díj önbizalmat, hitet, lendületet. Sokat akarunk még dolgozni.
Hatvan év. Kell -e, lehet -e összegezni?
Először is meg kell barátkoznom ezzel a számmal (nevet). Ha lehet erről egyáltalán beszélni, akkor azt mondhatom, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem, hogy ilyen családot alapíthattam, hogy ilyen zenei közegben játszhatok. Hálás vagyok a Ghymesért, a szóló albumokért, a színházi munkáért. Az életben mindig vannak buktatók, jó és kevésbé jó helyzetek, de az ember mindig próbálja tovább csinálni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 19. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
