Szanyi Tibor magát ajánlja az EP-lista vezető helyére

Noha nemrég még az MSZP felszámolását sürgette, majd mégis sikeresen indult a párt alelnöki tisztéért, Szanyi Tibor most bejelentette azt is: szívesen vállalná, hogy a szocialisták listavezetője legyen a jövő évi EP-választáson. A politikus az ATV-ben hangoztatta, ezen a megmérettetésen egyszerűek a szabályok, nincs visszalépés más javára, nincs trükközés, minden elért 5 százalék egy mandátumot jelent a párt számára.

Ha például húsz százalékot szerez egy párt, akkor négy mandátumot kap, de ha csak 19 százalékot, úgy már csak hármat, ezért nem mindegy, hogy kit indítanak – fejtegette Szanyi, aki az MSZP hivatalos álláspontjával szemben arra utalt, hogy nem feltétlenül ragaszkodik a Párbeszéddel való közös induláshoz.

Szerinte az EP-választásra jóval kevesebben mennek el szavazni, mint az országgyűlési választásra, és ez a kis pártoknak kedvez inkább. Mivel az MSZP-nek maximum két mandátuma lehet, ezért fontos körbenézni, kivel lépjen szövetségre, magyarázta. Szanyi javaslata az, hogy vállalni kell önmagukat, Magyar Szocialista Pártként, és így lesz látható, mit gondol róluk a választó közösség, mert lehet, hogy maga az MSZP elér 15 százalékot, de szövetségben talán csak 12-t. „Higgadtan és ésszel kell a döntéseket meghozni!” – jelentette ki.

A képviselő továbbra is Brüsszelben akar dolgozni Fotó: MTI/Beliczay László

Szóba került, hogy a választások után Gyurcsány Ferenc levelet írt az ellenzéki pártoknak, amelyben azt javasolta: egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a „labdaházi nemzetgyűlés” néven elhíresült mozgalomhoz hasonlóan hozzanak létre alternatív nemzetgyűlést az ellenzéki pártok.

A DK elnöke szerint a parlamentben nincs valós jelentősége az ellenzéknek a döntések befolyásolására, ezért kellene egy olyan fórum, ahol az ország valós problémáiról tudnának vitatkozni. Gyurcsány ettől még azt javasolta a képviselőknek, hogy vegyenek részt az Országgyűlés munkájában is. Szanyi azonban úgy látja, ez a javaslat nem időszerű, mert az ellenzéki pártokról nem lehet tisztán látni, hogy mi várható tőlük. Példaként említette a Jobbikot, amelyről azt hitték, össze lehet velük állni, és lebontani a NER-t, de kiderült róluk, hogy a „Fidesszel karöltve alkotmányoznak”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »