Szándékosan vezették a földnek a márciusban balesetet szenvedett kínai repülőgépet

Szándékosan vezették a földnek a márciusban balesetet szenvedett kínai repülőgépet

A fekete doboz adatai alapján szándékosan vezették a földnek márciusban a China Eastern légitársaság Boeing 737-800-as, lezuhant utasszállító repülőgépét, írja a Wall Street Journal amerikai tisztviselőkre hivatkozva. A balesetnek 132 halálos áldozata volt.

Az amerikai lap a gép fekete dobozainak elemzése alapján készített előzetes jelentésre hivatkozva állítja, hogy a zuhanás szándékos volt. Bár a vizsgálatot kínai szakemberek vezették, de amerikai tisztviselők is részt vesznek a vizsgálatban, mivel a repülőgép amerikai gyártmányú. Az ügybe bevont egyik szakember szerint “a gép azt csinálta, amire valaki a pilótafülkéből utasította.”

Hírdetés

A kínai hatóságok nem jelezték amerikai kollégáiknak, hogy bármilyen mechanikai vagy repülésirányítási probléma lett volna a március 21-én lezuhant repülőgéppel, de elismerik, hogy az amerikai szakértők nem ismernek minden részletet az ügyben.

A márciusban lezuhant repülőgép bő egy perc alatt több mint 6000 métert süllyedt, mielőtt a földbe csapódott a dél-kínai Kuanghszi tartományban. Videófelvétel alapján a gép lényegében függőlegesen csapódott a földnek. A balesetnek, amelyet senki nem élt túl, 132 halálos áldozata volt, 123 utas mellett a 9 fős legénység.

euronews.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »