Szamos menti kastélyok és várak – Szabadtéri kiállítás Kolozsváron

Szamos menti kastélyok és várak – Szabadtéri kiállítás Kolozsváron

December 14-éig látható Kolozsvár központjában a Szamos menti kastélyok és várak című szabadtéri kiállítás, mely tizenegy – felújított, felújítás alatt levő vagy leromlott állagú – ismert, népszerű és kevésbé közismert Kolozs megyei műemléket ismertet.

Történeti és építészeti szempontból is érdekes vándorkiállítást állítottak össze, a Romániai Építészek Rendje támogatásával.

A tárlat célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az épített örökség e szeletére.

A Kolozs megyei műemléket ismertető kiállítás egyházi épületek helyreállítási lehetőségei szempontjából is tanulságos, elgondolkodtató, érdekes lehet az egyházi szakemberek, lelkipásztorok és az egyházi épületeikhez ragaszkodó hívek számára.

A szabadtéri tárlaton a pozitív példák mellett számos tragikus épülettörténet is a közönség elé tárul.

Ilyen szomorú sorsú a szentbenedeki Kornis-kastély, amelynek jellegzetes unikornisait – a család jelképét –, melyeket pár éve még látni lehetett a viszonylag épen maradt bástya előtt, biztonságos helyre kellett szállítani a rongálók elől.

Ez a kastély katolikus szempontból azért is fontos, mert a könnyező füzesmikolai kegyképet, a kolozsvári egyetemi (piarista) templom mai főoltárán látható ikont először ide, szentbenedeki kastélyába szállíttatta Kornis gróf. E szempontból nézve is szomorú, milyen állapotba került ez a műemlék.

Hírdetés

Ehhez képest a bonchidai Bánffy-kastély helyreállítása valóságos sikertörténet, a Transylvania Trust Alapítvány jóvoltából zajlik az épületegyüttes minőségi felújítása és hasznosítása.

Bonchidán található Erdély egyik legjelentősebb kastélyegyüttese, az úgynevezett erdélyi Versailles. Ez az 1990-es évek végére teljesen romos állapotba került. A World Monuments Watch 2000-ben felvette a világ száz legveszélyeztetettebb épületének listájára.

Az évek óta zajló felújítási projekt keretében oktatási programokat (műemlék-felújítás, művészettörténészek, régészek képzése) szerveznek, artists in residence programok és különböző gyermektevékenységek helyszíne is a kastély, valamint fesztiválok helyszíne – többek között itt szervezik a TIFF nemzetközi filmfesztivál egyes eseményeit, az Electric Castle fesztivált.

– olvasható a kastély honlapján.

A bonchidai Bánffy-kastély naponta 10 és 18 óra között látogatható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Bodó Márta

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »