Számolnak velünk?

Számolnak velünk?

Bár a fogadási irodákban nem tippelhettünk a legfrissebb népszámlálási adatokra, abban talán biztosak lehettünk mindannyian, hogy a szlovákiai magyarság számbeli növekedése a csoda kategóriájába tartozott volna. Ez az eredmények kihirdetése után is így maradt.

Arra azonban nem panaszkodhatunk, hogy a cenzus ne bővelkedett volna olyan fontos részletekben, sőt, érdekességekben, amelyek révén jobban beláthatunk a száraznak tűnő statisztikai számok mögé.

Hányan vagyunk?

A nemzeti közösségünket érintő legalapvetőbb kérdésre sem adható egyértelmű válasz, mivel bevezetésre került az úgynevezett második vagy további nemzetiség megadásának lehetősége. A törvényhozók viszont adósak maradtak annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy az államigazgatás keretében vajon mit is lehet majd kezdeni az elsődleges nemzetiség mellett érzett, illetve megélt második nemzetiség fogalmával? A Magyar7 szerkesztőségének ugyanakkor rendelkezésre áll a szlovák kormány mellett működő kisebbségi biztos hivatalának az eredmények kihirdetése előtt kiadott állásfoglalása, amely szerint az úgynevezett második nemzetiséget megadók számát nem veszik figyelembe a kisebbségi jogokat garantáló törvényeknél. Ezek szerint az első helyen megadott magyar nemzetiség a mérvadó, amely pontos száma 422056.

Azt is meg kell azonban említenünk, hogy az eredmények kihirdetése után a kisebbségi kormánybiztos hivatala munkacsoport létrehozását kezdeményezte, amelynek fő feladata éppen az lesz, hogy az előbb említett állásfoglalás ellen foglaljon állást, azaz azt javasolja a kormánynak, hogy a második helyen megadott 34089 magyar nemzetiség egyenértékű legyen az elsővel. Ez esetben a felvidéki magyarság már 456154 tagot számlálna.

A politika és a közélet szempontjából kétségkívül előnyösebb lenne, ha a döntéshozók a magasabb számból indulnának ki, egyebek mellett azért is, mert így csak mintegy kétezer fővel lennénk kevesebben a tíz évvel ezelőtti 458 ezres lélekszámnál. 

Ha szakmai szempontokat is figyelembe szeretnénk venni, akkor viszont meg kell említenünk a nekünk nyilatkozó Gyurgyík László demográfus véleményét, aki óva int attól, hogy petárdákat lövöldözzünk a látszólag kis különbség felett érzett örömünkben. Józanságra intő szavait azzal támasztja alá, hogy adatgyűjtési és adatfeldolgozási szempontból is sokkal összetettebb kérdésről van szó annál, mint hogy csak hozzácsapjuk az első nemzetiséget a másodikhoz. Ahogy a második nemzetiség bevezetésének már a kezdetekor sem látta különösebb szükségességét, most is úgy gondolja, hogy az anyanyelv elég plusz támpontot ad, illetve jobban kifejezi a kötődést az etnikumhoz. Ezért hangsúlyozottan felhívja a figyelmet az anyanyelvi mutató fontosságára.

Sajnos a magyart anyanyelvként megadók száma az elmúlt tíz évben több mint 45 ezerrel csökkent, 508 ezerről 462 ezerre.

Azt viszont kiemelte, hogy az 1. és a 2. nemzetiség összevonásának jelentőségét a települések esetében megérti, hiszen egy-egy településen a magyar lakosság százalékaránya határozza meg a nyelvi jogok használatának a lehetőségét.

Összességében véve az utóbbi népszámlálások adataiból kiindulva reálisnak látja a mostani 422 ezres számot, amelyen kisebb javítást az jelentett, hogy alacsonyabb volt a nem válaszolók száma, illetve a vártnál alacsonyabbra valószínűsíthető a magukat magyarnak valló romák átlépése a roma etnikum soraiba. Ha a nemzetiség kérdésére nem válaszolók a legutóbbi 7%-os szinten maradtak volna, Gyurgyík a 410 ezer körüli eredményt sem tartotta volna elképzelhetetlennek.

Kik a nem válaszolók és működik-e a pozsonyi retesz?

Ahogy az ördög a részletekben, úgy a nem válaszolók jelentősebb tömege a statisztikai hivatal számítógépeiben lakozik. Nagyon érdekes jelenség ez, amely, sajnos a magyarság számára mindig veszélyt rejt. 

Szlovákiában az idei népszámláláson 5,22 millió lakos töltötte ki a kérdőívet, Szlovákia most bejelentett új lakossági száma viszont 5,45 millió. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a statisztikai hivatal más adatbázisok alapján úgy gondolta, hogy az 5,22 millió kevés és nem fejezi ki az ország reális lakosságszámát, ezért 230 ezer lelket papíron hozzáadott ehhez. Azt viszont a hivatal már nem merte vagy nem akarta megsaccolni (hivatalosan: matematikai-statisztikai módszerrel meghatározni) hogy ezeknek, az adatbázisokból előbújt embereknek milyen nemzetiséget, anyanyelvet, felekezeti hozzátartozást adjon, s inkább úgy tartja nyilván őket, mint akik ezekre a kérdésekre nem adtak választ. Ez a lakosságkiegészítés azt eredményezi, hogy több lett a lakosok száma, viszont csökkent a nemzeti közösségek százalékaránya. Ez az úgynevezett pozsonyi retesz.

Ha a kérdőívet kitöltők adatai alapján határozták volna meg a hozzáadott emberek nemzetiségét is, az plusz 19 ezer magyar nemzetiségű lakost jelentett volna! A pozsonyi retesz szakszerű feloldása a magyar politika legközelebbi feladatai közé kellene, hogy tartozzon.

A Čarnogurský-féle jóslat

A jóslatoknál és előrejelzéseknél tartva meg kell említenünk Ján Čarnogurský, korábbi szlovák miniszterelnöknek azt az 1991-ben mondott prognózisát, amelyre lapunk szerzője, Agárdy Gábor a következőképpen emlékezik:

Hírdetés

…kérem, higgyék el nekem, hogy 150 év múlva nem lesz Szlovákiában magyar–szlovák probléma…meg fog szűnni, el fog tűnni… “.

Ezután a politikus kifejtette, hogy a természetes asszimiláció, a népességfogyás, a vegyes házasságok és a mindenkori kormány demokratikus és „egészséges“ nemzetiségi politikája ezt a problémát a jelzett időszakon belül meg fogja oldani. Mint mondotta, Szlovákia ráér…

Bár 150 év nagy idő és Čarnogurský is mondott már sok mindent, nem árt, ha felidézzük legalább a legutóbbi néhány népszámlálás nemzetiségi adatait:

1991: 567000

2001: 521000

2011: 458000

2021: 422000 (első helyen megjelölve)

A rendszerváltás óta tehát 145 ezer emberrel vagyunk kevesebben.

Amit nem tudunk

Van néhány adat, amelyet lapunk nyomdába adásakor még nem közölt a statisztikai hivatal. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a más nemzetiségű lakosok közül kiknek a köréből származik a legtöbb olyan, aki a második helyen magyar nemzetiséget jelölt be.

Vélhetően sok szlovák vagy a roma etnikumhoz tartozó polgártársunk adta meg másodikként a magyart.

Ahogy arra munkatársunk, Kolek Zsolt a népszerű Nagyító című műsorunkban felhívta a figyelmet, azt is tudni kellene, hogy hány magyar nemzetiségű lakos jelölt már be második nemzetiségként például szlovákot. 

Nem tudható jelenleg az sem, hogy a népszámlálás melyik fázisában, az önkitöltő egyéni vagy az asszisztált szakaszban jelöltek-e be arányaiban több második nemzetiséget. Azt sem tudjuk, hogy a népszámlálás melyik szakaszában érkeztek be olyan kérdőívek, amelyek arányaiban a legtöbb magyar nemzetiségű bejelölést tartalmazták. Ezekből mind-mind értékes következtetéseket lehet levonni azzal kapcsolatban, hogy a környezeti hatások, támogató reklámok, újságcikkek mennyire tudták felkelteni az érdeklődést a népszámlálással kapcsolatban, s azon belül népszerűsíteni a magyar nemzetiség vállalását.  

Sajnos, azt sem tudjuk, hogy a tavaly februárig tartó „egy nemzetiség – két nemzetiség” témájú, hetekig tartó hangos csetepaté után miért hallgatott el a szlovákiai magyar politika csúcsvezetése a június közepéig tartó népszavazással kapcsolatban?

Legyen bár 422 vagy 456 ezer a magyarság száma, azt a magyar politikai élet csúcsvezetői tudják a legjobban, hogy a legutóbbi választásokon a magyar lista ebből csak 112 ezer szavazatot szerzett, míg a többin a vegyes vagy nem magyar pártok osztoztak.

A közélet másik fontos szereplője, a sajtó szerepe szintén említést érdemel. Csak a Ma7 médiacsalád több mint száz alkalommal írt és buzdított a részvételre, de kivétel nélkül ugyanilyen hozzáállást mutatott a szlovákiai magyar média többi szereplője is. Természetesen voltak árnyalatbeli különbségek, például az egy vagy két nemzetiség lehetőségének kérdésénél, de az alapgondolat, a minél nagyobb részvétel és a magyarság vállalása stabilan jelent meg minden csatornán. Ugyanez mondható el az önkormányzatok, a vallási felekezetek képviselői részéről, és nem utolsósorban a budapesti kormányzat részéről is. 

Hogy egy felemásan értékelhető eredmény született, az talán csak még inkább megerősíthet bennünket, hogy újabb motivációt keressünk és találjunk annak közlésére, hogy magyarnak lenni, a magyar közösségbe születni kedvünkre való véletlen!

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/4. számában.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »