Számháború

Számháború

Most aztán jó magyar módra lehet vitatkozni, rosszak a népszámlálási eredmények, mert a fogyásunk megállíthatatlannak tűnik, avagy nem is olyan nagy a vész, hiszen nem lettünk 62 ezerrel kevesebben, mint 2011-ben, sőt, nem is fogytunk! És ezzel a számháború el is kezdődött. A józan elemzések mellett vannak, akik reménytelennek látják a helyzetet, mások tíz év politikai útvesztését próbálják a számok pozitív értékelésével elkendőzni, és sokan vannak, akik környezetükből kiindulva értetlenül állnak az adatok fölött.

Nem tagadom, előzetesen jómagam is a pesszimisták közé tartoztam, attól félve, hogy a fogyás még nagyobb lesz, mint tíz éve volt. Hála istennek, nem ez történt! Eszerint van még a felvidéki magyarságban életösztön, nem adtuk fel jövőnket. Sokan hiszünk abban, hogy újra tudjuk fogalmazni magunkat, és ha a politikai képviseletünk az elszántsága mellé képes lesz kellő erőt, hitelességet és világos célokat odarakni, meg is erősödhetünk.

Ám, hogy valójában hogyan állunk, azt az adatsorok mélyebb elemzése mutatja majd meg, mert tagadhatatlan, első ránézésre vannak nehezen értelmezhető számok.

Az meg merőben felfoghatatlan, hogy még azt sem tudjuk, a magyarok száma 422 ezer, avagy 456 ezer. Az előbbi szám a magyar nemzetiségüket első helyen megvallókat mutatja, míg 34 ezren voltak, akik második nemzetiségként jelölték meg a magyart, és ha a két adatot összeadjuk, akkor nagyjából a 2011-es szinten vagyunk, ami biztató. Kérdés azonban, az állam hogyan tekint a második nemzetiségre? Számára ez csupán egy informatív adatsor, vagy összeadják a két értéket, és ez lesz a meghatározó kisebbségi jogaink érvényesítéskor és a támogatások mértékének meghatározásakor – mert nagyon nem mindegy!  

A második nemzetiség nem ördögtől való, több országban alkalmazzák. Ebből indult ki a Most–Híd is, amikor Robert Ficóval való kormányzásukkor törvényerőre emelték – vegyes ideológiájuknak megfelelően – azt remélve, hogy ezzel lehetőséget adnak a már nem szilárd magyar identitásúaknak is magyar gyökereik felvállalására.

Ne legyenek azonban illúzióink, akiknek kettős az identitásuk, a gyerekeiket nem magyar iskolába íratják, nem kötődnek mélyen a magyar kultúrához, ők már elindultak az asszimiláció útján.

Jobb esetben vállalják másodikként a magyart, de már nem élnek magyar életet. 34 ezren éltek a lehetőséggel, ettől vélhetően az ötletgazdák többre számítottak. Arról nem is beszélve, meg kell vizsgálni azt is, magyar–roma viszonylatban mit mutatnak a számok. Ez ugyanis tovább árnyalja majd a képet, és nem kizárt, hogy a kezdeményező Ravasz Ábel, volt romaügyi kormánybiztos javaslatával épp a romákat zavarta meg leginkább.

Hírdetés

Ami azonban cáfolhatatlan, a Most–Híd a Fico-kormányban ez ügyben is félmunkát végzett, amikor a törvény jóváhagyásakor nem rögzítette, hogy a második nemzetiség nem csupán egy adatsor a demográfusok szórakoztatására.

Most már csak az állam jószándékában bízhatunk, ami valljuk be, nem épp megnyugtató. Szlovák kormány még soha nem hozott számunkra nagyvonalú döntést, legtöbbször még méltányost se. Most se nagyon számíthatunk másra.

A felelősség a hidasokon van, ezért is érthetetlen, egyelőre végső döntés híján mi oka van Rigó Konrádnak önelégülten vállon veregetni magukat a jó népszámlálási eredményekért, ami szerinte a Most–Híd politikájának köszönhető. A népszámlálás eredménye ennél összetettebb, a vegyespártiság meg amúgy sem hozott sok jót, és még a jószándékból fogant ötleteket is, mint a második nemzetiség, elbaltázták.  

A népszámlálásnak persze más talányai is vannak. A legnagyobb meglepetés és ugyancsak magyarázatát váró adat a romák számaránya.

Tíz éve még 105 ezren, most csak 67 ezren vállalták fel romaságukat (első helyen), miközben a Romák Atlasza 400-450 ezerre becsüli számukat. A cenzus egy következő, számunkra szintén kulcsfontosságú adata, hogy közel 300 ezren nem vallották be nemzetiségüket. Mi ez – félelem, néma tiltakozás, érdektelenség? A magas szám mögött vélhetően nem a többséghez tartozókat kell keresni, a demográfusok és a politika feladata tehát, hogy a rejtőzködők okait és indokait felfejtsék.  

Az első nyilatkozatok alapján a Szövetség önmagának feladatul szabta az adatok részletes elemzését, hogy értelmezni lehessen helyzetünket, enélkül ugyanis nem sok értelme lenne hosszú távú politikai programokban gondolkodni. A kétkedőket, a bizonytalanokat, a félelmeikkel küzdőket és az elégedetleneket azonban csak akkor lehet visszaterelni a magyarsághoz, ha öntudatos, céljaiban olvasható, határozott, és mindenekelőtt egységes érdekképviseletet lát, amely képes visszafoglalni az elvesztett tereket is. Tegyük hozzá, önrendelkezésünk tervezete már régen kész, csak kellő bátorsággal ki kell venni a fiókból.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/4. számában.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »