Számárháton érkező plébános, pálmaágak, ruháikat leterítő hívek – Élővé tett virágvasárnap Újpesten

Számárháton érkező plébános, pálmaágak, ruháikat leterítő hívek – Élővé tett virágvasárnap Újpesten

A virágvasárnap a Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia hívei megelevenítették Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Április 10-én a hívek körmenetben kísérték a szamárhátra ülő mestert, pásztorukat, Horváth István atyát. Az alábbiakban képriportot teszünk közzé az eseményről.

Szikrázó napsütés, rügyező fák, virágzó bokrok, zöld fű – virágvasárnap a régóta várt tavaszban ünnepelhettek a Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia hívei. A virágvasárnapi hagyományt kreatívan gondolták újra. Ünneplésük a templom előtti téren kezdődött.

A templom lépcsőjén félkörben a ministránsok sorakoztak fel, középen az áldást adó Horváth István plébániai kormányzó. Szemben a szkóla állt fel, körben az egész teret betöltötték a hívek.

Felcsendült az ének, megidézte a húsvét előtti történéseket. „Lélekben felkészülve gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Jézus útjának. A Mester felment Jeruzsálembe, hogy beteljesítse a húsvét misztériumát. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezzünk meg erről, és lépjünk Jézus nyomába” – köszöntötte Horváth István az egybegyűlteket. Megszentelte a barkát, és Jézus elindult. Útján találkozott Zebedeus fiainak anyjával, meggyógyította a jerikói vakot, tanítványait elküldte a szamárért.

A szertartás a gyerekek kereszthódolatával folytatódott a templom előtt, majd megtelt a templom, elkezdődött a virágvasárnapi liturgia.

2019-ben ünnepeltek így első ízben Újpest-Kertvárosban. A szamár rendszeresen szerepel a plébánia majálisán, családi napján, élő betlehemesében. Így jött az ötlet, hogy elevenítsék meg a Jeruzsálembe való bevonulást. „Végre együtt ünnepelhetünk a Covid után.

Hírdetés

Már az első alkalommal felkeltette sokak érdeklődést, olyanok is tudtak ehhez kapcsolódni, akik egyébként a templomba nem jönnének el” – írja le szándékaikat Horváth István.

„Először tartottam tőle, hogy fel kell ülnöm a szamár hátára, de a gazda kislánya megnyugtatott. Valóban, a kezdeti bizonytalanság után egyre biztosabbá váltak a csacsi lépései, és én is megnyugodtam a hátán. Együtt tudtunk mozogni az első lépések után. Amikor a ruhákat terítettek elé, megállt, elbizonytalanodott. Biztatásra elindult.

Különleges élmény volt, ahogy ültem a hátán, az emberek lengették a pálmaágakat, integettek. Váltakozott a bizonytalanság és magabiztosság bennem.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »