Szalóki Ági: Nem vezet jóra, hogyha listákat készítünk

A színházakkal kapcsolatos politikai viták közben listázási botrány robbant ki. Ahogy arról már tegnap is beszámolt az M1, az egyik ellenzéki oldalra sorolt rendező az interneten kezdte listázni a szerinte kormánypárti művészeket. Az egyik kormánypártiként listázott művész, Szalóki Ági azt mondta, nem vezet jóra, hogyha listákat készítünk – hangzott el az M1 Híradójában.

„Nagyon jó lenne, hogy ha mi, művészek nem megosztanánk a közösségeket, hanem összehoznánk az embereket. Nem vezet szerintem jóra, hogyha listákat készítünk” – mondta Szalóki Ági az M1-en.

A Liszt Ferenc-díjas előadóművész arra a listára került fel, amelyen Schilling Árpád a kormánypártokkal szimpatizáló, hatvan év alatti előadóművészek névsorát gyűjtötte volna össze. A Krétakört alapító rendező az akcióra kedden saját közösségi oldalán tett felhívást, amiért Szalóki Ági szintén az interneten vonta kérdőre Schilling Árpádot. „Megkérdeztem tőle, hogy guillotine lesz, kötél vagy golyó általi halál?” – fogalmazott. Hozzátette, Schilling Árpádtól azt a választ kapta, hogy ő csak statisztikát készít – hangzott el az M1 Híradójában.

Hírdetés

A rendező nem sokkal ezután mégis eltávolította a bejegyzését. Egy új posztban pedig már azzal magyarázta a listázást, hogy a kultúrafinanszírozásról szóló törvénymódosítás kapcsán meg szeretné érteni, kit kell követni. Azt ugyanakkor egyetlen szóval sem cáfolta, hogy valóban listázni akart.

Szalóki Ági az M1-nek úgy fogalmazott: üdvözli, hogy Schilling Árpád végül törölte az eredeti bejegyzését. Hozzátette, egymás kölcsönös tisztelete szakmai és emberi minimum, a kormánypárti művészek listázásával ezért Schilling Árpád kettős mércét alkalmazott.

A Pesti Srácok szerint az sem kizárt, hogy Schilling Árpád nem tett le listázási szándékáról, legfeljebb nem tette nyilvánossá a bejegyzést. A Pesti Srácok arra is emlékeztet, hogy Schilling Árpád volt az, aki egy korábbi interjúban Magyarországgal kapcsolatban arról beszélt, „aggaszt, hogy egy tájékozatlan hülye, a világtól elzárt, nyelveket nem beszélő, agresszív, idegengyűlölő, infantilizált, fontos dolgokat fel nem vállaló, gyáva közösséggé válunk”.

Legutóbb pedig a Gothár-ügyben is kifejtette véleményét. Schilling Árpád a szexuális zaklatási botránnyal kapcsolatban elismerte, hogy ő maga is azok között van, akik évek óta tudtak a zaklatásról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »