Szállásadójuk megöléséért összesen 38 év fegyházra ítéltek egy zalaegerszegi párt

Szállásadójuk megöléséért összesen 38 év fegyházra ítéltek egy zalaegerszegi párt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 20, illetve 18 év fegyházbüntetésre ítélt kedden a Zalaegerszegi Törvényszék egy férfit és egy nőt, mert 2020-ban halálra verték szállásadójukat.

Az MTI azt írja, a 39 éves férfi és 45 éves, hétgyermekes élettársa egy zalaegerszegi házban lakott, ahová az idős tulajdonos befogadta őket, az együttélésük azonban számos nézeteltéréssel járt. Tavaly februárban a házban vendégeskedett a férfi testvére, akivel mindannyian együtt italoztak, majd a testvér lefeküdt abban a szobában, ahol a pár akkor hét hónapos közös gyermeke is aludt.

A ház tulajdonosa és a befogadott pár időközben összeveszett, a hangoskodásra a csecsemő is felébredt, akit nagybátyja próbált nyugtatgatni. A veszekedés azonban egyre durvábbá vált, a férfi arcul ütötte szállásadóját, aki ezután be akart menni a saját szobájába.

Hírdetés

A pár követte a tulajdonost és tovább bántalmazta. A földre került, jajveszékelő áldozatot ütötték, rúgták és taposták. A testvér telefonon a rendőrséget akarta hívni, de fivére a hívást megszakította.

Miután az áldozat már nem adott életjeleket, a pár tagjai a holttestet először fel akarták darabolni és elégetni, de az is eszükbe jutott, hogy elássák. Végül kitakarítottak a házban, majd elmentek, miután a holttest köré ruhaneműket pakoltak és meggyújtották, de ezzel csak füstöt tudtak okozni.

A vádlottak megpróbálták a felelősséget a férfi testvérére hárítani, aki a gyilkosságot végül bejelentette a rendőrségen. Az egyéb bizonyítékok mellett azonban a poligráfos vizsgálat is kétségbe vonta a két vádlott szavahihetőségét.

A törvényszék a bűncselekmény idején feltételesen szabadlábon lévő 39 éves férfira társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 20 év fegyházbüntetést szabott ki, amelyből feltételesen sem szabadulhat. A nőt ugyanezen okból 18 év fegyházra ítélték, ő a büntetés kétharmadának letöltése után feltételesen szabadon bocsátható. A férfi és a nő, valamint a védők felmentésért fellebbeztek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »