Szalézi misszió zenével Kongóban

Szalézi misszió zenével Kongóban

A szaléziak által vezetett kongói Kiro közösség fiataljai nemzetközi segítséggel kaptak hangszereket, hogy így is bekapcsolódhassanak a liturgikus szolgálatba.

A kongói Kiro ifjúsági közösség története 1947-ben kezdődött. A lubumbashi (ma Imara) Szalézi Szent Ferenc-misszió szalézi szerzetesei alapították, Don Bosco megelőző módszerét követve, hogy a játék, a sport és a közösség révén lehetőséget kínáljanak a fiataloknak a személyes növekedésre.

Mobutu elnök hatalomra kerülésével és ennek következtében az ország „zairizálásával”, amely azon a törekvésen alapult, hogy  a helyi hagyományok és szokások előmozdításával adjon kulturális arcot a nemzetnek, az állam erőteljesen ellenezte a kereszténységet, a hagyományos animizmust támogatva. Ennek következtében a Kiro csoport működését is betiltották.

A csoport 1995-ben alakulhatott újra. Ma Donatien szalézi atya vezetésével hetvenöt gyermek és fiatal tartozik ide, akik korcsoportonként – Bakayouki (10–12 év), Youpi (12–14 év), Gen (14–16 év), aspiránsok (16 éves kortól felfelé) –  rendszeresen találkoznak egymással.

Hírdetés

Ahogy minden kultúrában, a zene a kongói kultúrában is kiemelkedő szerepet tölt be. A Kiro fiataljainak nagy vágya volt egy zenei együttes létrehozása, hogy részt vehessenek így a liturgikus szolgálatban. A Missioni Don Bosco segítségét kérték hangszerek (cintányérok, hagyományos dobok, basszusdobok) vásárlásához.

Gianmario Strappati, a szalézi missziót támogató olasz alapítvány zenei nagykövete a kérést hallva a kongói fiatalok segítségére sietett.

S bár a pandémia akadályokat gördített, a hangszerek végül megérkeztek Afrikába. A Kiro fiataljai pedig ünnepséget rendeztek, így fejezték ki örömüket és hálájukat jótevőik felé.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »