Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Befektetőként is a nemzeti érdek vezérelt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Befektetőként is a nemzeti érdek vezérelt

A leendő honvédelmi minisztert, Szalay-Bobrovniczky Kristófot hallgatta meg a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága.

Jelentős katonai múltja nincs, de megtudhattuk, hogy családjának felmenői között voltak katonák, sőt egyik őse, állítólag a Rákóczi-szabadságharcban is harcolt. Mivel Szalay-Bobrovniczky Kristóf eddig főleg diplomáciában, illetve kormányzati beruházásokban volt érdekelt, megígérte, hogy minden összeférhetetlenségi szabálynak meg fog felelni. Schmidt Mária korábbi felvetését a sorkötelezettségről nem támogatta, és kijelentette, nem szeretné bevezetni sorkötelezettséget, a tartalékos rendszert és a kadétprogramot viszont fejlesztené.

Az orosz-ukrán háború kapcsán megismételte az eddigi kormányzati mantrát a távolmaradásról, ugyanakkor a NATO-t biztos pontnak nevezte.

Háború van a szomszédban! A biztonsági kihívások állandó része lesz az életünknek a régióban

– mondta Szalay-Bobrovniczky.

Honvédelmi miniszterként egyik célja a haderőfejlesztési program folytatása. A NATO-előírás szerint a GDP 2 százalékát el kell érni.

Ennek már a közelében járunk, de növelni kell a honvédségre költött forrásokat. Komoly eszközbeszerzések indultak meg az elmúlt években, ennek folytatása kiemelt célunk lesz

Hírdetés

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzá téve, hogy további beszerzéseket is szeretne.

A miniszteri poszt várományosa a biztonsági kihívások mellett kitért a határvédelemre amelyben a honvédség is szerepet vállal, és szólt a kiberhadviselés veszélyeire is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, szerint a nyugati demokráciában bevett szokás, hogy – jelen esetben Benkő Tibor után – a hadügyi tárca most civil kontroll alá kerül, ami teljesen bevett 

Szeretném, ha a munkámat a továbbiakban is segítené Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A parlamenti államtitkára pedig Vargha Tamás lesz, aki a külügytől érkezik

– közölte a várható személyi döntéseket a miniszterjelölt.

Az elmúlt években befektetőként is a nemzeti érdek vezérelt

– válaszolta arra az ellenzéki kérdésre, nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy nagyvállakozóként több kormányközeli beruházásban, valamint a Garancsi Istvánnal közös kaszinó bizniszben vett részt.

Erre jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy ezekben a befektetésekben a nemzeti érdekek miatt vett részt, de azt ígérte, minden összeférhetetlenségi szabálynak meg fog felelni honvédelmi miniszterként. 

A honvédelmi és rendészeti bizottság végül hat kormánypárti igennel, valamint Harangozó Tamás MSZP-s és Lukács László György tartózkodásával támogatta a bizottság Szalay-Bobrovniczky Kristóf kinevezését.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »