Szalay-Bobrovniczky: a béke mielőbbi megteremtésében vagyunk érdekeltek

Szalay-Bobrovniczky: a béke mielőbbi megteremtésében vagyunk érdekeltek

A béke mielőbbi megteremtésében vagyunk érdekeltek, s mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a háború ne fokozódjon s abba ne sodródjanak bele a V4-országok, az Európai Unió és a NATO – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a szlovákiai Selmecbányán, a visegrádi országok védelmi minisztereinek találkozóján kedden.

A V4-országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) minisztereinek találkozóján az ukrajnai háború, a visegrádi négyek jelenlegi és jövőbeni – a védelem és a védelmi ipar területén folytatott – együttműködése, a haderőfejlesztés, illetve a Nyugat-Balkán helyzete került terítékre. A magyar honvédelmi tárca vezetője a négyoldalú találkozó után, annak témáiról szólva elmondta: az egyik fő téma a szomszédságban dúló háború volt. “Egyetértettünk abban, hogy mindenekfelett a béke mielőbbi megteremtésében vagyunk érdekeltek, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az eszkaláció és a háborúba való belesodródás veszélyét mind országaink, mind pedig az EU és a NATO elkerülje” – mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter elmondta: a segítségnyújtással kapcsolatos magyar álláspont ismert, nem változott: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja keretében áll ukrán barátai segítségére. Kifejtette: eddig közel másfél millió ember érkezett Magyarországra. Hozzátette: Magyarország korábban is tett felajánlásokat sebesültek ellátására, aknamentesítésre, ezeket az ajánlatokat továbbra is fenntartja, s egy katonai elsősegélynyújtásra vonatkozó képzés is bejelentett. “Elítéljük az orosz agressziót, és fenntartjuk Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának fontosságát” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hírdetés

A magyar tárcavezető a terítékre került témák kapcsán rávilágított: Magyarország a védelempolitika és a védelmi ipar területén is elkötelezett a szoros V4-együttműködés mellett, amelyet a közös értékek és érdekek képviseletének a legjobb fórumának tart. Elmondta: a régióban kiemelt területté vált a haderőfejlesztés, Magyarországon 2017 óta Közép-Európa egyik legnagyobb haderőfejlesztési programja zajlik. “Ennek nyomán a V4-kereteken belül is jó lehetőség kínálkozik arra, hogy egyeztetetten végezzük beszerzéseinket, amelyek hozzásegítenek a közös, közép-európai védelemipar fejlesztéséhez és ezen keresztül régiónk országainak gazdasági növekedéséhez” – mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter a találkozó után annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek országai egyetértettek az Ukrajnának nyújtandó további segítségnyújtásban. Ugyancsak fontosnak értékelte a visegrádi országok közötti bilaterális együttműködéseket a védelmi fejlesztések terén, amely – mint mondta – a tervek szerint több tagország közös hadiipari együttműködésévé válhat.

MTI

The post Szalay-Bobrovniczky: a béke mielőbbi megteremtésében vagyunk érdekeltek appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »