Szakképzetlenként alkalmazzák a képzett munkavállalókat

Emelték a mércét a háromszéki munkaadók, elsősorban szakképzett munkaerőt keresnek, ám végül mégis szakképzetlenként alkalmazzák őket, osztotta meg tapasztalatait csütörtökön a sajtóval Kelemen Tibor – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.

A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója azt mondja, az elmúlt időszakban változott a hozzáállás, korábban elsősorban szakképzetleneket kerestek, még akkor is, ha az adott munkakör betöltéséhez szükség volt a szakmai tudásra.

Jelenleg például 322 állást kínálnak a vállalkozók az ügynökségen keresztül, ebből 163 munkahelyre, vagyis a felkínált állások felére szakmunkásokat vennének fel, csak a felkínált munkahelyek egyharmadára alkalmaznának szakképzetleneket.

Azonban azt tapasztalták, hogy az esetek többségében szakképzetlenként alkalmazzák a cégek a munkavállalót, mert hiába van képesítése, nincs mögötte megfelelő szakmai tudás. „Lobogtatják a különböző utakon megszerzett oklevelet, de a mesterséget nem tudják, így végül mégis szakképzetlenként alkalmazzák őket, majd ha szereznek tapasztalatot, újratárgyalják a feltételeket” – részletezte az ügynökség vezetője, aki abban látja a jelenség okát, hogy a fiatalokat nem vonzza a hároméves szakiskola, mert inkább a rövidebb időtartamú, gyorstalpaló tanfolyamokon tanulnának mesterséget.

Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, Kovászna megyében augusztusban 0,03 százalékkal, 5,15 százalékra növekedett a munkanélküliségi ráta, ez annak tulajdonítható, hogy 600 friss végzős regisztrált az ügynökségnél. Közülük sokan októbertől kikerülnek a nyilvántartásból, mert folytatják a tanulmányaikat. Az igazgató elmondta, a könnyűiparban szívesen alkalmazzák a pályakezdőket, a nadrággyárak, az autóalkatrész-gyárak több tucat munkahelyet ajánlanak az ifjaknak – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »