Szakértő: új nyugdíj-előtakarékossági és egészségbiztosítási rendszer létrehozását tervezi a kormány

Szakértő: új nyugdíj-előtakarékossági és egészségbiztosítási rendszer létrehozását tervezi a kormány

Ebbe a munkáltatókat is bevonhatja – vélekedik Palkó István, a Portfolio elemzője a magyar állam gigantikus biztosító-felvásárlási akciója után.

Mintegy 350 millió euróért, vagyis csaknem 125 milliárd forintért veszi meg a magyar állam a harmadik és a hatodik legnagyobb hazai biztosító, vagyis az Aegon és az Union részvényeinek a 45 százalékát.

Palkó István, a Portfolio elemzője érdeklődésünkre elmondta, a tranzakció eredeti változatát még 2020 végén jelentette be az osztrák, illetve a holland tulajdonos.

„Ez alapján a lengyel, magyar, román és török érdekeltséget 830 millió euróért adta volna el az Aegon a Vienna Insurance Groupnak. A magyar állam azonban 2021 áprilisában közbeszólt, a Belügyminisztérium megvétózta ezt a tranzakciót egy friss jogszabály alapján, ugyanakkor indoklás nélkül. Ezt követően hónapokig csak találgatott a sajtó arról, hogy a magyar állam mit szeretne az Aegonnal, egészen tavaly karácsonyig, amikor kiderült a tulajdonszerzési szándék” – magyarázta Palkó István.

Az irányítási jogokat és az 55 százalékos tulajdonrészt ugyanakkor megtartja a Vienna Insurance Group.

A 45-45 százalékos tulajdon vételára az, ami e héten derült ki szerdán. De így is marad még az elemző szerint tisztázatlan részlet.

Hírdetés

Hogy távlatosan mi a magyar állam célja, túl azon, hogy korábban jelezte, növekvő szerepvállalásra törekszik, arról Palkó István azt mondta, ez sem ismert még.

„A bankszektorral kapcsolatban rengetegszer elhangzott, hogy a magyar tulajdonosi részarányt 50 százalék fölé kell vinni, aztán fölötte kell tartani, a biztosítási szektorral kapcsolatban viszont ez konkrétan nem hangzott el, ugyanakkor

hallani lehet arról, hogy az egészségbiztosítási piac rendbetételét az állam vállalná egy ilyen szerepvállalással, illetve a nyugdíj célú megtakarításokat szeretné erősíteni ezáltal”

– fejtegette.

Palkó István sejtése szerint a korábbi magánnyugdíjpénztári megtakarítások nagy részének a „beszántása” után egy új, akár a munkáltatók részvételével zajló megtakarítási rendszer jöhetne létre, és ebben a biztosítási piacnak lenne valamilyen szerepe.

„Hasonlót a Magyar Nemzeti Bank jólétialap-koncepciója is tartalmazott néhány évvel ezelőtt”

– emlékeztetett az elemző.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »