Szabó Kornél- Házunk népe

„Ha csak a szerelemre alapozott házasság az erkölcsös, akkor csak az a házasság erkölcsös,amelyben a szerelem meg is maradt”-Friedrich Engels
Az erkölcsös házasságokra jellemző előnyök, mint az öngyilkosságok kisebb száma a köteléken belül, (mind a szülők, mind az utódok esetében) a kevesebb válás, az egészséges értékrend kialakulása a gyermekekben.
Korunkban tán nem számítanak akkora értéknek, mint korábban?
Talán az, hogy az erkölcsös nevelés elhanyagolhatóvá teszi a lelki betegségek kialakulását, így az ezek által kiváltott fizikai tüneteket, betegségeket is megakadályozza, kevés volna?
Pedig példás testi, lelki és szociális egészségre adunk lehetőséget ezzel önmagunknak és utódainknak.

Mindezen egyértelműen vonzó tények ellenére a házasságok száma csökken, ezen belül pedig még inkább a sikeres és erkölcsös házasságok száma. Manapság egy frissen esküdött pár 40% eséllyel szétválasztja életét. Talán egyszerűen csak nem akarják egész életükre összekötni az életük? Szabadoknak lenni, nyugodtan vándorolgatni a jelöltek között, amíg el nem jön az igazi, vagy a kielégíthetetlenség, vagy a depressziós önsajnáltató hányinger.

Ezzel együtt a gyermekek száma is csökken, noha nő azok száma, akik egyedül is nevelnek gyereket,
A televízió pedig, hiába kényelmes, bizony nem neveli fel senki porontyát. Épp ellenkezőleg.ám egy csemeténél ők sem vállalnak többet. Még a sikeres házasságoknál is terjed az ’egykézés’, mondván arra legalább lesz idejük. Persze ez is lehet hazugság, hiszen az önmegvalósításukat nem a családon belül, hanem kívül, a munka, ill. hobbi világában keresik, elfeledve a fő szempontot, hogy a kiteljesedés egyik legtökéletesebb és legbiztosabb módja a családalapítás és gyermeknevelés.
A foglalkozás/foglalkoztatás hiánya vagy csökkenő ideje pedig olyan negatív devianciákhoz vezethet, melyek során sérül a gyermek elméje, lehetőséget adva elmebetegségek kialakulására.
Ilyen lehet a skizofrénia, ideg-összeroppanás, depresszió, pszichopátia, neurózis.
Ezen gyerekek, pedig ha felnőnek és ők is gyermeket vállalnak, jó eséllyel adják át viselkedésükkel pszichés betegségeiket, mivel utóduk példaként állítja maga elé szülei habitusát.Természetesen nem okolhatóak ezért pusztán a tévúton járó egyének, az egész társadalom a bűnös, aki megfeledkezett üszkös sebéről lábujján, ami mostanra már a lábszárát zabálja. Napjaink hatalom és pénzhajhász politikai rendszerei, amelyek magára hagyták a rábízott életeket, végignézték ezt, sőt szították, indukálták, ezáltal ugyanannyira vétkesek.
Az áldemokrácia, amelyben megválaszthatjuk, hogy miként legyünk rabszolgái a rendszernek, és a szélsőséges liberalizmus, ami hamis és kreténizált szabadságot kínálva torzított minket odáig, hogy azt higgyük, mi magunk istenek vagyunk, az egyén mindenre kihat, nincsenek korlátai, s azt is megteheti amit pusztán ő lát jónak, nem más mint aljas és gyomorforgató megtévesztés, kihasználás, átverés, szeparálás.
Az idők alatt, amíg ezt csöpögtették az elménkbe, nem lettünk mások, mint terelni való haszonállatok egy vágóhíd útvesztőjében. Legtöbbünkkel elhitették, s még ma is hiszik, hogy egyenlőek vagyunk.
Az egy funkciót ellátó gépek lehetnek egyelőek, de az ember, amelynél bonyolultabb biológiai rendszerről nincsen tudomásunk, nála nem beszélhetünk egyenlőségről. Legalább annyira differenciáltak vagyunk, mint testünk sejtjei, ki ehhez, ki ahhoz ért, avagy arra való. Az emberek egy nagy egészet képeznek.
Senki sem lehet egyenlő a másikkal. Csak egyenrangú. Mint a házasságban a férfi és a nő. Egymás párjai. Egyenrangúak.

Manapság az Anya kiszakad anyaságából, eltüntetve a gyengédséget, ezzel megvonva a csodálatos anyai szeretetet, törődést a gyermektől, ezáltal béklyózva meg a fejlődését.
Az Apa kiszakad apaságából, megvonva a nyugalmat, a fizikai biztonságot és az állandóság képét a családtól.Mindezt azért, hogy szabadabbak lehessenek.
A valódi szabadság az, amikor képesek vagyunk meghatározni az életünk korlátait. Amikor biztonságban érezzük magunkat az erkölcsünk, s elveink ölelésében, s határaink között szabadon mozgunk. Az ember életének van korszaka ahol felállítjuk a kerítéseket, amiket nem mászunk át. De ez nem az egész életünk!

A megszokott közhellyel élve a nő és férfi egyenként csak felek, s mint a mágnes különböző pólusaikkal, vonzzák egymást, és az egész, amit alkotnak, annak gyümölcsei a gyermekek.
Már csak azért sem lehet egyenlő a két fél, mert fiaik és lányaik fejlődéséhez egészen mást kell hozzáadniuk. Mennyiségben, minőségben és lényegében kell egyeznie a továbbadott tudásnak, szokásoknak.
Nem állítom, hogy lehetetlen egyedül felnevelni egy gyereket, úgy, hogy az egészséges is legyen, mind szellemileg, mind testileg, szerencsére sokszor van segítségük az egyedülálló szülőknek, a gyerek megléte pedig gyakran önmagában készteti a párkeresést és megállapodást.
A saját jövőnket Mi alakítjuk, s még ha korlátoznak is minket, a helyes példa mutatása az egyetlen út, amellyel hathatunk egymásra s ismét tisztává tehetjük erkölcsünket. Merjük felvállalni a jót, ne féljünk másuk ítéletétől, mert ha valóban jól csináljuk amit teszünk, hamarosan követnek minket.

„Néha előfordulhat, hogy fáradtan más látunk, mint ami ténylegesen ott van.
 Ilyenkor pihenjünk, s vegyük szemügyre utána újra, az esélyét is kizárva, hogy megtévesszük egymást.”Szabó Kornél


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »