Szabó Gyula fametszeteinek kiállítása Losoncon

„A losonci Szabó Gyula Emlékház megnyitása óta szinte kizárólag a művész festészetéből készült válogatásokat mutattunk be. Életében a kiállításokon rendszerint fametszeteivel szerepelt Szabó Gyula, ezért nemcsak a közvélemény, hanem a szakma is grafikusként tartotta őt számon. Ezt ellensúlyozandó helyeztük a hangsúlyt az elmúlt 11 évben a festészetére. Az Emlékház látogatói, a művész barátai viszont hiányolták az életmű fontos részét képező grafika bemutatását. A ma megnyíló kiállítás egy reprezentatív válogatás a több mint 360 vésett dúc lenyomataiból. Szabó Gyula Barátainak Klubja a jövőben folytatja a teljes grafikai életmű láttatását” – mondta dr. Szabó Kinga a „Fába vésett költészet” című kiállítás megnyitójában, november 29-én.

Szabó Gyula 1945-ben, a nagy világégés után, az átélt borzalmak hatására, a háborús élmények feldolgozásaként kezdett fametszeteket készíteni, eleinte önálló lapokat alkotva, majd 10-20 darabos sorozatokban dolgozta fel az őt érdeklő, érintő témaköröket.

Nem véletlen, hogy első, 1945-46-ban készült, 21 lapos fametszetsorozatának az Ecce Homo nevet adta. Jellemző című, nagyfokú technikai készségről is tanúskodó, jelentős alkotások láthatók ebből a korai ciklusból: És minden hiába, Hajnali gondok, Ki tudja miért, Földnyúzás, Temetés, Ad astra ….

Az Ecce Homo-t szinte évente követték az újabb, epikus sorozatok: Dolgozó nép 1952, A Föld népe 1954, Szlovákiai városok és várak 1954-58, Felszabadulás 1955. Az Emberek a hegyen című, 1956-ban készült, 12 nagyméretű (60×50 cm) fametszet az emberiség történelmének meghatározó alakjait, eseményeit dolgozza fel a tűz csiholójától a Golgotán keresztül az atomháború fenyegető réméig. A súlyos filozófiai problémákat megjelenítő grafikák utolsó lapján a család erejébe vetett hitet fejezte ki a művész. Az ugyancsak 1956-os Asszonyok alakjai – Szülő nő, Anya gyermekével, Mosónők, Gallyhordók, Súrolók, Kévehordók – szervesen illeszkednek Szabó életművébe, amelyen átsüt az asszonyok, anyák iránti szeretet, tisztelet. Az anya gyermekével motívum szinte mindegyik sorozatban megjelenik. Ugyanez érvényes az önarcképekre is, amelyek – mintegy a mondanivaló hitelesítéseként – különböző változatokban tűnnek fel a fametszeteken (is). Kiemelkedik ezek közül a Lámpás önarckép, amely már az 1963-as Ecce Vita-sorozat különösen szép lapja. A mester egy régimódi petróleumlámpát tart a feje fölé, ezzel akarva túlragyogni az emberiesség nevében az atombomba, a műholdak, műszaki találmányok hamis ragyogását. Az atommag, az atomrobbanás felhője, műholdak, a művész korának jellegzetességei szimbólumszerűen jelennek meg mementóként, a fenyegetettség kifejezésére, figyelmeztetésképpen.

Hírdetés

Ezt az emberi-művészi hozzáállást tükrözik olyan sorozatok is, mint az 1958-59-ben készült Pax-Atom, Emberek, vigyázzatok, Békét akarunk, Élet-munka-béke. Az 1960-as években a korábbi, hagyományos, figurális ábrázolásmódot Szabó Gyula művészetében, a grafikában is felváltja az absztrakt formavilág, az elvont gondolatiság. Ezt tükrözik a Kozmosz és forma (1969), valamint a Csontfigurák (1970) elgondolkoztató lapjai.

A művész özvegye, Szabó Kinga szerint az Ecce Homo és az Ecce Vita sorozatok után tervezett egy Ecce Mors (Íme a halál) című sorozatot is. Ennek ellenére utolsó fametszeteinek olyan sokatmondó gyűjtőnevet adott 1971-ben, egy évvel halála előtt, mint És mégis élni kell, illetve Az élet oltára!

A kiállítóterem falán és asztalokon elhelyezett képeket egy eredeti dúc, az Anya című fametszet 412×542 cm-es táblája, illetve ennek lenyomata egészíti ki. Ez, csakúgy, mint a látogatót a bejáratnál fogadó Önarckép kakassal, az 1962-ben készült Forradalom – élet megnevezésű alányomásos sorozat 12 lapjából való.

A kiállításhoz igényes kivitelű, gazdagon illusztrált magyar-szlovák nyelvű katalógus készült.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »