"Szabadtéri börtönben" tartja fogva Ausztrália a menekülteket

“Szabadtéri börtönnek” minősítette az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet hétfőn közzétett jelentésében az Ausztráliával szomszédos Nauru szigetén működő menekülttábort, amelyet a canberrai kormány tart fenn. A nemzetközi szervezet szerint a naurui gyűjtőtáborba szállított menekülteket elhanyagolják, gyakran kínzással felérő módon bánnak velük. Az AI több tucat olyan esetről tud, amelyben helyi naurui lakosok támadtak a menekülttábor lakóira, de a jogsértések miatt soha senkit nem vontak felelősségre – mutatott rá Anna Neistat, a jelentés szerzője.

Az embertelen bánásmódra több példát is hoz a nemzetközi szervezet. Egy iráni férfit például önkényesen őrizetbe vettek és három hónapig elzárva tartottak, miközben tuberkulózisban szenvedő nyolcéves kisfia egyedül maradt a táborban. Egy hároméves beteg iráni gyermeket egy alkalommal felnőtteknek való gyógyszerrel láttak el, egyúttal a szülőknek azt javasolták, hogy “ha ez nem felel meg, menjenek haza”.

Az ausztrál haditengerészet 2013 óta még a tengeren, az ausztrál partok előtt feltartóztat minden, menekülteket szállító hajót. A migránsokat a szomszédos Naurun és Pápua Új-Guinea területéhez tartozó szigeteken létrehozott táborokba szállítják, így tartva távol a menekültek áradatát Ausztráliától.

Nauru szigetén a hatóságok adatai szerint jelenleg még 400 ember vár menedékkérelmének elbírálására. Több mint 900 ember kérelmét már jóváhagyták, ők szabadon élnek Naurun.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »