Szabadka: szállás felől érdeklődtek a betolakodók, majd szikével támadtak rá a segíteni akaró kiskorúakra

A hét végén három migráns támadott meg két 16 éves szabadkai fiatalt a város központjában, a Patria Szálló közelében, amikor a fiatalok szállást keresni segítettek a "menekülteknek" – írja a subotica.com hírportálra hivatkozva a Magyar Szó.

A megtámadott fiatal fiúk egyik barátnőjének elmondása szerint a középiskolások a Raichle Ferenc-parkban beszélgettek este kilenc óra tájban, amikor három migráns odament hozzájuk, és azt kérdezték, hol tudnának éjszakára megszállni. A társaságból egy testvérpár elkezdte nekik magyarázni, merre van a Patria Szálló, de nem értették, ezért elkísérték őket.

A lány ott maradt a parkban, s – mint később a hírportálnak elmondta – néhány pillanattal később az egyik fiú véres fejjel tért vissza.

Társainak elmondta, lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, amikor az egyik migráns elővett egy szikét, és megvágta a fejét egészen a füléig. Aztán elmenekültek. A testvére elrohant vízért, és megpróbálták elállítani a vérzést, majd kihívták a mentőket, akik a helyi közkórházba szállították a sérültet.

A fiatalt vágási sérüléssel és enyhébb térdzúzódással látták el, majd hazaengedték.

A történtek után a fiatalok már nem találkoznak a szokásos helyükön, mert azt mondják, nem érzik magukat biztonságban a városban.

– Azt hiszem, tegnap láttuk a tetteseket a városban, ami azt jelenti, hogy senki semmit sem tett. A barátaink jobban vannak, de nem akarnak erről beszélni, mert félnek, és nekünk sem mindegy. A gyerekek nincsenek biztonságban ebben a városban, és senki sem reagál megfelelően – mesélte a lány.

A szabadkai rendőrség megerősítette a hírt, miszerint "történt egy összetűzés", amely során három migráns megtámadott két kiskorút, amelynek következtében egyikük megsérült.

A rendőrség azonnal a helyszínre érkezett, és értesítette a helyi ügyészséget. A támadókat még nem azonosították, de folyik a nyomozás, hogy fényt derítsenek erre a bűntényre – nyilatkozta a rendőrség a subotica.com portálnak.

(Magyar Szó – Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »