Szabadka: Csak a Pogrebno temethet

Szabadka: Csak a Pogrebno temethet

Elfogadta a szabadkai városi-képviselő testület csütörtöki ülésén a temetkezésről és temetőkről szóló határozatot, amellyel a temetés és kísérő szolgáltatások végzését megvonja a magánvállalkozásoktól és a városi alapítású Pogrebno kommunális közvállalat kizárólagos hatáskörébe helyezi.

Az érintett temetkezési magánvállalkozások, amelyek a hét elején már sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet a határozat hiányosságaira és következményeire, az ülés előtt egy utcai megmozdulást tartottak. A cégek dolgozói hivatalos temetési díszöltözékeikben, gyászkeresztekkel vonultak fel többször is a Városháza épülete előtt, majd két oszlopban felsorakoztak a díszbejárat előtt. A kereszteken ez állt: Vállalkozó 2016.

A határozat megvitatása során Maglai Jenő polgármester elmondta, a kommunális szolgáltatásokról szóló törvény, amellyel a határozatot össze kell hangolni, 2011-ben született. Maga a szöveg egy évvel ezelőtt elkészült, de eddig várták a köztársaság véleményezését. A törvény ugyanis előírja, hogy az állami vállalatok végezhetik a temetést és az egyéb tevékenységeket, de nem világ mit jelent ez utóbbi meghatározás. A véleményezés nem érkezett meg, azonban Szerbia Alkotmánybírósága hozott egy döntést, amely az egyházi földek feletti rendelkezésre terjed ki, emiatt kellett most a képviselők elé továbbítani a határozatot.

A polgármester elmondta, a határozat szövegével nem ért egyet, szerinte lehetett volna kompromisszumos megoldást találni, amivel a piaci versenyt is megőrizhették volna és a törvénynek is eleget tettek volna, de a Városi Tanácson kisebbségben maradt ezzel a véleményével.

A hatalmi Szerb Haladó Párt képviselői azzal érveltek, hogy a városi határozatot össze kell hangolni a törvénnyel. Ilija Maravić a testület haladó párti elnöke elmondta, néhány hónapon belül módosulhat a törvény, akkor a városi határozat is ismét lehetővé teszi majd a konkurenciát ezen a téren.

A határozat ellen felszólaló Josipa Ivanković független képviselő, az SZSZP és a Magyar Mozgalom képviselői azt kifogásolták többek között, hogy a város nem biztosított pénzeszközöket a határozat végrehajtására, noha a Pogrebno tevékenysége meg fog növekedni, ezért kérdéses, mi lesz a temetkezésekkel. Sérelmezték azt is, hogy a határozat korlátozza a szabad piaci versenyt és monopolhelyzetet eredményez.

Vesna Prćić a Pogrebno kommunális közvállalat igazgatónője kiemelte, hogy a polgárok egyetlen pillanatig sem fogják érezni ennek a döntésnek a következményeit. Elismerte, hogy a város nem biztosított pénzt a határozat végrehajtására és arról is beszélt, hogy a jelenlegi 36 dolgozóból a racionalizáció miatt hármat el is kell bocsátani, de mint mondta, a vállalat mindent megtesz, hogy feladatainak eleget tudjon tenni.

A képviselő-testület 31 igen és 12 nem szavazattal fogadta el a határozatot.

A csütörtöki ülésen elfogadták az idei költségvetés első módosítását is, amelyre a racionalizáció miatt volt szükség, illetve a Palics-Ludas közvállalat működési tervét, amelyet az előző ülésen leszavazott a többség.

Basity Gréta


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »